WESP tábor Lettországban – beszámoló egy nem mindennapi táborról


Miss Úszósapka (15éves) - 1 éve

Az idei nyaram tíz legjobb napját Lettországban töltöttem egy Waldorfos szervezésű táborban, ami a WESP (Waldorf Exchange Seasonal Program) névre hallgat. Egy eszméletlenül energikus, lett származású nő szervezi a tábort nyaranta három alkalommal, egyszer Kínában, egyszer Lettországban és egyszer Litvániában. 

A helyszín Sigulda volt, egy kis városka pár óra kocsiútnyira Rigától, de házak, város, boltok, nagyobb civilizáció közelében mindössze csak egyszer jártunk, mert a táborhely egy erdő szélén terült el, ahonnan fel óra sétára volt a legközelebbi lakott terület.

képünk illusztráció

A tábor egy kis tó köré épült, faházak adtak otthont a tábor lakóinak. Mi, gyerkőcök, körülbelül 100-an voltunk, 6-tól 16 éves korig bezárólag, fiúk-lányok természetesen egyaránt, a tanárokból, segítőkből, felnőttekből álló réteg pedig 20-25 főt tett ki.

Ami engem teljesen magával ragadott, az a hangulat volt, ami írásban átadva a fele sem annak, amit megéltünk, de teszek egy próbát kedvcsinálónak. 

Elméletileg egy nemzetközi táborról beszélünk, ami a gyakorlatban is megvalósult, világszerte

13 országból származó (Amerika, Észtország, Franciaország, Hollandia, Kanada, Kína, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Svájc) kölykök jöttek Lettországba, mégis a lett származásúak tették ki a gyerekek 70-80%-át. Ezzel egyedül akkor volt gond, amikor nem voltak hajlandóak – vagy nem tudtak – angolul beszélni, egyébként pont eléggé volt így is nemzetközi minden más szempontból.

Apukámmal és az egyik húgommal érkeztünk mindenki előtt egy nappal (tanárgyerek élet :D) hogy a tanároknak (akik közé az én apukám is tartozott) legyen idejük összeszokni a nulladik napon. Ahogy számítottunk is rá, az idő hidegebb és esősebb volt, hirtelen tudott váltani verőfényes napsütésről borúba, majd veszett viharba és ugyanezt visszafelé, de ehhez elég hamar hozzá lehetett szokni, csak úgy mint a 15 fokos tóhoz. 

A hivatalos első napra mindenki befutott és kezdetét vette 10 nap kalandozás együtt a természet, no meg egymás ölelésében!

Az átlagos napjaink beosztása ugyanaz volt, a sablon így nézett ki:

Közös reggeli emberi időben, utána reggeli kör énekléssel, ébresztő táncokkal, közös mókázás a mezőn. Minden ilyen reggeli körben kaptunk egy feladatot, ami olykor csoportos, olykor egyéni volt, ezt mindig az esti körig kellett elkészíteni, megoldani, megtanulni. Az általam igazán kedveltek közül hozok példákat: tanulj meg minél több, a táborban összegyűlt nemzet nyelvén számolni 1-től 10-ig, vagy: csinálj a csapatoddal kreatív közös pacsit, üdvözlést! De ilyen is volt: kreáljatok magatoknak zászlót, szlogent és csapatnevet!


képünk illusztráció

A reggeli körben helyet kapott még a talált tárgyak visszaváltása, postázhattunk levelet a táborlakóknak, vagy haza a szülőknek is akár, a napi találós kérdést is ekkor adták fel és itt nevezték ki az aznapi ölelő-bagázst (nyilván mindennek angol neve volt, így kicsit sután hangzik), akikhez akkor fordulhattál, ha egy ölelésre volt szükséged a nap bármely pontján bármely szituációjában, ők pedig akkor ölelgettek meg téged, ha éppen kedvetlennek, szomorúnak, vagy éppen csak egy ölelésre vágyónak láttak.

Ez is érdekes volt, mert azon kívül, hogy sok pozitív energia született ezekből az ölelésekből (komolyan volt véve abszolút, ha te ölelő voltál, bizony egész nap körbejártál és mindenkit megölelgettél), volt egy pár nagyon erőltetett, hamis ölelés is, amiknek nem lett volna helye egy ilyen környezetben. Egy ölelés vagy legyen nagyon őszinte, vagy akkor ne legyen ölelés. Volt akkora szabadsága itt mindenkinek, hogy ne kelljen csupán udvariasságból vagy megszokásból csinálnia bármit is.

Délelőtt kézműveskedős, kreatívfoglalkozásookon vettünk részt, általában batikoltunk, faragtunk, festettünk, rajzoltunk, maszkoltunk, nagy karkötőgyártás volt, csapatjátékok is akadtak, nagyobb projektekhez is nekiláttunk. 

