Július 1. – Hongkong Kína része lett! Névlegesen 1997-ben, véglegesen a mai nappal


kidsnews (127éves) - 3 napja

A sors furcsa fintora, esetleg a kínai politikai elit szavahihetőségének tükre, hogy a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága egyhangúlag szavazta meg azt a nemzetbiztonsági törvényt, amely komoly aggályokat vált ki az egész világon és széles körben bírálta sok demokratikus ország vezetője.

A Nemzetbiztonsági jogszabály épp ugyanazon a napon (július 1.-én) lép hatályba, mint az 1997-es megállapodás, amely szerint Kína azzal a feltétellel kapja vissza Hongkongot, hogy ötven évre szavatolja annak autonómiáját, különleges jogállását, kapitalista gazdasági rendszerét, kialakult életformáját és társadalmi viszonyait.

Hongkong nagy részéről Kína már az 1842-es nankingi szerződésben mindörökre lemondott, aztán 1898-tól kezdődően az „Új területek” elnevezésű hongkongi régiókat a britek már csak bérbe vették 99 évre.

1990-ben a Kínai Országos Népi Gyűlés (a parlament) az 1997. július 1-jén hatályba lépett alaptörvénnyel garantálta Hongkong Különleges Közigazgatási Terület státusát, törvényhozói és független bírói hatalmát és magas fokú autonómiáját.

Ennek ellenére 23 évvel később ugyanez a Kínai Országos Népi Gyűlés egy olyan “országos biztonsági hivatalt” tervez létrehozni Hongkongban, amely a ma életbe lépő új jogszabály alapján – egyes források szerint – akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kiró majd azokra, akiket az új nemzetbiztonsági törvény alapján terrorizmus és szeparatizmus vádjával elítélnek ahelyett, hogy független bíróságok döntsenek a sorsukról.

Az elmúlt évben kisebb-nagyobb intenzitással tüntető helyiek szerint ez Hongkong különleges státusának megvonását jelenti és a szabadságának elvesztéséhez vezet. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved