Tolkien – filmkritika


Nusi (16éves) - 4 hónapja

Nincs az a Gyűrűk Ura, vagy Hobbit rajongó, aki nem ujjongva fogadta volna a hírt, hogy kedvenc írónk életéből film készült. John Ronald Reuel Tolkien 1892-ben született és 1973-ban halt meg, vagyis megélte XX. század szinte összes bonyolult, nehéz és sokszor tragikus világpolitikai helyzetét, az első világháborúban pedig katonaként szolgálta hazáját.

Tolkient életének korai élettapasztalatai inspirálták, hogy megírja Középfölde egész világot meghódító történetét -állítja a filmet elkészítő Fox Searchlight stúdió, így a Nicholas Hoult főszereplésével készült életrajzi dráma az első betű leütésénél véget is ér.

A film összeségében olyan benyomást keltett, mintha túl sokat akart volna elmesélni, nagyon rövid időkerettel, így semmit sem mesét el teljeségében.

Mindenbe belekóstolt kicsit, az ifjú korba, a háborúba, de valahogy nem volt elég ideje kibontani a szálakat, mintha egy mély merítést tett volna az író életéből, de merőkanál helyett kávéskanállal. Ide-oda ugráltunk az időben jelenetről jelenetre és nem éreztem, hogy merre akarna elvinni, milyen végkifejlet felé tartunk. Ennek ellenére élvezhetőnek, sőt „többször nézősnek” gondolom a világhírű író életéről készült filmet főként, mert karakterei nagyon is szerethetők, a szabadkőművesség eszményéből merített fiúk négyese, az írót nevelő pap, az édesanyja, a barátai és nem utolsó sorban Edith miatt.

Az író szerelmének története az egyik legmeghatóbb romantikus sztori, amit valaha láttam.

A film csodálatosan és kicsit szentimentálisan építkezik erre a szálra és festi le nekünk, milyen nehéz nincstelen árvaként szerelembe esni. Talán egy hajszálnyit túlzásba is viszi, mert ezáltal háttérbe szorítja Tolkien és a barátai viszonyát, amely legalább olyan izgalmas cselekményt és érzelmi szálakat hozhatott volna – legalábbis én többet szerettem volna látni belőlük.

Az ebben az időszakban játszódó filmek esetében a háború, mint eleven pokol bemutatása szinte elengedhetetlen jelent, így itt sem hiányozhatott, amelyet a film készítői hibátlanul végre is hajtottak, bár láttunk már hasonlót (The Rebel in the Rye). Nekem a háborús borzalmakból annyi, amennyit a vásznon láttunk épp elég volt, ami érdekes érzés hiszen Tolkien könyveiben gyakorta zajlik háború, mégsem ez az a jelenetegyüttes, ami először beugrik, ha az író műveire gondolok. Az első képek, amik eszembe jutnak a szerző nevének hallatán az a barátság, a szabadság vágya és az összetartás és mindezek takarosan össze lettek rendezve a filmben, csak valahogy a végén mégis kevés volt belőlük.

Tolkien vonzalmát a nyelvekhez és a leírhatatlan kreativitását vászonra vinni, a film egyik legjobban megvalósított ötlete volt. Rendkívül élveztem azokat a jeleneteket, amelyekben a professzorával láthattuk, és megfigyelhettük hogyan bontakoztatja ki a tehetségét, az akkor még fiatal írópalánta. A film zenéje szép, kellően illusztrálja az adott jeleneteket, de nem igazán maradt meg belőle jellegzetes rész. A díszletek és kosztümök csodálatosak voltak, szinte éreztem magam körül a 20. századi Anglia varázsát. Akárcsak a díszlet, a vizuális effektek sem szűkölködtek, hiteles volt és magával ragadó, főleg annál a jelenetnél, amikor a harctér fölött megelevenedik egy sárkány – kirázott a hideg. Összességében a film gyönyörű, nem giccses, öröm nézni, bár egy cseppet híg lett.

Az utolsó jelenetnél, amikor elhangzik sokunk gyerekkorának ikonikus könyvének első mondata, nincs olyan rajongó ezen a Földön, aki nem kapkodna levegőért, egyszerűen magával ragadó.

A filmet azoknak tudom ajánlani, akik szerették Tolkien munkásságát és szívesen bepillantanának az író fiatal korába, de azoknak is tudom ajánlani, akik csak szeretnének nézni egy filmet a családdal, mert az életrajzi dráma még így is élvezhető. Szeretném leszögezni: ez nem egy dokumentumfilm, egyes részek nyílvánvalóan kitalációk, nem szabad mindent készpénznek venni. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

kiemelt kép Wikimedia Commons

2017 Kidsnews | All rights reserved