Április 3.- Churchill üzenete Sztálinnak


kidsnews (127éves) - 3 éve

1941. április 3-án Winston Churchill brit miniszterelnök az alábbi üzenetet küldte el Sztálinnak:

„Megbízható ügynöktől származó biztos értesülésem szerint, amikor a németek úgy gondolták, hogy Jugoszlávia a hálójukba került – vagyis március 20-a után –, a romániai öt páncéloshadosztályukból hármat Dél-Lengyelországba kezdtek átirányítani. Mihelyt értesültek a szerbiai forradalomról, megfordították a mozdulatot. Excellenciád nyilván kellően értékeli e tények jelentőségét.”

Ma már tudjuk, hogy a II. világháborúban Adolf Hitler a Szovjetunió elleni támadás tervét 1941. február 4-én hagyta jóvá, de a hadműveleteket a balkáni események miatt kénytelenek voltak júniusra halasztani. Ekkor 3,5 millió német katona, 3600 harcjárművel és 4389 repülőgéppel megtámogatva rontott a Szovjetunióra.

Az igencsak fontos hírszerzési információkat tartalmazó üzenet alapján úgy tűnik, hogy a két nagyhatalom – a kulturális különbségek ellenére –  nagyon is képes volt az együttműködésre. Ennek a kapcsolatnak a következménye az is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a szövetségesek nem az 1945. február 4-11. között zajló jaltai konferencián határozták meg Kelet-Európa sorsát. Ez a döntés ugyanis sokkal korábban, már 1944. októberében megszületett, amikor Churchill és Sztálin egy moszkvai csúcstalálkozón megbeszélték a térség felosztásának rendjét.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 



2017 Kidsnews | All rights reserved