Orbán Viktor: szüleinket, nagyszüleinket kell védeni


kidsnews (127éves) - 6 hónapja

Az emberek 60-80 százaléka úgy fertőződik meg, hogy nem is észleli, hogy átment rajta a vírus, az idősebb, legyengültebb szervezetű emberek esetében annál súlyosabb lehet a helyzet, ezért a szüleinket, nagyszüleinket kell védeni – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő kiemelte: nem érdemes abban reménykedni, azt az illúziót táplálni, hogy egy-két hét alatt túljutunk a koronavírus-járványon, ez hosszú hónapokig tart majd. Ezért azzal kell számolni, hogy az életünk megváltozik, nem olyan lesz, mint amilyen lenni szokott, mert a járvány elhárítása érdekében intézkedéseket kell hozni. Hangsúlyozta azt is, hogy felmérhetetlenül súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni, így a leállt gazdaság újraindítását szolgáló, teljesen új megközelítésű gazdaságvédelmi akciótervet és azt szolgáló költségvetést kell elkészíteni.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy Magyarországon egyelőre egyedi megbetegedések vannak, azért harcolnak, hogy ebből ne alakuljanak ki csoportos megbetegedések.

Combino villamos utasterét fertőtleníti egy dolgozó a Budapesten. MTI/Koszticsák Szilárd

Közölte: ez világjárvány, a WHO a legmagasabb fokozatúnak minősítette, és bár lehetett reménykedni egy ideig, hogy Európát elkerüli, mára az egész kontinensre szétterjedt. Nem igaz, hogy Kínában megszűnt volna, csak a csúcspontján vannak túl a járványnak. Ott 5-6 hónapig tartott a felfutás, ezért nem egy-két hétről vagy hónapról beszélünk. Európában is több hónapig nőni fog a megbetegedések száma.

Kiköltözés közben a Nyíregyházi Egyetem Campus Kollégiumában 2020. március 12-én. MTI/Balázs Attila

A kormányfő elmondta azt is, hogy a közoktatási intézményeket azért nem zárták be, mert a gyermekeket nem fertőzi meg a vírus vagy megbetegedés nélkül megy át rajtuk, az idősek vannak inkább veszélyben. Ha bármi jelét látják, hogy ez megváltozna, új döntést hoznak.

Azt is mondta: ha bezárják az iskolát, az a tanév végét jelenti, a tanároknak fizetés nélküli szabadságra kell menni.

Frissítés:

Valamennyi parlamenti párt egybehangzóan az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást a koronavírus terjedése miatt a pénteki hétpárti megbeszélésen – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal. Mint mondta: ezt fogja a kormány felé tolmácsolni, és várhatóan 24 órán belül döntést hoznak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI, koronavirus.gov.hu

kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök az EU állam-és kormányfőinek 2020. március 10-i délutáni videokonferenciáján a Karmelita kolostorban. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2017 Kidsnews | All rights reserved