Tényleg egy budapesti koncerttel ünnepli meg Will Smith a szülinapját


kidsnews (127éves) - 1 éve

Felröppent a hír, hogy Will Smith egy budapesti koncerttel ünnepli meg közelgő szülinapját, amelyre még zenei alkotótársa, DJ Jazzy Jeff is hazánka érkezik. Az információ hivatalos megerősítését egy, az 1968. szeptember 25- én született színész-énekes hivatalos Facebook oldalán található bejegyzés adja, amely valahogy így szól:

“Budapest!! Visszajövök, hogy megünnepeljük a szülinapom a jövő héten, és hozom a DJ Jazzy Jeff-t! Szeptember 25-én élőben lépek fel a Bazilika téren, ahol az új filmem, a Gemini Man is megtekinthető. Ott találkozunk.”

A koncert dátuma és a hely adottságai miatt nagyon úgy tűnik, hogy a Szent István térre beharangozott rendezvény ingyenes lesz, így nem árt időben érkezni majd a azoknak, akik együtt buliznának a sztárral.

D.J. Jazzy Jeff & The Fresh Prince egy rendkívül sikeres zenei csapat volt a ’80-as ’90-es években. Will Smith mellett, aki The Fresh Prince néven futott akkoriban, Jeff Townes, azaz D.J. Jazzy Jeff alkotta a duót. 1989-ben kaptak először Grammy-díjat a Parents Just Don’t Understand című dalukért, de a legsikeresebb számuk a fent becsatolt Summertime volt, amelyért aztán nemsokára kaptak egy másikat is. Bár mostanában meglehetősen ritkán lépnek fel együtt Will Smith és Jeff Townes mai napig barátok maradtak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

Wikipédia, Will Smith/Facebook

kiemelt kép: flickr.com

2017 Kidsnews | All rights reserved