Mit érdemes csinálni és mit nem, amíg a suli helyett otthon vagy


Miss Úszósapka (15éves) - 6 hónapja

Most, hogy a koronavírus miatt a köznevelési és szakképzési intézményekben új, tantermen kívüli, digitális munkarendet vezettek be határozatlan időre, mindenkinek magának kell organizálnia az életét napi 12-15 órában, vagyis rengeteg szabadidőnk lesz, amit ügyesen kell beosztani, különben teljesen elfolyunk. 

A legfontosabb összetevője az egyben maradásnak a ritmus! 

Észre sem vesszük, hogy mennyire függünk a ritmusoktól és szokásoktól, amíg el nem tűnnek ezek. Ahogy a kisgyereknek is kell az egészséges neveléshez a szigorú ritmika, úgy ebben a hosszúra nyúló szünetben is ki kell alakítanunk egy új szokásrendet, napirendet. Ez a titka annak, hogy ne essünk majd teljesen szét. 

Ha minden jól megy, meg fogjuk kapni online a tananyagot, így naponta lesz egy fixpontja minden diáknak, amikor tanulni fog ilyen-olyan formában. Legtöbben nem tudjuk még, hogy lesznek-e óráink és így az új órarendünket sem, kell-e majd bármilyen időrendhez igazodni, vagy csak kapjuk a tanároktól az anyagokat és a feladatokat, amit egyénileg kell feldolgozni és elsajátítani.

Itt is sok lehetőség van a fonál elvesztésére, leginkább ha a “majd holnap megtanulom, átnézem” jelszó alatt elhalasztjuk a tanulnivalóinkat. 

Ezen kívül  a fennmaradó időben még mindig ezer dolgot lehet és kell majd csinálni. Gondolj csak azokra a tevékenységekre, amikre eddig nem volt elég időd, vagy a hobbijaidra, amiket hétköznaponként elhanyagolsz idő hiányában. Kitakaríthatod, átrendezheted a szobádat, szelektálhatsz a ruháid, játékaid között, elolvashatod a kötelező irodalmat, vagy egy tetszőleges könyvet amire egyébként nem volt érkezésed.

Észre sem vesszük, hogy mennyire függünk a ritmusoktól és szokásoktól, amíg el nem tűnnek ezek.

Megtanulhatsz sütit sütni, horgolni, hímezni, varrni, vagy éppen hajat fonni. Most mindenre lesz időd, mert nem ülsz a buszon és nem rohansz edzésre, ahogy a magánórák is elmaradnak, ahogy a többiekkel való együtt lógás is. 

Egy pár tipp, amiket rendszerezhetsz a napjaidban:

  • Edzés: Ez nem csak a ritmusossága miatt fontos, hanem azért is, hogy karbantartsd a testedet, erősítsd és mozgasd. Ép testben ép lélek – szól a mondás.
  • Olvasás: Egyrészről művelődés, másrészről relaxáló, és koncentrációra ösztökéli az agyat. 
  • Naplóírás: Több ízben érdekes tevékenység. Leginkább azért hasznos, mert a mindennapi naplóírás erősen rendszerezett és koncentrált figyelmet igényel, kialakul egy napi ritmusa az embernek tőle. Tudatosulnak a nap történései, jó tükröt tart, ha nap végén kénytelen vagy ráeszmélni, hogy semmit nem csináltál egész nap. Tanulságos visszaolvasni hogy sikerült-e napirendet kialakítani, és a következő generációknak is érdekes lesz majd olvasnia, hiszen – valljuk be – épp történelem íródik.
  • Nagyszülő check: Mindenki aggódik a nagyiért, nagypapiért. Egy ütemezett nagyszülő-check keretében – amikor a családdal körbetelefonáljátok az ősöket – nem csak a család összetartását növelitek, hanem a nagyik is megnyugszanak és Ti is biztonságban tudhatjátok őket.

Az igényesség legalább olyan fontos, mint a ritmus és a napirend! 

Nem csak a bensőd rendbentartására kell külön figyelmet szentelned, hanem a tested igényességét is érdemes megtartani. Nem szabad elengedni magunkat, hogy “úgyis itthon vagyunk”, mert pár hét múlva nem lesz jó érzés tükörbe nézni.

Komoly csábítás, hogy az otthon töltött napot pizsamában csináljuk végig, de a pizsama a produktivitás egyik legnagyobb ellensége!!! Ezeken a napokon nem pihenőnapon vagyunk otthon – persze nem kell fullos szettekbe bújnunk a saját otthonunkban, de reggelente mindig öltözzünk fel rendesen akkor is, ha nem tervezünk kimozdulni.

Ép testben ép lélek – szól a mondás.

Az igényesség ugyanolyan ritmusosan az életünk része, mint bármi más. Ne feledjük el, hogy az iskolán és a tág körű offline szociális téren kívül más nem tűnt el hirtelen belőle! A rendszerezettség-romboló tevékenységekhez tartozik: a social médián függés. Ennek időkorlátozását is meg kell szabni ahhoz, hogy ne rongálja szét a napirendünket és ne legyen káros hatása.

A social média használata kétoldalú kérdés egy ilyen speciális helyzetben, ugyanis az offline kapcsolataink egy részét át kell helyeznünk az online térbe, hogy fenttartsuk őket az elkövetkezendő akárhány hétben, hónapban. Ha nem lenne videochat, két hét után a falra másznánk. Arról nem is beszélve, hogy online kapjuk majd az iskolai anyagot is. Ezt a kettőt – mint kellemeset a hasznossal – jól össze lehetne kötni, mint egy “suli” utáni online tanulócsoport, ahol megbeszéljük egymással amit aznap vettünk, segítünk annak, akinek esetleg nem megy, mindenki sztorizik arról, hogy milyen napja volt, és éljük a szociális életünket, ahogy általában szoktuk. Az eddiginél is többet használjuk majd ezeket a platformokat, ám kiemelkedően fontos, hogy csak a muszáj mennyiségnek engedjünk, mert a neten random szörfölés közben megszűnik az időérzékünk – de ez gondolom mindenkinek ismerős.

Ne hagyjuk, hogy az így is nagy munkával és koncentrációval összeszedett napunkat elmossa a napi több órás haszontalan görgetés, vagy online játék. 

Nem rossz challenge kipróbálni egy Instagram- és/vagy Facebook- posztmentes hónapot! Gondolj csak bele az elkövetkező hetekben mégis mit fogsz tudni kirakni a szobádon, a nappalin és a konyhán kívül? 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved