Csaknem 50 év után nyitottak fel egy Holdról származó mintát

Csaknem 50 év után nyitották fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei az 1972-es Apollo-17 misszió során begyűjtött holdkőzet- és talajminták egyikét, amely reményeik szerint új információkkal fog szolgálni az égitestről. A kedden felbontott 73002. számú mintát az Apollo-17 misszió asztronautái, Gene Cernan és Jack Schmitt gyűjtötték be. Az Apollo-15, -16 és -17 küldetésekből származó […]

kidsnews (124éves) - 4 napja

Az ősemberek hamarabb megérkeztek a Földközi-tenger térségébe mint gondoltuk

Több tízezer évvel a korábban véltnél, már kétszázezer évvel ezelőtt is éltek neandervölgyi és más ősemberek a Földközi-tengeri Nakszosz-szigetén – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A McMaster Egyetem tudósai által vezetett nemzetközi kutatócsoport az évekig tartó ásatások eredményeit a Science Advances folyóiratban publikálta. A feltárások megdöntötték azt a korábbi elméletet, hogy a Földközi-tenger térségét csak […]

kidsnews (124éves) - 3 hete

Előkerült Kiss Ernő eddig ismeretlen búcsúlevele

Kiss Ernő altábornagy, az aradi vértanúk egyikének eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában szerdán Budapesten. A történelmi jelentőségű, német nyelvű, autográf levelet a Központi Antikvárium árverésén vásárolta meg a levéltár az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A dokumentumot korábban magántulajdonban, a kutatástól elzártan őrizték. Kiss Ernőnek eddig két búcsúlevele volt ismert. Az […]

kidsnews (124éves) - 1 hónapja

Zimmer Frei: így kezdődött a német családegyesítés

Különleges helynek számított a németeknek Magyarország a határnyitást megelőző évtizedekben, mivel Kádárék nem csak a keleti-blokkból érkezett vendégeket látták szívesen a Balaton partján, de a nyugatnémet márkát lobogtató nyugati turistákat is. Bár javában tombolt a szocializmus és a berlini fal is állt már, mégis előfordulhatott az a furcsa helyzet, hogy akár egymás melletti szobában, vagy […]

kidsnews (124éves) - 2 hónapja

Az alkoholtilalom döntötte be a Cincinnati metróprojektet

Az Amerikai Egyesült államokban lévő Cincinnati városában található a világ leghosszabb, de soha nem használt metróvonala. Persze nem csak ez teszi különlegessé a mai napig meglehetősen jó állapotban lévő, elhagyatott 4 állomást és 3,5 kilométernyi, félig kész pályát tartalmazó alagutat. Bár ez most kicsit furcsán hangzik, de a szép reményekkel indult projektet konkrétan az alkoholtilalom […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Kiállították az “igazi Hófehérke” síremlékét

Előkerült az “igazi Hófehérkeként” emlegetett Maria Sophia von Erthal bárónő rég elveszett síremléke, amelyet a dél-németországi bambergi egyházmegyei múzeumban állítottak ki. Az észak-bajorországi Lohr am Main közelében lévő Tauberbischofsheim egyik várában felnőtt és 1796-ban meghalt Sophiáról úgy tartják: a Grimm-testvérek róla mintázták Hófehérke alakját – olvasható a BBC News honlapján. Holger Kempkens, a múzeum igazgatója szerint a […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

A nácikat terhelheti a Reichstag felgyújtása egy új levéltári kutatás szerint

Ártatlan lehetett a német parlament épületének (Reichstag) állítólagos felgyújtója, és a nácikat terhelheti az 1933-ban elkövetett bűncselekmény egy frissen feltárt levéltári dokumentum szerint, amelyről pénteken számoltak be német hírportálok. A hannoveri városi bíróság archívumában talált irat alapján: a gyújtogatásért elítélt és kivégzett Marinus van der Lubbét a náci párt  (NSDAP) fegyveres szervezetének (SA) egyik különítménye szállította […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Használod, de nem ismered – az internet története

Bizonyára te is naponta használod az internetet. Cikkeket olvasol, játszol, csetelsz, vagy éppen a különböző közösségi-média oldalak görgetésével töltöd az időd. De hallottad, esetleg ismered ennek a terjedelmes hálózatnak a történetét? Az internet létrehozása a hatvanas években kezdődött, amikor -eredetileg katonai célokra- fiatal egyetemisták bevonásával kezdték el kiépíteni. 1969-ben az Amerikai Egyesült Államokban felmerült, hogy […]

Tomi (12éves) - 4 hónapja

Így strandoltak elődeink

Most, hogy végre itt van a valódi nyár, aki csak tud, felkapja magára a fürdőruháját és rohan valamelyik vízpartra, vagy a medencékhez. Mára már a fürdőzés, a napozás és az egyre kevesebbet takaró bikinik a mindennapok részeivé váltak, de vajon mit kezdtek magukkal az emberek a kánikulában, mondjuk 100-150 éve? A történészek szerint az első […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Idegkutatók szerint nem volt őszinte Mona Lisa mosolya

Szinte biztosan “erőltetett” a mosolya Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának – állapította meg három idegkutató, akik szerint a reneszánsz polihisztor szándékosan festhette meg ilyennek modellje arckifejezését. A Londoni Egyetem Szent György orvosi karán dolgozó Lucia Ricciardi és két kollégája, Luca Marsili (Cincinnati Egyetem) és Matteo Bologna (La Sapienza Egyetem) első lépésben egy függőleges vonallal […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja