Iskolaőrséget hoz létre a kormány


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány – közölte Gulyás Gergely a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Az intézkedés első körben mintegy 500 iskolát érint majd, ebből körülbelül 140-150 a szakiskola.

Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában – azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak -, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot az 500 tagú testületben. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz erőszak megakadályozása érdekében.


Képünk illusztráció.

Elmondta, hogy kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd. Az államnak feladata, hogy az iskolában a rendet biztosítsa, a pedagógusokat pedig megvédje – jelentette ki, megjegyezve: a legtöbb helyen ilyen problémák nincsenek, de vannak olyan térségek, ahol rendszeresek a fegyelmi gondok, és állandó a tanárokkal szembeni erőszak veszélye, ami tűrhetetlen, megengedhetetlen. Hozzátette, egyeztettek az érintett térségek országgyűlési képviselőivel is, mindannyian támogatták a javaslatot. Ha pedig szükséges, a kormány kész több iskolaőrt is alkalmazásba állítani.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved