Recirquel Újcirkusz társulat: Kristály – Elámultunk a Müpa Sátorban


Miss Úszósapka (15éves) - 9 hónapja

Magyarország első Újcirkusz társulata, a Cirque du Soleil nevű francia artistacirkusz ötletén alapuló Recirquel cirkusz Kristály című előadásán jártunk a Müpa Sátorban. A társulat korábbi produkcióiról mindenki ódákat zengett, így még az sem riasztott vissza, hogy a honlapon a “családi és ifjúsági” kategóriába sorolták, és a közönség fele ténylegesen 5-6 éves kiskölkökből és az őket kísérő nagyszüleikből állt. 

Az Újcirkusz műfaj fogalma nem véletlenül cseng ismeretlenül, hiszen ahogy a neve is mondja, a cirkusznak egy döbbenetesen szép, új oldalára fektet hangsúlyt a műfaj. Lehámozták róla az őrjöngő, ripacs bohócokat, a vadállatokkal és az idomított házi- vagy tanyasi állatokkal való mutatványozásra építkezést, a bűvészeket és egyéb nevettető alternatívákat.

Nem a nevetésre, hanem az elámulásra építenek, és ehhez használt immár letisztult eszközeik az artisták voltak. 

Az előadás egy nagy jégfolyam volt, interaktív módon vonták be a közönséget, noha összesen két szereplő kommunikált a szájával. El sem tudtam képzelni, hogyan tudnak majd a legkisebbektől a legidősebbekig – de főként az én korosztályomhoz- egyaránt szólni, milyen eszközökkel tudják majd az összes nézőt elkápráztatni. Kritikus gondolatokkal csöppentem bele tehát az előadásba, amiben egy bohóc -aki magát “Mirelitmanónak” nevezte- kalauzolt végig bennünket.

A sátor fantasztikusan van berendezve, a padlót apró műanyag hópihék borítják, ami miatt cipővédő zacskót kell húzni a közönségnek. Ez persze nem az a nagyon gagyi, hungarocellgolyós megoldás ám, annál sokkal valósághűbb. Díszletként egy a Vastrónra megszólalásig hasonló jégtrón van egy pódiumra helyezve, kristály alakzatú geodómok, egy nagy műhóval beszórt trambulin és egy jégverem névre hallgató doboz alkotják a berendezés főbb darabjait. 

A közönség nem székeken ül, hanem a történet folyamát követve vándorol a helyszínek között a sátorban.

Az artisták az emberek között közlekednek, fejük felett hintáznak, karnyújtásnyira a csillogó szemű kisgyerekektől dobálják egymást, akár a tollpihéket. Tényleg elbűvölő módon alakítják a mozgásukkal a testüket, lábuk mintha egy külön életét élő végtag lenne, a lábmozdulatok kalibere gyakran közelebb állt azokhoz, amiket mi a kezeinkkel is nehezen hajtunk végre.

A tánc, mint művészet volt jelen végig, az artisták olyan könnyedséggel játszottak saját testükkel, ahogyan mi álmainkban sem merünk gyurmázni. Volt egy pár pontja az előadásnak, ahol nem tudtam eldönteni, a saját életemet, a kötélen hintázó latinamerikai tagét, vagy a sátorét féltem jobban, annyira dermesztő mutatványokat mutattak be tízméteres magasságokban. 

Az előadás látványtervezői is odarakták magukat a sminkekkel, jelmezekkel és fénnyel. A zenei háttér pedig pöpecül passzolt az elemek mögé. 

A közepén fogalmazódott meg bennem, hogy mekkora meló lehet összerakni profi akrobatákkal és színészekkel egy olyan tulajdonképpen meseprodukciót, ami nem tér el az újcirkusz műfaj követelményeitől, és széles palettájára felfér bármilyen korú és nemű néző.

A legapróbbakat a bohóc dumája ragadta el (bár az én négyéves énem pár ponton megállt volna a fejlődésben a hang- és fényeffektek hatására), a tíz körüliek meggondolták magukat, már ami a “Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre adott szokásos “tűzoltó”, vagy “masiniszta” választ illeti, és láttam a szemekben, hogy ezentúl az “artista” lesz a befutó.

Mindenki mást, akik tíz felett voltak, egyértelműen a profi összhatás fogott meg, az emberi test játéka, az összhang és az érzés, hogy egy kicsit mindnyájan újra kisgyerekek lehettek.

Támogatott tartalom

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: Pályi Zsófia

2017 Kidsnews | All rights reserved