Egy év önkéntesként az örökbefogadási rendszerben


Kovács Barna (18éves) - 8 hónapja

Mit érez egy örökbefogadott és mit egy örökbefogadó? Mi vár arra, aki magához szeretne venni egy gyereket? Milyen nehézségekbe ütközik egy örökbefogadó család? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettem Vincze Sárival, a Szent Angéla Ferences Gimnázium tanulójával, aki a Ferences Ösztöndíjprogram keretében részletesen körüljárta a témát és bár nem szakértő, de mivel rengeteget beszélgetett érintettekkel elég jó rálátása van az örökbefogadás világára.  

Az örökbefogadás szerintem egy nehéz téma, biztosan nem egyszerű utánajárni bizonyos kérdéseknek. Miért választottad mégis ezt a területet, van esetleg bármilyen személyes kötődésed, kapcsolódásod hozzá?

Mikor kilencedikes voltam, bejöttek hozzánk mesélni páran az ösztöndíjprogramról, az egyik lány a siketekkel foglalkozott egy éven keresztül, nekem pedig erről eszembe jutott valamiért az örökbefogadás mint téma – szerintem passzolnak egymáshoz. Van két roma származású örökbefogadott unokatesóm, akiknek az életében számtalan nehézség adódhat a későbbiekben. Úgy gondoltam, ha kicsit beleásom magam a témába, talán az ő helyzetükön is tudok majd segíteni.

Milyen főbb kérdések voltak, amik foglalkoztattak, amikre mindenképp szerettél volna választ kapni?

Az elején a legfontosabb kérdésem az volt, hogy valaki mégis miért mond le a gyerekéről?! Sajnos talán pont ez az, amire nem kaptam választ.

Gyakorlatilag nem is kerültem kapcsolatba olyanokkal akik örökbeadtak, és így utólag átgondolva nem is lett volna szerencsés, hiszen én csak úgy bepofátlankodnék valakinek az életébe, ráadásul nem is azzal a céllal, hogy meggyógyítsam a sebeit, hanem mert érdeklődöm. 

Ebben az egy évben milyen munkamódszerrel dolgoztál? Beszélgettél örökbefogadottakkal és örökbefogadókkal is?

Igen-igen, de először elolvastam rengeteg jogszabályt, amikből kiderült, hogy ez eléggé bonyolult, mert három féle örökbefogadás is létezik, a nyílt, a titkos és a rokoni örökbefogadás. A nyílt esetében az örökbeadó anyuka ismeri a leendő szülőt, vagy szülőpárt, titkos örökbefogadásnál nem, és ez a gyakoribb.  

Könnyen megnyíltak az emberek, akikkel beszélgettél?

Nagyon könnyen, de annyira, hogy néha elkezdtem azon gondolkozni, hogy jobb lett volna, ha magázódva beszélgetünk, mert néha már túl közvetlenre sikeredett a találkozónk. Utólag természetesen nem bánom, elképesztően jó téma és sokat adott az életemhez. Voltak, akik később kerestek meg, mikor kikerült az iskola weboldalára egy rövid interjú velem, hogy ők is szeretnének beszélgetni, mesélni az örökbefogadásról. Sajnos nem is volt mindenkire kapacitásom, annyian szóltak. 

Az örökbefogadottakkal vagy az örökbefogadókkal volt könnyebb dolgod? 

Leginkább szülőkkel beszéltem. Egy örökbefogadott volt, akivel találkoztam, ő pedig már felnőtt. Könnyű volt vele beszélgetni, mert van egy kis küldetéstudata, hogy ő igenis beszéljen az örökbefogadásról. Mindegyik eset más, őt háromévesen fogadták örökbe, ezért neki nehéz volt a helyzete. Az ember fejlődésének korai szakaszán, nagyjából kétéves korig alakul ki az ősbizalom, vagy az ősbizalmatlanság. Ekkor tanul meg a gyerek kötődni, megbízni valakiben. Lehet, hogy ez a férfi a későbbiekben megtanult, de biztosan kihat az egész életére, hogy őt nem csecsemőként fogadták örökbe. A szülők meg ugye teljesen másik oldalról nézték az egészet. Nagyon mások voltak az interjúk, de egyiket sem nevezném nehezebbnek, vagy könnyebbnek a többinél.   

Leggyakrabban hány éves korban adnak valakit örökbe? Egyáltalán van rá szabály, hogy meddig lehet?

18 éves kor után már senki nem adható örökbe :D, de előtte bármeddig. A rokoni örökbefogadásnál, tehát amikor családon belül fogadnak be valakit akár még az is előfordul, hogy az örökbefogadott már közelít a felső korhatárhoz. Bár vannak törekvések, hogy lehetőleg már újszülöttként megtörténjen az örökbefogadás. Ahogy én láttam a leggyakrabban 3-8 éves kor között kerülnek be az új családjukba a gyerekek.

Hogy láttad, mikor dönt valaki úgy, hogy szeretne örökbe fogadni?

Van, hogy sokáig próbálkoznak a párok azzal, hogy saját gyerekük lehessen és végső esetben döntenek az örökbefogadás mellett.

De persze nem mindenkinél ez a helyzet, tudok például olyanról, aki 21 évesen döntött úgy, hogy szeretne valakit magához venni, úgy, hogy saját gyereke is lehetett volna. A leendő szülőnek először mindenképpen el kell végezni egy tanfolyamot. Utána megnézik a személyi körülményeket például a lakást, hogy alkalmas-e egy gyerek felnevelésére és ellenőrzik, hogy mennyit keres az ember. Ezek után jönnek a beszélgetések, és a különböző szakemberek, pszichológusok, hogy kiderüljön, alkalmas-e arra, hogy örökbefogadjon. Ahogy én láttam átlagosan 4-5 évet vár valaki egy gyerekre, ez pedig elég hosszú idő ahhoz, hogy sokszor körbejárják, hogy minden rendben van-e.