Minden korosztálynak volt egy csoportja, ez volt A csoportod, attól függően voltál leginkább beosztva, hogy hányadik osztályt fogsz kezdeni szeptembertől, tehát volt benne egy pár átcsúszás, de mégsem hatévesekkel kellett parádézni. Nem, mintha ebben a táborban bármit is kellett volna csinálni. Szóval a kis groupommal délutánonként két tanár kíséretében mindenféle jóságban vettem részt, hikingoltunk, kirándulgattunk, kisfilmet forgattunk az ameriakai tanárunkkal, bicikliztünk, ha a sátrak nem áztak volna el, kempingezni is mentünk volna.

Egyik nap az egész tábor elment raftingolni a Gauja nevű folyóra, fürödtünk, számháborúztunk, volt egy egész napos kincsvadászat, jelmezbál, kérésre/ötletelésre azt csináltunk együtt, amihez kedvünk volt. 


képünk illusztráció

A vacsorát hat körül lezavartuk, hétkor az esti kör következett egy nagy facsűrben aranyos énekekkel, a nap közös megbeszélésével, meg hasonló cukiságokkal, utána már csak lézengés, aztán alvásidő volt csak hátra. Persze a túl sok érdekes ember egy helyen tényező kissé keresztbehúzta ezt a takarodó dolgot, úgyhogy hajnalok-hajnalán még mindig randalíroztunk a javából.

Csuda jól összeállt ez a csapat, a korosztályos, meg a mixelt is, és ami nagyon meglepő volt, hogy 10 nap együttlét alatt senki nem drámázott, nem voltak kiközösítések, senki nem unatkozott, mindenki egy nagy egységként mozgott, tevékenykedett. A szokatlan része ugye az volt ennek a no drama dolognak, hogy mégiscsak 15 évesekből álltunk… ha Magyarországon összeeresztesz 20 tinédzsert 10 napra, ott lesz, aki kimarad mindenből, lesz, aki rendszeresen drámázik, ésatöbbi ésatöbbi. Szerintem mindenki érti, miről beszélek. Ezt a nyugodtságot az északiak távolságtartásának tudtam be, amikor ezt próbáltam megfejteni az okát. Jó volt megélni, hogy egyszer sem kellett senkinek egyetlen ‘szeressétek már egymást!’ mondatot megeresztenie, mert szerettük és tiszteltük egymást enélkül is. Ez kicsit a Waldorf hatása is, kicsit a nevelésé, kicsit az imént említett távolságtartásé. 

Volt lehetőség mindenkivel időt tölteni, azzal foglalkozni, amivel szívesen foglalkozol, egy közösség része lenni. Angol nyelvgyakorlásnak sem volt utolsó, én nagyon bele tudtam lendülni, egyszerűen megtanultam elengedni a tökéletességre való törekvést, az értés meg a megértés került előtérbe, és ettől az egész lazább, kezelhetőbb és élvezhetőbb lett. Szóval nem ártott, ha beszéltél angolul, de még azok is prímán elvoltak, akik annyira nem beszéltek a saját nyelvükön semmi mást.

A végtelenségig tudnék írni a táborról, nagyon sok vicces, kedves, aranyos, szép és megható történetem lenne, de ez nem felület ebbe nagyon belemenni. Mégis azt gondolom, hogy ha valójában át szeretném adni a csodáját ennek az eseménynek, valami személyessel a legegyszerűbb leírni. Van egy kedvenc élményem, amik azt hiszem erre pont jók 🙂


képünk illusztráció

A történet amit szívesen mesélek mindenkinek leginkább az abszurditása miatt, az a nyolcadik nap éjszakáján és a kilencedik hajnalán esett meg.

A tanárok egy nagyon csúnya csellel kivittek minket, nagyobbakat az erdőbe egy több órás éjszakai feladatra. A rossz vicc az volt, hogy bevontak ebbe a szervezésbe három srácot közülünk, akikről azt mondták, hogy eltűntek. Nekünk meg beszűkült a látásunk meg a logikus gondolkodásunk és az eltűnt kölyökre koncentrálva nem is vettük észre, hogy mekkora badarság az indok, amivel kicsaltak minket.

Ha valóban eltűntek volna, a rendőrséget kellett volna hívni, nem két diákcsapattal kellett volna keresni őket az éjszakai erdőben. Na, de a lényeg, hogy sikeresen megvezettek minket, és éjféltől négyig kint voltunk egy lett erdő közepén nagyon szokatlan feladatokkal küszködve.

Gyorskötözővel voltunk párosával egymáshoz kötve, döglött halakban kellett turkálnunk, woodoo-babát kellett csinálnunk fűből, tájékozódni kellett tudnunk a sötétben

és még sok ehhez hasonló feladatot kaptunk, de a nap fénypontja az volt, amikor az utolsó feladatnál, hajnali háromkor kétpofára kellett zabálnunk a nyers citromokat. Azóta mindenki hivatalosan is utálja a citromot 😀

Apukám is rácuppant a táborra, nem kizárt, hogy pár év múlva elindul a magyarországi WESP táborok sorozata is! Addig is lehet csatlakozni a másik háromba, ha szereted a természetet, a kézműves dolgokat, a közösségi játékokat és az ilyesmi váratlan meglepetéseket, mint ez a citromevés 🙂

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: Jqueline macou, Richard Mcall,debbiyajelet,anilera,Elisastadler / paxabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved