Úton a Crew Dragon


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Két űrhajóssal a fedélzetén bemutatkozik az amerikai emberes űrhajók ötödik típusa. Közel egy évtized elteltével újból amerikai földről indulnak az ISS-re.

A SpaceX vállalat által fejlesztett Dragon-2 űrhajó emberek szállítására alkalmas változata (a Crew Dragon) a floridai Kennedy Űrközpont 39A starthelyéről indult a világűrbe, Demo-2 (DM-2) jelű küldetésére. A hordozóeszköz a SpaceX Falcon-9 rakétája volt. Az űrtörténelmi jelentőségű indításra eredetileg május 27-én szerettek volna sort keríteni, de akkor a kedvezőtlen időjárás keresztülhúzta a számításokat. Ma, május 30-án, magyar idő szerint 21:22-kor a megismételt startkísérlet aztán sikerrel járt.


Az eredetileg tervezett startot megelőző napon, 26-án a rakétát és a tetejére szerelt űrhajót egy kisebb javítás elvégzése céljából rövid időre még egyszer újra vízszintes helyzetbe kellett hozni. A probléma nem magával az űrhajóval, hanem a hűtését biztosító kiszolgáló rendszerrel volt. (Kép: Stephen Clark / Spaceflight Now)

A Crew Dragon – automata üzemmódban végzett tavalyi próbaútja után – most első alkalommal szállít embereket is. A cél a Nemzetközi Űrállomás (ISS), ahová a tervek szerint másnap csatlakoznak. A NASA az űrhajó berepülésére Douglas (Doug) Hurley és Robert (Bob) Behnken veterán űrhajósait jelölte ki. Ők már közel öt éve készülhetnek erre a feladatra, de a – mindkettejük számára a harmadik – repülés ideje meglehetősen sokat késett. Az első számú legénységnek 2018 augusztusában jelölték ki őket.

Mint olvasóink számára nyilván jól ismert, a Crew Dragon mostani útja jelentős mérföldkő az Egyesült Államok űrprogramjában. Habár az amerikaiak az ISS programjának meghatározó partnerei, űrhajósaik pedig folyamatosan jelen vannak a bázison, 2011 óta szállításukra kénytelenek voltak az orosz Szojuz űrhajókat igénybe venni.

Az űrrepülőgépek használatból történő kivonása után ugyanis egészen mostanáig nem rendelkeztek saját űrhajóval, amelyet saját területükről, amerikai hordozórakétával pályára tudtak volna állítani. De nemzetközi szinten is kizárólag a Szojuz űrhajókon múlott az ISS személyzetcseréje, eddig egyáltalán nem lévén erre a feladatra alkalmas másik eszköz.

Hála a NASA 2010-ben indított – és az eredeti elképzelésekhez képest sok évet csúszott – kereskedelmi űrhajófejlesztési programjának (Commercial Crew Development, CCDev), most ez megváltozik. A SpaceX mellett az amerikai űrhivatal másik partnere a Boeing, de ők a Starliner (CST-100) fejlesztésével még nem tartanak az emberes próbarepülésnél. Talán szimbolikus jelentősége is van annak, hogy az elsőként használatba vett, valóban 21. századi emberes űrhajót az a SpaceX fejlesztette, amely az elmúlt közel két évtizedben a magán-űrtevékenység legsikeresebb úttörőjévé vált.


Néhány pillantás a Crew Dragon belsejébe. (Videó: SpaceX)

Visszatérve a Demo-2 repülésre, annak eredeti és legfontosabb célja természetesen a Crew Dragon kipróbálása, mielőtt az űrhajótípust rendszeres használatba vennék. Emiatt elég volna egy-két hetet eltöltenie az űrállomásnál. De mivel a felhalmozódott késések miatt a NASA jelenleg csak egy fővel képviselteti magát az ISS állandó személyzetében, igyekeznek kihasználni a lehetőséget, hogy most feljut még két emberük. Így ha minden jól megy, Behnken és Hurley akár közel négy hónapon át részt vehet az űrállomáson folyó munkában is.

Mindazonáltal az elődleges szempont a Crew Dragon tesztje, a személyzet biztonságos visszatérése. Ha semmi probléma nem merül fel, a típus első szolgálatszerű repülését (Crew-1) három amerikai és egy japán utassal legkorábban augusztus végén indíthatják el (de mindenképpen több héttel a Demo-2 repülés sikeres befejezését és a szükséges ellenőrzéseket követően).

Frey Sándor, urvilag.hu

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

urvilag.hu MK

2017 Kidsnews | All rights reserved