Búcsúzik a földikutya, a 2018-as év emlőse.

A földikutya, ez a talajlakó, rendkívül ritka kis lény -hála a személyét proponáló kiadványoknak- sokak szívébe lopta be magát idén. Közönségrendezvényeken, fesztiválokon, pályázatokon és konferenciákon tűnt fel, sőt, a Természettudományi Múzeum még egy kiállítást is rendezett róla. A szürkés bundájú, kifejlett állapotában körülbelül 20 cm hosszú, 15 -20 dekagramm súlyú bundás állat, legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy […]

kidsnews (124éves) - 3 napja

Fókuszban az aranyhal.

A kezdő akvaristák közkedvelt és elképesztő fajgazdagságot felvonultató hala már régóta a gazdagság és a béke szimbólumaként is ismert. Az első aranyhalakat, vagyis az ezüstkárász színes változatát Kínában még a Tang dinasztia idején kezdték el tenyészteni. A X. században már kedvelt háziállatként tartották, később pedig már a színezet és testalkat, illetve a szemforma és úszó […]

kidsnews (124éves) - 5 napja

Nem ússzuk meg ennyivel! – Poloska helyett katica invázió

Eddig poloskák lepték el a házakat, mostantól jönnek a harlekinkaticák! Szeptembertől egészen mostanáig ezekkel a bizonyos undorító és büdös rovarokkal kellett megküzdenünk épületeinkért, ugyanis “több millió lakásfoglaló akar betelepülni télre”. Most azonban a hideg idő beköszöntével vagy megfagytak, vagy jól elbújtak a házakban, úgyhogy mondhatjuk: lecsengett a poloskák inváziója. Ezzel meg is volnánk? Végre elengedhetjük […]

Tigirl (13éves) - 2 hete

Hogyan készíts rovarhotelt.

Az elmúlt napokban még az ősz a szebbik arcát mutatta, de hamarosan mínuszok köszöntenek ránk. Ahogy nekünk úgy a természetben élő más fajoknak is szüksége van valami meleg helyre, ahol meghúzhatják magukat a leghidegebb napokon. Ilyenkor általában kibéleljük a kutyaházat, kifüggesztjük a madáretetőt, de a rovarok védelme a legritkább esetben jut eszünkbe, pedig -mint ahogy […]

kidsnews (124éves) - 3 hete

Az Új-kaledóniai vitorlásgekkó.

Volt idő a történelemben amikor azt gondolták, hogy kihalt, de a Rhacodactylus ciliatus vagyis az Új-kaledóniai vitorlásgekkót 1994-ben ismét felfedezték és napjainkban már igen közkedvelt hobbiállat vált belőle. A nagyjából 18-23 cm hosszú kis hüllő példányai tulajdonságaikban nagyban eltérnek a kertben, a mezőn, a falakon élő, sütkérező rokonaiktól. Képesek felmászni szinte bármilyen függőleges felületre, így […]

Shiwaeera (14éves) - 1 hónapja

Mint ahogy azt a darazsak példája is mutatja, nem elég jónak lenned, jónak is kell látszanod!

A méheket kedveljük, de a darazsakat egyértelműen negatív érzelmekkel ítéljük meg derül ki egy az Ecological Entomology rovartani szaklapban publikált legújabb tanulmányból. A szerzők 46 országban végeztek közvéleménykutatást a két fajjal kapcsolatban, amely során a résztvevőknek értékelni kellett a rovarokat egy tízes skálán. Az eredmények alapján a méhek lényegesen jobb helyen végeztek, mint a jelentős […]

kidsnews (124éves) - 2 hónapja

Új értelmet kapott a szexuális zaklatás, delfin zaklat embereket buja vágyaival a francia partoknál.

Ahogy az ember egyre tájékozottabb, úgy egyre kevésbé ül fel mindenféle álhírnek, így amikor először láttam a pártalan szexuális energiával túlfűtött delfin sztoriját az gondoltam ez már megint csak valami hatásvadász történet. Ennek ellenére a hír igaz, egy fura viselkedésű delfin miatt le kellett zárni a Franciaországban lévő Brest Beach-et. A Zafar becenévre keresztelt háromméteres […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” – Az állatok háziasítási folyamatát vizsgálták.

Az állatok háziasítása mindig is fontos kérdés volt az emberiség számára, azonban a szakemberek még napjainkban is keresik a választ a háziasítás evolúciós rejtélyére. A vizsgálatok során a kutatók egyik kedvelt „kísérleti állata” a róka lett, amely ugyan nem háziasodott, de időről-időre felbukkan egy-egy szelíd, emberhez szokott állat és az északi területeken még az sem […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Denevérhálózás

Magyarország többek között azt is vállalta a 2004-es uniós csatlakozáskor, hogy a Natura 2000 minősítésű területeken, a közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok védelmében rendszeres ellenőrzést, számlálást végez, hiszen kulcsfontosságúak az így beszerezhető adatok az élőhelyek helyes természetvédelmi kezeléséhez. Az éjszakában rendszeresen megfigyelhető, egyébként fokozottan védett denevérek vonatkozásában is szükséges a számlálás, amelyre hazánkban három fő […]

kidsnews (124éves) - 4 hónapja

Mégis van remény a kihalásra ítélt északi szélesszájú orrszarvú faj életben tartására!

Mégis van remény a kihalásra ítélt északi szélesszájú orrszarvú faj életben tartására! Német tudósoknak most először sikerült ugyanis mesterséges megtermékenyítéssel laboratóriumi körülmények között orrszarvúembriókat létrehozni. Így tehát ismét van remény, hogy megmenthetővé válik a közvetlenül a kihalás előtt álló északi szélesszájú rinocérosz, amelynek az utolsó hím példánya Sudan nemrég pusztult el.   A Nature Communications című […]

kidsnews (124éves) - 4 hónapja