Tudás vagy tudatlanság? – Az információ hatalom


Kermit (17éves) - 6 hónapja

„A tudás hatalom” – halljuk nap mint nap a szüleinktől, amelynek az iskolán kívül is számos helyzetben lehet relevanciája. Mégis, amikor kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, akkor érezzük az információt igazán felbecsülhetetlen kincsnek. A tájékoztatáshoz való jogunkat, tapasztalataim szerint leginkább a krimikből és akciófilmekből ismerjük, amikor például a rendőrök elmondják bilincselés közben, hogy milyen jogai vannak az előállított személynek. 

A napokban érkezett a hír, hogy egy német valóságshow-ban lévő játékosok szinte semmit sem tudnak a Kínából induló koronavírusról, az egész Európát érintő veszélyhelyzetről pedig biztosan semmi információjuk nincsen. A műsorkészítőknek és a játék szabályainak köszönhetően arról sem értesülhettek, hogy a járvány milyen hatással van a hazájukra, és esetlegesen a családjukra. Később szerencsére kiderült, hogy a rokonok jól vannak.

Mindezekre tekintettel most a tájékoztatáshoz való jogunkat járjuk körül Dr. Magyar Erika jogász- és mediátor szakértőnkkel. 

A német Big Brother esetében mondhatni show-t csinálnak a koronavírus járványból, hiszen egy egész ország nézte, ahogy a játékosok megtudják milyen mértékben változott a világ, amíg ők bent voltak mondjuk úgy, hogy önkéntes karanténban. Ilyen esetekben milyen jogunk van a tájékoztatásra? Lemondhatunk-e róla egy szerződés keretében? Egyáltalán lemondhatok-e az alapjogaimról?

Dr. Magyar Erika:

“Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, mindenképpen ismerni kellene a játékosok és a műsorkészítők között megkötött szerződés tartalmát.”

A részvételüket milyen feltételek, milyen ellenszolgáltatás mellett vállalták, hiszen egyes jogaink gyakorlásáról lemondhatunk, korlátozásához hozzájárulhatunk. Így például a játékosok vállalták azt a beköltözésükkel, hogy  a személyes szabadságukat  korlátozzák. Feltételezhetően a tájékoztatáshoz való joguk korlátozásához is hozzájárultak. Az azonban, hogy jogaik sérülnek-e és milyen mértékben, a szerződés tartalmától függ, de a jogok korlátozása sem lehet korlátlan.

Az emberi méltóság elidegeníthetetlen és korlátozhatatlan alkotmányos alapjog, mint ahogyan az emberek közötti egyenlőség is fontos kritérium egy közösség működése során.

Az információ azonban hatalom – mondják -, így aki információt tart vissza, hatalmát negatívan gyakorolja mások felett, amely a jelen esetben súlyos érdek- és jogsérelemmel jár, hiszen a járvány a játékosok családját, közvetlen környezetét is érinti. A járványhelyzet alapvetően írja felül az emberek mindennapjait, a változásokhoz pedig fontos alkalmazkodni, amely azoknak is nehéz, akik az információhoz folyamatosan hozzájutnak. Ebben az új helyzetben alapvető, hogy a  szeretteinkkel való kapcsolat fenntartható legyen. 

képünk illusztráció

A családok összetartása, szeretetük kinyilvánítása – még ha online módon is – igazoltan erősíti a lelki jóllétünket és ezáltal az immunrendszerünket, amelyre a leginkább szükség van ezekben a napokban. A játékosok ilyen formában való kapcsolódásának korlátozása a megfelelő információk átadása nélkül a szeretteik jogait és érdekeit is sértik. Mindemellett komoly etikai kérdést vet fel az információ visszatartása egy deklaráltan különleges jogrend idején pusztán azért, mert a csatorna ezáltal akarja a nézettséget növelni.

A héten tájékoztatták a játékosokat és lehetőséget adtak a családtagjaikkal való kapcsolattartásra is. Mindenesetre ez a történet rávilágít arra, hogy milyen élethelyzetekre kell felkészülnünk és bár egyes jogaink gyakorlásáról ideiglenesen lemondhatunk ugyan, de tisztában kell lennünk a lehetőségeinkkel. A saját védelmünk érdekében legyünk körültekintőek, kérjünk jogi segítséget mielőtt az ideiglenes hírnév megszerzése érdekében ilyen kalandhoz adjuk a nevünket, figyeljünk oda a szerződés részleteire, különösen arra, hogy milyen elvárásokat támasztanak velünk szemben.

Nézzünk egy másik nemzetközi példát ebben a rendkívüli helyzetben az EU másik tagállamából, amely kiemelten fontosnak tartja állampolgárai teljes körű tájékoztatását. A norvég miniszterelnök gyerekeknek tartott külön sajtótájékoztatót, ahol a gyerekek feltehették az őket foglalkoztató kérdéseket. Mit gondolsz erről?  

Igen, a norvég miniszterelnök hétfőn külön sajtótájékoztatót tartott, amelyen a gyerekek által felvetett kérdésekre reagált kollégáival. A kérdések között szerepelt például, hogy meglátogathatják-e a nagyszüleiket, vagy tarthatnak-e szülinapi bulit a járvány ideje alatt. 

Az információ birtoklásánál nagyobb erő van annak megosztásában, főként olyan időszakban, amikor az emberek közötti együttműködésnek, a szolidaritásnak és az egymásért való felelősségvállalásnak van itt az ideje. 

Az állami vezetők részéről a megfelelő információk megfelelő időben és módon történő átadása növeli a bizalmat, az együttműködési szándékot és elősegíti azt, hogy a többség kellő alázattal kezelje a kialakult helyzetet.

képünk illusztráció

Ha az emberek megfelelő választ kapnak a kérdéseikre, nem kezdik máshol keresni azokat, nem kapaszkodnak bele az elferdített vagy minden valóságot nélkülöző hírekbe. 

A személyközi konfliktusok a legtöbb esetben az információhiányból vagy valótlan információkból és a rossz ön- és helyzetértékelésből, irracionális félelmekből, tévhitekből fakadnak. Miért lenne ez másként társadalmi szinten? Az ismereteink kölcsönös megosztásával azonban érzékelhetően megnő a bizalmunk a másik iránt. A norvég gyerekek felé is azt üzeni a kormány, hogy fontos a véleményük, fontos tagjai a közösségnek, és a tetteik, jó döntéseik éppúgy meghatározóak a járvány elleni harcban, mint a szüleiké, nagyszüleiké, szomszédaiké. Jó döntést pedig csak megfelelő információ birtokában lehet hozni.

Köszönjük a tájékoztatást, következő cikkünkben az álhírek létrehozásának és megosztásának következményeivel foglalkozunk.

Készült a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved