A szocializmus fogságában, Jánosi Marcell

1964 -ben az Amerikai Egyesült Államokban megjelent az első általános célú, kereskedelmi forgalomban kapható számítógép, az IBM 360. Bár ezek a gépek akár egy mai okostelefonnal összehasonlítva is, még nagyon kezdetleges eszközök voltak, mégis sokan felismerték a technológiában rejlő lehetőségeket. Igy volt ezzel a Jánosi Marcell, a zseniális mérnök is aki ebben az időszakban a […]

kidsnews (124éves) - 2 éve

Tudós, színész, nyelvzseni – HEDY LAMARR

Születési neve: Hedvig Eva Maria Kiesler. Született: Bécs, 1913. november 9. Apja bécsi bankár, anyja, budapesti zsidó származású koncert-zongorista. Nem járt iskolába, magántanárok oktatták, 10 évesen már 4 nyelven beszélt, kiválóan zongorázott és táncolt, szerette a matematikát. 16 évesen színi iskolába iratkozott, egy év múlva már némafilmet forgattak vele, amit 1933-ban hangosítottak és világsikert aratott. Ugyanebben […]

kidsnews (124éves) - 2 éve

Tudományokban elsők a nők között

Noha még manapság is gondban vannak néha a nők a nemi egyenlőtlenség miatt, régen sokkal nehezebb dolguk lehetett. A férfiak szinte minden kultúrában a szebbik nem fölött álltak, s sokszor nem volt lehetősége a hölgyeknek nemhogy tanulni, de ötleteikre sem hallgathattak. Mégis, az igazi koponyák így is megtalálták az útjukat, hogy beírják magukat a történelemben. […]

Zivatar kisasszony (22éves) - 2 éve

Nikola Tesla

A mai napig úgy él a köztudatban, hogy a rádiót Gugliemo Marconi találta fel, majd mutatta be 1901-ben, amelyet követően Nobel díjat is kapott. A dicsőség azonban nem az övé, azt ugyanis már kevesen tudják, hogy ezután Marconit beperelte korábbi munkaadója, Nikola Tesla, amiért ellopta a találmányát. Hosszas pereskedés lezárásaként, 1943-ban az Amerikai Legfelső Bíróság […]

kidsnews (124éves) - 2 éve