Összejöttünk, hogyan tovább?


Tigirl (15éves) - 3 hónapja

Biztosan éreztél már olyasmit; “milyen jó lenne odabújni ahhoz a helyes sráchoz a kanapén ülve, valamilyen iszonyú romkomot nézve a tévében, egy esős napon”, vagy “milyen jó lenne elvinni azt a lányt egy menő helyre és egész este csak enyém lehetne a mosolya”. Nos, ha vagy olyan szerencsés, hogy felülemelkedtél a vágyak szintjén, kölcsönös vonzalomra találtál és összejöttél a kiválasztottaddal, biztos több méterrel a föld felett jársz és a rózsaszín köd is megjelent.

Azonban így is előfordulhat, hogy a nagy eseményt követően elbizonytalanodsz – hogyan tovább?

Fontos leszögezni, hogy teljesen normális, ha felmerülnek benned kérdések a jelenlegi érzelmeiddel kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy mégsem vagy szerelmes. Az első párkapcsolat nagyon furcsa érzést tud bennünk ébreszteni, mint mondjuk az “úristen, ez tényleg velem történik?!”. Általában zavarban vagyunk emiatt az újfajta helyzet miatt, és bennünk van a félelem: “Mi van, ha mégsem tetszem neki, meggondolja magát?” Nem tudunk mit kezdeni a hirtelen jött, szokatlan érzelmi hullámokkal hiszen még nem éltünk át ilyesmit.

Köztudott, hogy kamaszkorban a hormonjaink szintje klasszisokkal magasabbak mint bármely más életszakaszban. Pontosan emiatt az ilyenkor kialakuló első szerelem sokkal részletesebben és intenzívebben marad meg az emlékezetünkben. Hogy segítsünk oldani a kezdeti feszültséget, Kibédi Varga Katalin protokollszakértő válaszol néhány gyakran feltett kérdésre.

Ha járunk, mennyire lehet belelógni a másik magánszférájába, hogyan kell kezelni a másik egyéni programjait?

“Ez függ attól, hogy mennyi ideje tart a kapcsolat és a felek habitusán.”

Az ismerkedés elején több tér kell, de a későbbiekben is meg kell húzni egy határt, ami mögé nem lép az ember – nem nézegeti a másik üzeneteit, képeit. Ez a bizalmatlanság jele is lehet és régen rossz, ha csak úgy érzed magad biztonságban, ha rendszeresen ellenőrzöd a partnered magánbeszélgetéseit. Ha olyan esemény van, amire valamilyen okból kifolyólag nem vinné a párját, azt is meg kell tudni érteni, kezelni. A legfontosabb a kommunikáció, megbeszélni ezeket a dolgokat a sértődések és félreértések elkerülése miatt. 

Mi a helyzet a testi kontakttal? Mikor minek van itt az ideje?

Arra sajnos nem lehet egyszerű és objektív, szakértői választ adni, hogy mikor lehet az első kézfogás, puszi, az a bizonyos első csók, aztán a testi együttlét.

Előfordul, hogy a kezdetektől fogva annyira egy hullámhosszon vagytok, hogy szavak nélkül is tudni fogjátok, hogy mikor, minek jön el az ideje. De ha nem így érzitek és nem vagytok benne biztosak, hogy a másik fél hol tart, akkor a jól bevált megoldás: erről is nyitottan beszélgessetek. Azonban fontos, hogy csak addig menjetek el, amíg mindketten kényelmesen érzitek magatokat, mert nagyon rossz érzés, ha hirtelen lerohannak és súlyos következményei lehetnek egy-egy ilyen negatív élménynek. 

képünk illusztráció

Egyetlen olyan “szint” van a párkapcsolatokban, amit kevésbé lehet megtárgyalni a párunkkal, ez pedig az, hogy mikor mondjuk ki először a bűvös szót: “Szeretlek”. Nem gondolnám, hogy ezt túl kell görcsölni, szerintem éreznünk kell a megfelelő pillanatot. Sokan az első vallomás elhangzásával párosítják a járás kezdetét, de szerintem egyre több esetben történik fordított sorrendben. A lényeg, hogy kell egy biztos kiindulópont a kapcsolatotokban. 

Ha valami sok (vagy netalán kevés), vagy máshogy szeretnéd, mindenképp beszélj róla a pároddal, mert ez segít kialakítani egy bizalmas, örömteli és csodálatos kapcsolatot. Azonban azt érdemes szem előtt tartani, hogy nem csak Ti ketten vagytok részesei ennek a varázslatnak, hiszen – legalább amíg egy háztartásban éltek velük – ott vannak az ősök is. Hogy az esetleges feszültséget csökkentsük, következő cikkünkben az említett felek összeismertetésével és egymás elfogadásával fogunk foglalkozni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved