Jelnyelvet oktató AI-technológiát teszteltek gyerekek


kidsnews (127éves) - 10 hónapja

A siketek és hallók kommunikációját forradalmasító, az amerikai jelnyelvet valós időben angolra fordítani képes mesterségen intelligencián alapuló technológia gyakorlatilag készen áll. A SignAll Technologies bázisán a fejlesztők most felnőttek után gyerekekkel is tesztelik a rendszer oktató modulját, a Learn ASL-t, hiszen az ő mozdulataikat, testarányaikat is fel kell tudnia ismernie a jövőben a technológiának.

A SignAll 20 fős csapata az utóbbi 3-4 évben megalkotta a működő prototípusát annak a technológiának, amely forradalmasíthatja a kommunikációt a siketek és a hallók között.

Más projektekkel ellentétben ez a fejlesztés nem csupán felismeri a jelnyelv jeleit, hanem a világon elsőként a jelnyelvi mondatokat angol nyelvre le is fordítja.

Eddig a felnőtt korosztály volt a fókuszban, most azonban a fejlesztők a Funside School délutáni iskolában programozást és angolt tanuló gyerekeket hívták meg a jelnyelvet oktató modul tesztelésére.

A gyerekek testméretének, mozdulatainak kalibrációja után a jelelést tanító oktatóprogram egyszerű kifejezéseket tanított a gyerekeknek, akik aztán maguk mutatták meg, hogy mit hogyan jelelnének el. A technológia helyes működéséhez egyelőre elengedhetetlen egy színes kesztyű viselése – ebből képes a szerkezet kitalálni, hogy milyen pozíciót vesz fel a kéz egy-egy jelelés során. 

„Fejlesztésünk elsőként az egységesen amerikai jelnyelvet használó USA piacára készülhet el, ahol az esélyegyenlőség kapcsán magas a társadalmi érzékenység. A legkiválóbb fejlesztőkkel és nyelvészekkel bővülve további jelnyelveket is tervezünk feldolgozni”

– mondta korábban Robotka Zsolt, a SignAll Technologies Zrt. alapítója.

A gyerekek tesztelését nyomon követték a SignAll kutatói, feljegyezték milyen jeleket milyen pontossággal ismer fel a rendszer, és miben kell finomhangolni a fejlesztést.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

LWp Kommunikáció

2017 Kidsnews | All rights reserved