Sikertelen iráni műholdindítás


kidsnews (127éves) - 3 éve

Amerikai figyelmeztetés ellenére tegnap Iránból rakétaindítást végeztek, de az állítólagos két kis műhold nem érte el a Föld körüli pályára álláshoz elegendő sebességet. A hivatalos iráni hírügynökség beszámolója szerint a Simorgh (Safir-2) hordozórakéta harmadik fokozata január 15-én nem működött megfelelően. Az ország távközlési és információ-technológiai minisztere szerint rövidesen újra próbálkoznak majd űrindítással Iránból.

Nagyfelbontású műholdképeken látható aktivitás alapján már korábban sejthető volt, hogy startra készülődnek Iránban, az ország északi részén, Semnan városa mellett fekvő, a néhai Khomeini ajatollahról elnevezett bázison. A január 4-én a Planet Labs egyik földmegfigyelő műholdjával készített felvételen például egy nagy teherautó áll a mozgatható indítóállvány közelében. (Kép: Planet Labs / Middlebury Institute of International Studies / CNN)

A hónap elején Mike Pompeo amerikai külügyminiszter figyelmeztette Iránt, hogy az indítással a gazdasági szankciók további szigorítását kockáztatják. Álláspontja szerint az iráni hordozórakétával végrehajtott startkísérlet ellenkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a 2015-ös atommegállapodással kapcsolatban elfogadott határozattal. A technológia ugyanis lényegében megegyezik azzal, ami az interkontinentális ballisztikus rakéták fejlesztéséhez szükséges. Egyes elemzők szerint ez nem feltétlenül van így, Irán pedig állítása szerint távközlési és földmegfigyelési célú műholdakat szeretett volna pályára állítani. Iránból legutóbb 2015-ben végeztek sikeres űrindítást.



Forrás:

urvilag.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved