Rövidpályás úszó Európa-bajnokság – Késely Ajna ezüstérmes


kidsnews (127éves) - 12 hónapja

Késely Ajna ezüstérmet nyert 800 méter gyorson, míg Holló Balázs a negyedik, Gyurta Gergely pedig a hetedik helyen végzett 400 méter vegyesen a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

A két magyar érdekeltségű döntő közül elsőként a férfiak vegyesét rendezték. A délelőtti előfutamban Holló az ötödik, Gyurta a hatodik legjobb eredményt érte el, de mivel a leggyorsabb, a brit Duncan Scott visszalépett, javultak az esélyeik. A fináléban az első úszásnemben, pillangón Gyurta kezdett jobban, féltvánál versenyben volt a bronzéremért, az utolsó száz métert azonban már csak hatodikként kezdhette, és nem tudott felzárkózni.

A glasgow-i versenyre, amelyet december 4. és 8 között rendeznek meg 23 fős magyar küldöttség utazott ki.

Holló Balázs a 400 méteres vegyesúszás döntője után / kép: MTI/Illyés Tibor

Holló hatodikként fordult a hátúszásra, a táv nagy részében a mezőny hátsó felében tempózott, végül nagy hajrával feljött a negyedik helyre. A számot a hazai közönség előtt szereplő Max Litchfield nyerte, Holló 4:05.13, Gyurta 4:06.95 perces idővel ért célba.

Női 800 méter gyorson Késely a szerdai előfutamból eddigi legjobb rövidpályás eredményét (8:21.25) alaposan megjavítva, 8:13.66-tal a második helyen jutott tovább.

A csütörtöki döntőben erősen kezdett, a táv egynegyedénél közel két másodperccel volt gyorsabb, mint délelőtt. Hasonlóan alakult a különbség 400 méter után is, ugyanakkor az olasz Simona Quadarella jó másfél testhosszal ellépett, így Késely a másik olasszal, Martina Rita Caramignolival csatázott a második helyért. Az utolsó 50 méterre szinte egyszerre fordultak, de a magyar ekkor jól érzékelhetően rákapcsolt, és az ezüstérmet összességében simán hozta.

kép: MTI/Illyés Tibor

Késely pályafutása negyedik érmét szerezte felnőtt világversenyen, egy éve ugyancsak Glasgow-ban a nagymedencés kontinensviadalon két második és egy harmadik hellyel zárt.

“Ez a rövidpálya egy kis játék a számunkra. Van még mit fejlődnöm a fordulókban, harmincegy van belőlük, és mindegyikből jól kidelfinezni szinte lehetetlen Az országos csúcsot szerettem volna megdönteni, de nem vagyok csalódott az egyéni csúccsal és ezüstéremmel a kezemben. A döntőben nagyon izgultam, sokkal több önbizalomra lenne szükségem. Kicsit még picinek érzem magam a felnőttek között, de még jó sok évem van, nem ez volt az utolsó versenyem.” 

-értékelt a fiatal versenyző.

A mostani Eb-n a magyar küldöttség harmadik érmét nyerte azután, hogy szerdán Hosszú Katinka Jakabos Zsuzsannát megelőzve védte meg címét 400 méter vegyesen.

Hosszú Katinka a 100 méteres vegyesúszás elődöntőjében / kép: MTI/Illyés Tibor

Tegnap az utolsó magyar elődöntős is Hosszú Katinka volt, a háromszoros olimpiai bajnok 100 méter vegyesen 58.35 másodperces teljesítménnyel első helyen jutott tovább.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved