Június 16.- az oroszok ismét megelőzik az USA-t az űrversenyben, szovjet az első nő az űrben


kidsnews (127éves) - 2 hete

Lássuk be, a „Girl power in space” jelmondat inkább elképzelhető a Marvel univerzumban, vagy legalábbis a NASA-nál, mint a szovjet államkommunizusban. Ennek dacára, Valentyina Tyereskova elvtársnő 1963. június 16-i kilövésében a Vosztok-6 űrhajóval a szovjet vezetés remek alkalmat talált, hogy az amerikaiakkal folytatott űrversenyben egy újabb elsőséget mondhasson magáénak.

Az pedig csak hab a tortán, hogy így azt is bizonyíthatták a haldokló nyugatnak, hogy lám a szocializmusban megvalósul a nemek egyenjogúsága (is).

A célra nem is találhattak volna megfelelőbb jelöltet, mint a szocialista blokkban uralkodó ideológiák alapján tökéletes Tyereskovát.

A magát egy kis faluból, szegénysorból felküzdő félárva munkásnő hobbiból ejtőernyősködött és levelezőn elvégezte a könnyűipari technikumot, és a kommunista pártnak is tagja volt, mire végigment a hosszú kiválasztási folyamaton, teljesítve a nehéz, a férfiakéval megegyező kiképzést. Vadászrepülőkkel száguldozott, kibírta amikor centrifugába rakták, jól reagált a súlytalanságra és persze jól ment neki a rakétamérnöki tananyag.

Azonban ahogy a mondás tartja, egy fecske nem csinál nyarat, így az orosz G.I. Jane-t sem követte sok orosz nő az űrben. 1963 óta összesen 65 nő járt az űrben -többségük amerikai-, és közülük csak 4 volt orosz, Tyereskovát is beleértve.

A Vosztok-6 űrhajóval való kilövésekor mindössze 26 éves Tyereskova csaknem három teljes napig keringett a Föld körül, amellyel több időt töltött az űrben, mint az ellenséges Államok összes addigi férfi asztronautája együttvéve. 

A szovjet hősnő propagandája bármilyen álságos rendszert is szolgált, teljesítménye máig vitathatatlan mérföldköve a női egyenjogúságért folytatott küzdelemnek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

en.wikipedia.org; rubicon.hu;

2017 Kidsnews | All rights reserved