Ha valakit örökbeadnak, akkor ő végleg megszakítja a kapcsolatot a régi családjával?

Jogilag igen, de a gyereknek van arra lehetősége, hogy tizennyolc éves kora után azt mondhassa, hogy szeretné meglátogatni anyját. Erre persze az anyuka mondhatja azt, hogy ő viszont nem szeretné látni a gyerekét. Magyarul mindkét fél belegyezése szükséges hozzá.  

Azért kérdeztem, mert, ha jól tudom van olyan ismerősöm, aki tizennyolcéves kora előtt már tartotta a kapcsolatot a valódi szüleivel.

Szerintem ebben az esetben nem örökbefogadás történt, lehet, hogy csak nevelőszülőkhöz került, ez nem mindegy. Ha egy anyuka lemond a gyerekéről, miután megszületett, akkor először megpróbálják örökbeadni. Ha nem sikerül, akkor vagy gyermekotthonba kerül, vagy nevelőszülőkhöz. A nevelőszülők kapnak egy kevés pénzt a gyerek után, de persze lesz rengeteg kötelességük is. Úgy kell nevelniük, szeretniük mintha a sajátjuk lenne, de közben, ha van rá lehetőségük tartaniuk kell a kapcsolatot a vérszerinti anyukával. Itt van arra lehetőség, hogy az anyuka, ha talpra állt visszakapja a gyerekét.  

Egy örökbefogadott gyerek előtt, gondolom nem szabad letagadni, hogy örökbefogadott. Ezt hogyan szokták tálalni neki? 

Én úgy láttam, hogy ez nem annyira bonyolult, természetesen kell kezelni. Tudja mindenki a környezetében, hogy örökbefogadott és fontos, hogy ezt magától értetődőnek vegyék.

Minden kisgyerek kérdezgeti például, hogy honnan jön a gyerek, honnan jött ő.  Itt nem durván kell kijelenteni, hogy ő örökbefogadott, hanem finoman mondogatni, hogy hát igen, nem az én pocakomban fejlődtél. Gyakran mondja az örökbefogadó anyuka a gyerekének, hogy téged a szívemben hordoztalak, nem a hasamban.

Mindig meg kell erősíteni a gyerekben, hogy mennyire örülnek az ő érkezésének. Mindig azt mondják, hogy amennyit kérdez a gyerek, annyit kell mondani, illetve, hogy kis cseppekben kell tálalni. Az én unokatestvéreim például már nagyon kis korukban tudták, hogy örökbefogadottak, csak nem voltak tisztában vele, hogy mit jelent. Most hat-hét évesek és még mindig szoktak beszélni róla. Ennek a feldolgozása nem zárható le csak úgy. Az ember annyiszor beszél róla, ahányszor előkerül, ez egy életen át tartó folyamat.

Gyakran hallom például, hogy jaj én egy néni hasában nőttem fel, meg hasonlók, szóval ez tök természetes. Lehet, hogy még teljesen nem is tudják, hogy ez mit jelent, és később fognak rájönni arra, hogy róluk valaki lemondott. Nagyon nehéz lehet ebbe belegondolnia egy örökbefogadott gyereknek. Szerintem a kamaszkor az, ahol átfordul bennük az egész világ és mindent meg akarnak érteni, talán ekkor szokott lenni egy mélypont.

Vannak olyan családok, akiknek van saját, és örökbefogadott gyereke is. Az ebből adódó feszültséget hogyan lehet kezelni? Én biztosan azt gondolnám kisgyerekként, hogy a saját gyereküket jobban szeretik. 

Beszéltem olyan anyukával, akiknél ez a helyzet, három gyerekük volt és melléjük örökbefogadtak egy kislányt. Igazából ehhez nagyon gyorsan hozzá lehet szokni. Ennél a családnál például a legkisebb kisfiú teljesen úgy élte meg, mintha testvére születne, ennek köszönhetően persze teljesen ki volt akadva, hogy már nem ő a legkisebb, de ez természetes.

Egyszer azért lehet, hogy felmerül az életükben, hogy őket nem is szeretik annyira, de általában ilyenkor tudják, hogy ez egyáltalán nem igaz, ezt gyakran sírás, veszekedés és bocsánatkérés követi. Egy örökbefogadott gyerek is érzi, hogy ő igenis igazi gyereke az anyukának és nagyon szereti. 

Most, viszonylag hosszabb idő távlatából milyen hatással volt rád ez az egy év kutatás? Változtál esetleg ennek hatására?

Engem leginkább az érintett meg, hogy milyen őszintén es nyíltan tudnak beszélni a fájdalmaikról, pedig néhány seb még nem forrott be teljesen. 

Amúgy erről a legnehezebb beszélni, mert a gondolkodásmódom a gyermekvállalásról rengeteget fejlődött, csak gyakran nem én veszem észre, hanem egy barát vagy egy családtag. Például én nagyon szeretnék gyerekeket…sokat 😊 és a barátom kérdezte, hogy ha nekünk kettőnknek ez nem jönne össze, mit csinálnék… És valahol itt esett le, hogy milyen szörnyű érzés lehet, ha nem lehet saját gyereked.  Amúgy nyilván örökbefogadnék és ezért biztosan nem hagynám el őt. Utólag értettem meg, hogy mi mindenen megy keresztül egy anya, de persze valószínűleg csak töredékét fogom fel, hiszen nem vagyok ilyen helyzetben. 

Még a szüleimmel való kapcsolatom is megváltozott, mert rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen kiskoromban mindig ott volt apukám meg az anyukám. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved