Vasárnap elhunyt a 21 éves Juice Wrld

Vasárnap, 21 éves korában elhunyt  Jarad Anthony Higgin, azaz Juice Wrld-írta meg a BBC. Az amerikai rapper, énekes-dalszerző a chicagói repülőtéren kapott epilepsziás rohamot és hiába szállították korházba nem tudták megmenteni. Juice Wrld középiskolás korában kezdett zenélni. 2015-ben jött ki az első saját száma, 2018-ra pedig ő lett a legtöbbet streamelt, lájkolt és reposztolt előadó a SoundCloudon.  […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Emmy-díj: Gera Marina a legjobb színésznő

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat az Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért. Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást ebben a rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el. Ma együtt […]

kidsnews (124éves) - 3 hónapja

László Panna a FOMO női főszereplője büszke a generációjára

Hatalmas sikerrel fut a mozikban Hartung Attila első nagyjátékfilmje, az október 10-én bemutatott FOMO-Megosztod, és uralkodsz. A ifjúsági dráma gimnazista srácok egy csoportját mutatja be, akik magukat a “Falkának” nevezve, életüket a szex, a bulizás és a videós kihívások cseppet sem veszélytelen platformján élik. Az egyik esti buliban mindenkit leitatnak, miközben Gergő és Lilla, a […]

Orbók Réka (20éves) - 3 hónapja

MTV EMA 2019: Green Day, Muse, Liam Gallagher és Ava Max is díjjal térhetett haza

A spanyolországi Sevillában november 3-án rendezték meg a népszerű zenei csatorna díjátadóját, az MTV Europe Music Awards gálát. A FIBES konferencia és kiállítási központban rendezett program házigazdája Becky G volt. Parádésra sikerült a Green Day visszatérése! A tegnapi élő shown a banda óriási performanszt nyomott, előadták a legújabb „Father of All” című dalukat, „Basket Case” örökzöldjükkel pedig […]

kidsnews (124éves) - 4 hónapja

Megegyezett a két stúdió: Pókember visszatér!

Sony Pictures és a Disney’s Marvel Studios tegnap jelentette be, hogy végre megegyeztek, így Pókember mégiscsak benne marad a Marvel filmes univerzumában. “Nagyon örülök, hogy a Póksrác utazása az MCU-ban folytatódni fog, mi a Marvelnél nagyon izgatottak vagyunk, hogy tovább kell dolgoznunk rajta” – olvasható Kevin Feige a nyilatkozatban. Az ügy előzménye, hogy körülbelül egy hónapja […]

kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Mi lennél, ha nem színész lennél? – Civil munkában az Örkény művészei

Mi lennél, ha nem színész lennél? – tette fel a kérdést saját kollégáinak a Örkény István színház vezetése. Kiderült: Csákányi Eszter balerína, Dóra Béla pedig a fradi színeiben játszó focista szeretett volna lenni, de Mácsai Pálnak is volt ” B ” terve, ha nem jönne össze a színészkedés. Ez persze még nem minden! Most Horváth […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Justin Bieber: tönkreteszi a gyerekeket a korán jött siker

“Nehéz reggelente a megfelelő hozzáállással felkelni, ha a vállad nyomja az életed, a múltad, a munkád, a felelősség, az érzelmek, a családod, a pénzügyek és a párkapcsolatod. Amikor csőstül jön a baj, és nem akarsz már átélni még egy rossz napot, nem akarsz megint csalódni. Néha már élni sem szeretnél, mert azt hiszed ez már […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Anomáliák a Marvel Univerzumban: távozik Pokember

Amikor Ryan Reynolds elveszti a humorérzékét ott már tudhatjuk, hogy nagy a baj, ráadásul a közelmúltban Kevin Feige és Tom Holland is nyilvánosság elé állt és megerősítették, amit már egy ideje mindenki rebesgetett. Bár korábban ezeket a pletykákat egyetlen rajongó sem akarta elhinni, mostanra mégis tény: megegyezés hiányában felbontják a szerződést a Sony és a […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Hamarosan újra jön Trinity és Neo: készül a Mátrix 4!

Nem kis meglepetést okozott a világsajtónak a Warner Bros Pictures Group elnöke, amikor bejelentette, hogy már folynak az ikonikus Mátrix (The Matrix) sorozat negyedik részének előkészületei. Toby Emmerich azt is elárulta: a negyedik Mátrixban ismét Keanu Reeves kapja Neo, Carrie-Anne Moss pedig Trinity szerepét, a forgatások pedig valamikor 2020-ban kezdődnek. Az 1999-ben bemutatott, négy Oscar-díjat […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja

#WieldingPeace: megkezdte működését a The Cameron Boyce Alapítvány

A 20 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Cameron Boyce családja létrehozott egy olyan szervezetet, amely feladatául nem csak a fiatal színész emlékének életben tartását, de az általa képviselt értékek továbbörökítését kapta feladatául. Bár maga az alapítvány igencsak fiatal, már be is jelentették az első kampányukat: a fegyveres erőszak visszaszorítására indult projektet, amelyen egyébként már Cameron […]

kidsnews (124éves) - 6 hónapja