Május 21. – Amelia Earhart, az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Amelia Earhart számtalan „első” címmel büszkélkedhet. 1928-ban többedmagával, majd első nőként 1932. május 21-én (más források szerint 20-án) indulva egyedül is átrepülte kisgépével az Atlanti-óceánt.

Öt évvel a hírnevét megalapozó világsiker után 1937-ben az első női pilótaként elindult körberepülni a Földet. A korabeli média világszerte nagy érdeklődéssel követte, ahogy Lockheed Electra kétmotoros gépével és navigátorával, Fred Noonannal Miamiból útjára indult. Az útiterv alapján először Dél-Amerika, majd Afrika, utána Dél-Ázsia következett, végül a pontatlan hajózási térképek miatt legnehezebbnek ígérkező csendes-óceáni szakasz.

Július 2-án a Pápua Új-Guineából felszállás után  kilenc órával megszakadt a rádiókapcsolat a géppel. Az Amerikai Haditengerészet állítólag 4 millió dollárt költött a felkutatásukra, de erőfeszítéseik ellenére soha nem sikerült megtalálni a gépet és utasait.

A számtalan elmélet közül későbbi bizonyítékok alapján azok jártak a legközelebb a megoldáshoz, akik az eltűnés helyét a csendes-óceáni Nikumaroro-atoll (az ausztráliai Nagy-korallzátonyon kívül az egyik leghíresebb ilyen képződmény) környékére tippelték.

1940-ben a szigeten többek között emberi koponyát és csontokat találtak a felfedezők, amelyeket később Richard Jantz, a Tennessee Egyetem antropológus professzora Amelia Earhart csontjaiként azonosított annak ellenére, hogy nem volt rá perdöntő bizonyíték.

A csontok és pilótanő testméretei – a róla készült fényképek alapján – nagyfokú egyezést mutatnak, valamint előkerült egy női cipő darabja is, de a legnyomósabb bizonyítéknak  a szintén megtalált navigációs mérőeszköz tekinthető, amely hasonlít a navigátor által használthoz. Akinek ez nem lenne elég, még meggyőzőbb nyomnak számít egy Bénédictine likőrös üveg, amely Earhart által kedvelt ital volt, és ő vihette magával a gépén.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

britannica.com; urvilag.hu;honvedelem.hu;

2017 Kidsnews | All rights reserved