Milyen egy jó benyomást keltő bemutatkozás? – Most megtudhatod az etikett szakértőnktől


Kermit (17éves) - 8 hónapja

A rólad kialakított kép kis túlzással gyakran már az ajtóban eldől, mivel a megjelenés, a kézfogás, az első mondatok és a testbeszéd sokat elárulnak valakiről. Persze azért egy felvételin itt még nincs vége a személyiséged, illetve a képességeid feltárásának és azt is tudjuk, hogy az első benyomás nem mindig bizonyul igaznak.

A témát ezúttal is Kibédi Varga Katalin protokoll és etikett szakértővel dolgoztuk fel.

Milyen egy határozott, jó benyomást keltő belépő és bemutatkozás? Mit tegyek, ha izgalmamban elfelejtettem, vagy egyszerűen csak nem értettem a velem szemben álló nevét?

“A bemutatkozás ma már sokkal egyszerűbb, mint régen, de most is ugyanolyan fontos.”

Be kell mutatkoznunk, amikor első alkalommal találkozunk valakivel, és ugyanez a helyzet, ha telefonálunk. Ilyenkor a teljes nevedet mondd, mert a családneved különböztet meg a többi hasonló keresztnevű embertől. Előfordulhat, hogy kínos helyzetbe kerülünk, mert elfelejtettük a bemutatandó személy nevét.

Ilyenkor az őszinteség a legjobb megoldás: „Nem is tudom, mi van velem, ne haragudjon, teljesen leblokkoltam! Hogy is hívjak?” Figyelj arra, hogy érthetően mondd a nevedet, és nyugodtan ismételtesd meg a bemutatott nevét, ha elsőre nem értetted jól.

A bemutatkozás elengedhetetlen része a kézfogás, de sokan bizonytalanok, hogyan is kell helyesen csinálni. Van ezzel kapcsolatban valamiféle iránymutatásod?

Már a középkor óta kézfogással üdvözöljük egymást, amikor még arra szolgált ez a mozdulatsor, hogy a férfiak megmutassák egymásnak, nincs náluk fegyver.

A lovagok öltözékéhez hozzátartozott a páncélkesztyű, amiben elég nehézkes lett volna kezet fogni. Innen ered az a szokás, miszerint kézfogáskor lehúzzuk a kesztyűt.

Aki előre köszön, annak meg kell várnia, amíg a másik kezet nyújt.

  • Egyszerű, rövid, határozott mozdulat legyen.
  • Tartsuk végig a szemkontaktust.
  • A felénk nyújtott kezet illik elfogadni.
  • Mindig a jobb kezet nyújtjuk, a csípő magasságában.
  • Csak a hüvelykujj van nyújtva.
  • Asztal felett nem illik átnyújtani a kezünket.
  • A kesztyűt nem kell levenni, ha az egyenruha részét képezi.

Mindig a fiatalabb, a férfi/fiú, az alacsonyabb beosztású személy köszön előre az idősebbnek, a nőnek/lánynak, magasabb beosztású személynek, és a helyiségbe belépő köszön előre a bentlévőnek.

Mit tegyünk ha egy idősebb beszélgetőpartnerünk letegez? Viszonozhatjuk?

Egyértelműen jelen van a trend, ami az általános tegeződés felé mutat, ma már a tegezést bárki felajánlhatja, a kezdeményezést el lehet fogadni, ki lehet kerülni és elvileg vissza lehet utasítani. Gyakorlatilag azonban nem szerencsés, elegáns megoldás a visszautasítás.

Fiatalként abban az esetben tegezheted az idősebb személyt, ha erre engedélyt kapsz tőle. Mindenképpen kerüld a különböző megszólítási pótlékokat, mint amilyen például a „tetszik”, a „Hogy tetszik ma lenni?”.

Ilyenkor néha elköszönni sem egyszerű…

Ha udvariasan meghallgattuk a másikat, de már szeretnénk témát váltani, ügyesen tegyük azt: használjuk ki, amikor éppen szünetet tart és,
ha el kell mennünk, mondjuk meg, és udvariasan köszönjünk el. Előtte mondhatunk valami pozitívat, például: ,,Nagyon örülök, hogy találkoztunk!”, vagy ,,Remélem, hogy hamarosan látjuk egymást!” A megfelelő elköszönés a “viszontlátásra” illetve telefonon a “viszonthallásra”.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved