A Szojuz MSZ-08 űrhajó indítása – élő internetes közvetítése 18 órakor kezdődik

A NASA TV élő internetes adását magyar kommentárral követhetik a Galileo Webcast honlapján, március 21-én 18 órától. A Szojuz MSZ-08 űrhajó két amerikai és egy orosz űrhajóssal a fedélzetén indul a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra, ahol csatlakoznak az űrállomás személyzetéhez, majd immár az 55. állandó legénység tagjaiként megkezdik több mint öt hónapos küldetésüket. […]

kidsnews (124éves) - 7 hónapja

Téli túlélési kiképzés űrhajósoknak

Az űrhajózás napjainkban sem mentes a kockázatoktól. A felszállás jelenleg is a legkockázatosabb szakasz. Ha baj történik, nagy a valószínűsége, hogy ez az indulást követő első 10 percben következik be. Rengeteg bonyolult rendszer lép egymással kölcsönhatásba, a start megpróbáltatásai, a rezgés, a gyorsulás, az ingadozó elektromos áram és hőmérséklet hatására jelentősen megnő a problémák esélye. A […]

kidsnews (124éves) - 8 hónapja

A világ legnagyobb szélturbinájának terveit leplezték le Párizsban

Abban mi fiatalok mind egyetértünk, hogy a jövő az alternatív energiáé, éppen ezért nagy öröm, amikor egy egy világcég is képes az új irányba fordulni. Március 1-jén a GE megújuló energia részlege mutatta be Párizsban a világnak az új és a világ eddigi legnagyobb szélerőművét. A Haliade-X 260 méter magas lesz, kapacitása 12 megawatt, lapátjainak […]

kidsnews (124éves) - 8 hónapja

Ismét felvállalja-e a NASA a SETI-t?

Immár negyedszázada, hogy miközben a NASA jelentős összegeket költ a földönkívüli élet egyelőre sikertelen kutatására, a földönkívüli értelem hasonlóképpen sikertelen keresése háttérbe szorult. A jelek szerint most két tudományos csoport is úgy gondolhatja, hogy ez így nem biztosan jó: azok, akik a SETI-vel foglalkoznak; illetve azok, akik az asztrobiológiával. A NASA 1993-ban állította le a földönkívüli […]

kidsnews (124éves) - 8 hónapja

Van ami Mark Watney-nak is sok lenne! -Jó étvágyat asztronauták.

A kevésbé finnyás űrhajósoknak a távolabbi jövőben a hosszú űrutazásokon sem kell aggódniuk: lesz mit enniük. Legalábbis abban az esetben, ha sikerrel járnak a Pennsylvaniai Állami Egyetem kísérletei, ahol mikrobiológiai bioreaktorok sorozatával próbálnak meg szilárd és folyékony emberi ürülékből élelmet előállítani, miközben minimalizálni igyekeznek a kórokozók szaporodását. A kutatás vezetője elmondta, hogy a biztonsági aggályokat […]

kidsnews (124éves) - 8 hónapja

Falcon Heavy: majdnem tökéletes bemutatkozás!

Egyetlen részlet kivételével tökéletesre sikerült a Falcon Heavy hordozórakéta legelső felszállása. A Falcon rakétacsalád legutolsó, egyben legnagyobb tagja sikeresen színre lépett. A huszonegyedik század eddigi legerősebb hordozórakétájának megalkotásával a SpaceX űripari magánvállalat ismét beírta magát a történelembe. A Falcon Heavy bemutatkozó repülése 2018. február 6-án – a közvetítés felvétele. (Forrás: SpaceX) A 2011 áprilisában bemutatott […]

kidsnews (124éves) - 8 hónapja

Floridából elindították legelső próbarepülésére a SpaceX nehézrakétáját.

Elon Musk cége eredetileg már 2013-ra tervezte, de mostanra tényleg megvalósította, hogy a jelenleg használatban álló hordozórakéták mindegyikénél nagyobb tolóerejű új hordozóeszközét kipróbálja. A Falcon Heavy startja a Kennedy Űrközpont 39A indítóállásából február 6-án, magyar idő szerint 21:45-kor történt. A rakéta testének nagy részét a Falcon-9-ről jól ismert első fokozat, plusz két másik, oldalsó segédrakétaként […]

kidsnews (124éves) - 9 hónapja

A selfie a polcon? Támadnak a saját 3D figurák

Egy németországi székhelyű cég a film és a videojáték-ipar által alkalmazott technológia révén képes arra, hogy bármilyen tárgyról vagy személyről, lefényképezését követően háromdimenziós nyomtatással gyantapolimer-figurát állítson elő. Az eljárás során az élethű figurára vágyó delikvensekről egy 54 kamerával felszerelt stúdióban részletgazdag képet készítenek, majd ez alapján kerül megformálásra a saját igazi „Barbie” baba. Az önmaga […]

kidsnews (124éves) - 9 hónapja

KITT az álomautó, valóra válik

Hatalmas változások előtt áll az autóipar, hiszen a számítástechnika fejlődése és térnyerése teljesen megváltoztatja azt, amit eddig az autókról gondoltunk. Ezek a változások elkerülhetetlenül átformálják majd városainkat és döbbenetes kihatással lesznek gazdaságunkra is. Ma már senki sem lepődik meg, ha a taxis, forgalmi adatokkal rendelkező GPS alapján közelíti meg a kért címet, vagy az autópályán […]

kidsnews (124éves) - 9 hónapja

Internet a világűrből

Szakértők várakozása szerint 2018 az áttörés éve lehet mindazon cégek számára, amelyek a globális, űralapú internetszolgáltatás létrehozásáért versengnek. Várakozások szerint a műholdas gyors internetszolgáltatás alapvetően változtathatja meg a világhálóhoz való hozzáférést és az internetezési szokásokat, lehetőségeket. A legfontosabb, hogy az alacsony vagy közepes Föld körüli pályán (LEO, MEO) keringő műholdakról biztosított szolgáltatás hozzáférést biztosít az […]

kidsnews (124éves) - 9 hónapja