Az Orientify kutatása szerint a diákok jól kezelték az online oktatás nehézségeit


Kovács Barna (18éves) - 6 hónapja

761 középiskolás és egyetemista diák vett részt az Orientify kutatásában, mely azt szerette volna kideríteni, hogy mennyire boldogulnak a diákok a digitális távoktatással, és milyen módszerekkel tanulnak a karantén ideje alatt. A résztvevők száma természetesen elenyésző a középiskolások, egyetemisták számához képest (2018/19-es évben körülbelül 1 millió fő), de egy kis betekintést enged abba, hogy hogyan élték meg a diákok ezt a rendkívüli helyzetet. Feltételezhető, hogy a kutatásban nem nagyon tudtak résztvenni olyan diákok, akiknek nem voltak meg a lehetőségeik arra, hogy online tanuljanak, így az ő álláspontjukat nem valószínű, hogy tartalmazza a felmérés.

„Szerettük volna tudni, hogy önállóan vagy csoportban tudnak-e jobban tanulni a diákok, csendet vagy a szóbeli magyarázatokat igénylik-e, illetve, hogy gyakorlati vagy elméleti tudás felé orientálódnak-e. Mennyire alakulnak át tanulási szokásaik az otthontanulás alatt? Annak ellenére, hogy a kérdőív kitöltők túlnyomó része nő volt, szignifikáns különbséget tapasztaltunk több területen is a lányok és fiúk között. Kiderült, a lányok szervezettebbek, kedvelik a hangos ismételgetést (auditív stílust), többnyire egyedül és csendben tanulnak” – mondta Török Réka, a pályatanácsadással foglalkozó portál alapítója.

A kutatásból kiderült, hogy szinte mindenki tudott alkalmazkodni a kialakult helyzethez, inkább pozitívnak ítélték meg a tanulók, mint hátránynak.

A diákoknak leginkább a tanárok jelenléte hiányzott, főleg azoknak, akik a tanulás során jobban támaszkodnak a szemléltetésre. A felmérés szerint nem befolyásolta az online oktatás működőképességét az, hogy ki milyen tanulási stílussal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egyformán érvényesülhetett egy inkább hallás után tanuló diák, mint egy olyan diák, aki inkább olvasással szereti magába szívni az információkat.

Korábban már készített egy kutatást ebben a témában az Orientify, akkor az oldal követőit kérdezték meg ezzel kapcsolatban. A korábbi felmérésben a diákok sokkal negatívabban ítélték meg a kialakult helyzetet, melynek egyik oka lehet, hogy akkor még nagyon az elején voltak az online tanulásnak.

Török Réka szerint a digitális eszközök jól illeszthetőek bármely tanulási módszerhez, stílushoz a tanulási eredményesség vizsgálata azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy az online távoktatás előnyei és hátrányai tudományos alapon leírhatóak legyenek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

www.orientify.hu

www.ksh.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved