május 11. – A Közlekedési Kultúra Napja 2015 óta

Hát mit is mondjunk, Van?! Nincs? Néha? Melyikünk ne szenvedné el nap mint nap a közlekedésben résztvevő társaink lealacsonyító megjegyzéseit?! Türelmetlen pillantását.  Ki ne találkozott volna leszegett fejjel lefelé néző utastárssal, aki egyszerűen elvárja, hogy mindenki kikerülje. Aki járt már erre-arra a világban az tudja, hogy bizony a közlekedési kultúra régiónként, országonként óriási eltérést mutat. […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Trump és kormánya helyett Michael Bloomberg, amerikai milliárdos fizet

Amerika kötelezettséget vállalt, és ha a kormányzat ennek nem tesz eleget, akkor nekünk, amerikaiaknak kell viselnünk a felelősséget – mondta Bloomberg miközben felajánlotta, hogy kifizeti a tavalyi éves, USA által vállalt, de be nem fizetett klímaegyezményben szereplő négy és félmillió dollárt. A milliárdos véleménye szerint Trump nagyszerű vezető lehetne, ha változtatna olyan véleményén, mint például […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Kiszáradt sár nyomai a Marson

2017 elején jelentették be a kutatók a marsi Gale-kráterrel kapcsolatban, hogy olyan felszínformákat találtak, amik kiszáradt sár általi repedésekre utalnak. A feltételezések szerint a kráter három és fél milliárd évvel ezelőtt kisebb-nagyobb tavakkal volt tele. Egy új kutatás ezt a feltételezést bizonyítja, megmutatva, hogy a kérdéses alakzatok valóban kiszáradt sárra utalnak, ezáltal pedig új információkat kaphatunk […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja

május 10. – Madarak és fák napja

Napjaink egyik legégetőbb problémája a környezetvédelem, a növények és az állatok megóvása az ember okozta károktól. A mai nap a madarakról és a fákról szól. Az 1906-ban indult kezdeményezés ugyan megszakításokkal, de manapság már széles tömegmozgalommá nőtte ki magát. De azért a tudatos környezet óvásnak rengeteg jó példáját találjuk a történelemben. Gondoljunk csak a vadászati […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Az élet nem tökéletes, de a profilodnak annak kell lennie!

Mind ismerjük a közösségi média egyre nyomasztóbb erejét: reggel az ágyban fotózol magadról egy tökéletes szelfit, mert te ébredés után is az vagy, ahogy számtalan celeb. Aztán persze a tökéletes nyaralások/telelések/üdülések sem maradhatnak el, minden ismerőssel meg kell osztani a reggelit, az ebédet, a vacsit, a koktélt, a felkelő és a lemenő napot, az állatokat […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Elvarázsolt séta egy varázskert millió szirma közt.

Fenti cím erősen fellengzősnek hat, de biztosíthatok mindenkit, hogy amikor belép a Jeli Arborétum több ezer virágzó rhododendron bokra közé, inkább azt fogja gondolni, hogy címünk túl szerény ahhoz, amit itt láthat és tapasztalhat az erre kiránduló. Az április 30-tól május 20-ig tartó csúcsvirágzás alatt a korábban nyíló azáleák együtt virágoznak a később nyíló nagyvirágú […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

május 9. – Tényleg ezen a napon ért véget a második világháború?

1945-ben ezen a napon, egész pontosan 23 óra után 1 perccel a Wehrmacht csapatai minden frontszakaszon beszüntették a harci tevékenységet. A náci Németország feltétel nélkül kapitulált. A következő nap a szovjetek elérték Prágát, és ezzel Európa számára befejeződött a huszadik század egyik legborzalmasabb rémálma. A háború közel 60 millió embert pusztított el, milliókat tett földönfutóvá, […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Zöldségtermesztés űrmódszerekkel

A Mars-utazás meglebegtetett terve hatására hatékonyabb lehet a földi paradicsomtermesztés. Bár a Mars is vörös és gömbölyű, akárcsak az érett paradicsom, az összefüggés bonyolultabb. A holland Groen Agro Control cég olyannyira komolyan vette Obama volt amerikai elnök 2010-es beszédét a Mars-utazásról, hogy azonnal elkezdték kikísérletezni a különböző növények űrbeli termesztésének hatékonyabb módszereit. Fáradozásuk nem bizonyult […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Keszthelyi Vivien a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett!

Fantasztikus sikerekkel kezdte nagy túraautós(GT) pályafutását Keszthelyi Vivien, aki Audi R8 LMS kupasorozat nyitóhétvégéjén mindkét futamát követően a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett. A mindössze 17 éves pilóta – aki szintet lépve idén kezdett el versenyezni hátsókerék-meghajtású autókkal – a sportág csúcsának számító DTM első hétvégéjén belül bizonyíthatott az újonnan indított sorozatban, amely során minden helyszínen […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

május 8. – Lehet ott valami, ahol semmi sincs ?!

Ezen a napon  Otto von Guericke korszakalkotó kísérletet hajtott végre. Egyes források szerint 12, még mások szerint 16 lóval egy német városban a légüres tér létezését bizonyította, és ezzel nagyban hozzájárult az ipari forradalom következő mérföldkövéhez, a gőzgéphez.   Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

kidsnews (124éves) - 6 hónapja