Június 6. – megalakul a Young Men’s Christian Association


kidsnews (127éves) - 1 hónapja

A YMCA (ejtsd: vájemsziéj) és testvérszervezete, a Young Women’s Christian Association (YWCA) 1844. június 6-ai alapítása óta hosszú utat tett meg, mára 45 millió taggal büszkélkedhet a genfi központú világszervezet, és hazai fiókszervezettel is rendelkezik Magyarországi Keresztény Ifjúsági Egyesület néven.

A YMCA-t George Williams vezetésével 12 fiatal hozta létre Londonban, hogy „javítsák a fiatal férfiak szellemi állapotát” – a klub eredetileg hétköznapi célokra fókuszált és a sportokat és a test karbantartását helyezte előtérbe a tagok közösségi életének javítása mellett. A klubélet fontos része volt még a közügyek és állampolgári ismeretek formális és informális oktatása.

Az alapítást követő években YMCA klubok létesültek szerte az Egyesült Királyságban, és 1850-ben már a tengerentúlon is, először Ausztráliában és egy évvel később Észak-Amerikában, ahol a szervezet robbanásszerű terjeszkedésbe kezdett.

A YMCA tevékenységei kezdettől fogva sokkal inkább az erkölcsi és humanitárius szolgálatra, a keresztény értékek képvisletére irányultak, mintsem a kereszténység terjesztésére.

Tagjaik és önkénteseik már az amerikai polgárháborút megelőzően is, és utána minden nagy háborúban részt vettek a katonák és civilek testi és lelki állapotának javítását célzó tevékenységekben, sokszor az adott ország háborús szervezetének fontos részeként.  Az 1929-es genfi ​​egyezmény értelmében a Fiatal Keresztények feladata az oktatási és szabadidős tevékenységek működtetése a háborús menekült- és fogolytáborokban.

A Világszövetség 1955-ös, százéves jubileumán tartott párizsi konferencia-sorozaton már 8000 küldött vett részt a világ 76 országában levő több, mint 4 millió tag képviseletében. Napjainkra a YMCA több, mint 120 országban van jelen, és tevékenységeinek közvetlen kedvezményezettjeit 64 millió főre becsülik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

britannica.com

2017 Kidsnews | All rights reserved