Ady Endre 20. századi költő elég nagy életművet hagyott hátra, amiben rengeteg igazán különleges vers található. Az a vers, amiről az alábbi cikkben szó lesz, szerelmi témájú, de nem a hagyományos módon. Mi lenne, ha most feltenném a kérdést: Előfordult már veled, hogy úgy érezted, ha most a szerelmed, családtagod veled lenne, másképp éreznél, vagy másképp döntenél az adott helyzetben? Azt hiszem nincs kétség e felől. Mindannyiunk érzi magát néha magányosnak, és ez hatással van a viselkedésünkre is. De, ha valaki megtapasztalja a boldogság állapotát, azt a fajta boldogságét, amit nem az alkohol vagy egy tábla csokoládé ad, akkor többé nem akarja elveszíteni ezt az idilli és egyben a fantasztikus érzést. Egyszerűen beszippantja az embert.
Azt hiszem azok az emberek, akiknek megadatott az a csodálatos érzés, hogy voltak valaha igazán szerelmesek tudják, mit próbálok szavakba önteni: a leírhatatlant. Amit dalok százai, versek ezrei és megszámlálhatatlanul sok írás próbál meg valahogy átadni. Azt a fajta bizalmi és szerelmi kapcsolatot, ami túlmegy a testiség akadályain, és a lélek szerelméről szól. Arról, hogy a másik hibáit is szeretjük és túl tudunk látni azon, hogy a dolgok nem lehetnek tökéletesek, mert számodra néhány hibás dolog is tökéletesnek tűnik… ez nem azt jelenti, hogy lejjebb adunk az elvárásainkból, hanem hogy megtanuljuk átértékelni a dolgokat, egy új sajátos értékrend szerint. Ami nem csak a tiéd. Hanem a kettőtöké. Ahogy a németek mondják: mintha egy
„rózsaszín üvegen keresztül látnád a világot”.
Egy új világot kapsz, és azok a dolgok, amik eddig jelentéktelennek tűntek új értelmet nyernek. Ady versében ezt így fogalmazta meg:
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hivom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom –
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek… Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!…
De mért?… Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt –
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!…
Tehát szeretni, és szeretve lenni a legnagyobb ajándék, amit élő ember adhat és kaphat. Nem lehet eladni, megvenni vagy elcserélni. Csupán meg kell becsülni, és élvezni addig, ameddig lehet. Mert:
„Ha szeret valaki, jónak látja benned a jót, és hozzád tartozónak látja a hibáidat is. Ilyennek szeret. Ilyennek, amilyen vagy. Ez a fajta vakság a legnemesebb látás is egyben.”
Tatiosz
