Március 24. – Ezen a napon született Harry Houdini


kidsnews (127éves) - 4 éve

1874-ben ezen a napon született Weisz Erik néven Harry Houdini Budapesten. Még alig volt négy éves amikor családjával együtt kivándorolt az Egyesült Államokba. Gyerekként cipőket pucolt, újságot hordott ki és még egy nyakkendőket készítő üzemben is dolgozott.

Egyszer testvérével megnézett egy szabadulóművészt, de szkeptikus volt a produkció valóságát illetően, így ezután folyamatosan foglalkoztatta az ilyen mutatványok kivitelezése. 

Az első ilyen saját produkciókkal 1895. után kezdett fellépni, de a várva várt siker csak 1900 nyarán, egy londoni bemutató után jött el számára. A média ezután felkapta a nevét és hamar népszerűvé vált.

„A tömeg összecsődítésének nincs annál egyszerűbb módja, mint közhírré tenni, hogy egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyen, valaki megpróbál valamit, s ha nem sikerül, az életével fizet.”

Harry Houdini a szakma hozzáértői szerint csak elcsépelt trükköket alkalmazott és kifejezetten tehetségtelen volt a klasszikus értelemben vett bűvészethez. Eközben viszont képes volt egy új műfajt megteremteni: a szabadulóművészetet. Ebben nem a minél jobban kivitelezett trükk volt a lényeg, hanem a halál kigúnyolása, ezen a fronton pedig Houdini született tehetség volt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

http://buvesz.blog.hu

hu.wikipedia.org

2017 Kidsnews | All rights reserved