Május 11. – A Közlekedési Kultúra Napja


kidsnews (127éves) - 3 éve

2015-óta ezen a napon tartjuk a Közlekedési Kultúra Napját Magyarországon. Bár a jeles nap névadója egy létező fogalom, mégis sokan szállnának velünk vitába, ha a megpróbálnánk bizonyítani mindennapi megjelenését. Hiszen melyikünk ne szenvedné el nap, mint nap a közlekedésben résztvevő társaink lealacsonyító megjegyzéseit, türelmetlen pillantását.  

Aki járt már erre-arra a világban az tudja, hogy bizony a közlekedési kultúra régiónként, országonként óriási eltérést mutat. Míg a skandináv országokban gyakorlatilag nem lehet 3 méternél jobban megközelíteni a járda szélét anélkül, hogy megállnak a gépjárművel haladók addig vannak olyan helyek, ahol köztudottan csak a legnagyobb körültekintéssel szabad letenni a lábad úttestre. Hiába van ugyanis éppen zöld jelzésed szinte biztos, hogy hangos dudaszó és méltatlankodó szavak kísérik majd az tetted.

A közvélekedés ellenére a közúti jelzések mindenkire vonatkoznak.

A közlekedési kultúra voltaképpen a társadalom közlekedéssel összefüggő szokásait és elvárásait jelenti.  Elméletben, ha jelen van akkor az együtt közlekedők a biztonságot előtérbe helyezve, egymással udvariasan, partnerségre törekedve jutnak el úticéljukhoz.

Legyen ez a nap a kezdet, hogy minden rákövetkező a kulturált közlekedés napjává válhasson. Vedd észre az embertársaidat és figyelj rájuk, hogy mindenki biztonságban hazaérjen!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

kép: Stefan Schweihofer, Siobhan Dolezal / Pixabay

 

2017 Kidsnews | All rights reserved