Idén sem maradnak program nélkül március 15-én a zene és az irodalom kedvelői!


Kovács Barna (18éves) - 7 hónapja

A Pilvaker csapata hagyományt teremtett, így talán már meg sem lepődik rajta senki, de idén újra lesz Redbull Pilvaker március 15-én. Bár már hetedszerre rendezik meg a zenés showt, nekem úgy tűnik, hogy újdonságokból 2020-ban sem lesz hiány. 

„Az utóbbi egy évünk arról szólt, hogy az arénás tapasztalatokból építkezve idén még színvonalasabb produkcióval készüljünk március 15-re, és megszolgáljuk a közönség bizalmát, szeretetét. Már nem kell félnünk a monumentális tér újdonságától, így a plusz energiáinkat teljes mértékben a műsorra szeretnénk fordítani”

– árulta el Takács Ákos, a projekt ötletgazdája és produkciós vezetője.

Még 2012-ben indult a Pilvaker, Takács Ákos kezdeményezésére, egy rap- és slam poetry versennyel. Azóta számtalan új dal született, és több nagysikerű előadáson van túl, de a cél nem változott: közelebb hozni a fiatalokhoz március 15-ét, és az irodalmat. Szerintem efelé jó úton haladnak, sőt mi több, biztosan sok fiatal van, akire nagy hatással voltak a feldolgozásaik – köztük rám is.

A csapat nem kényelmesedett el az elmúlt évek során, és – bár már így is rengetek feldolgozásuk van – a 2019/2020-as évben 7 új dallal örvendeztetik meg a közönséget, melyből hatot a március 15-ét megelőző hat hétben, szerdánként tesznek közzé. A legutóbbi nem más, mint egy Kosztolányi Dezső vers feldolgozás.

A Hajnali részegség című költemény ihlette meg a csapatot. A rap szövegek Marsalkó Dávid és Fuor Tomi munkáját dicsérik, a refrént pedig Papp Szabi énekli. A Hajnali részegség zenéjét Diaz szerezte, pont, mint a legutóbbi Pilvaker-dalét, az Előszóét.

Egy különlegességgel már biztosan készül a stáb, ugyanis, idén először egy női költő verse is feldolgozásra került, Kaffka Margit Pogány imádság című költeményén dolgozott a csapat. 

„A nőknek ugyanúgy szerepe volt a forradalomban: nemcsak hátországként és támaszként vettek részt benne, hanem nagyon sokan álruhába öltözve katonának adták ki magukat, és ugyanúgy helytálltak, mint az akkori férfiak. Ezzel a verssel és a hozzá született dallal szerettem volna felhívni a figyelmet még jobban a női költőnők létjogosultságára, illetve azokra a női erőkre, amikre bármilyen formában nagyon nagy szükségünk van”

– mesélte a rendhagyó dal kapcsán Lábas Viki.

A 2020-as Pilvakerre szinte mindenki visszatér a tavalyi csapatból, jön Deego, Diaz, Fluor Tomi, Fura Csé, Járai Márk, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Papp Szabi, Sub Bass Monster, Szakács Gergő, Szivák Zsolt és még sokan mások, valamint természetesen Kautzky Armand, aki nélkül biztosan nem lenne ugyanilyen a Pilvaker. Idén az AWS frontembere, Siklósi Örs is a csapat tagja lesz, így egy új hanggal biztosan találkozni fog a közönség. Bár erről nincsenek információim, gyanítom (és remélem), hogy a műsorvezető a mostani évben is Buda Marci lesz. Búcsúzik viszont egy oszlopos tag, Farkas Roland Wolfie, a Punnany Massif rappere, aki mostantól inkább csak a zenekari tevékenységére szeretne koncentrálni, mert az elmúlt években túlságosan megosztotta az energiáját. 

Őszintén remélem, hogy március 15-én közelebb kerülhetünk 48-hoz, az irodalomhoz, a zenéhez, és egy fergeteges buliban is részünk lehet. Mi már nagyon várjuk! Beszámolónkat az előző Redbull Pilvakerről itt olvashatod el. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.   



2017 Kidsnews | All rights reserved