Március 28.- Az M4-metróvonal átadása


kidsnews (127éves) - 6 hónapja

2014. március 28-án adták át az utasforgalomnak az M4-es metróvonalat. Bár a megépítésének gondolata már 1972-ben megfogalmazódott, néhány évtizedig pénzügyi szempontok miatt elmaradt a beruházás.

A Fővárosi Közgyűlés 1991-ben kezdte meg a tenderkiíráshoz szükséges dokumentációk elkészítését, de 2003-ig kellett várni az ezzel kapcsolatos szerződések aláírására.

A metróalagutak kivitelezése három évvel később, 2006-ban kezdődhetett meg, és annak ellenére, hogy néhány drágább kiegészítő létesítményt is elhagytak a projektből, 452 milliárd forintból készült el.

Az automata vonatvezérlésű, 10 állomással rendelkező vonal hossza jelenleg 7,34 kilométer. Az alagutak belső átmérője 5,2 méter, a vasúti nyomtáv pedig 1,435 méter. A legmélyebb állomás 31 méter mélyen található. A távolabbi tervek között szerepel, hogy a vonalat meghosszabbítják a budaörsi virágpiacig, illetve Újpalota felé, de a jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy erre minimum egy évtizedet várnunk kell.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

wikipedia.org, metro4.hu/

kiemelt kép: Wikimedia Commons/Módis Ágnes Vadszederke

2017 Kidsnews | All rights reserved