Bocsánat kérés, tegyem vagy ne tegyem? – Etikett szakértőnket kérdeztük


kidsnews (127éves) - 3 hónapja

Aki él az hibázik, hibáinkkal pedig sokszor megbántjuk embertársainkat. Néha akaratlanul nyers őszinteségünkkel sértünk, de olykor a vita hevében az ember hajlamos dühében megbántani valakit. Gyakran érezzük magunkat megalázottnak és könnyen csúszik ki az ember száján olyan amit mi amit mi magunk sem gondolunk komolyan.

Dr Kibédi Varga Katalin etikett szakértőnk ezúttal is a segítségünkre volt abban, hogy hogyan tudjuk jóvá tenni azt ha megbántottuk a körülöttünk élő szeretteinket, barátainkat.    

„Hogy mondhattam ilyet?”, „Hogy felejthettem el?” Mindnyájan követünk el hibákat, mert tévedni emberi dolog.

Ha jobban odafigyelünk arra, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak, akkor a jövőben kevesebb ilyen kellemetlen szituációban lesz részünk.

Ha mégis ilyen helyzetbe kerülünk, akkor nincs más hátra: bocsánatot kell kérnünk. Őszintén mondjuk el, hogy tudjuk, hibáztunk és egyikünk sem tökéletes. Ez nem is olyan nagy baj, mert ezekből a helyzetekből tanulunk, és mindig van mód bocsánatot kérni, ha megbántottunk valakit.

 A bocsánatkérés ugyan nem változtat a történteken, de jelzi, hogy felelősséget vállalunk a hibánkért. Nagyon fontos, hogy képes legyél belátni a hibáidat, tudj és akarj is bocsánatot kérni, ha szükséges.

Előfordulhat, hogy a megbántott fél nem fogadja el a bocsánatkérésedet, de ettől ne érezd még rosszabbul magadat, hiszen megtettél minden tőled telhetőt. A lényeg az, hogy te kérj bocsánatot és nem szabad ujjal mutogatni a másikra.  A bocsánatkérésnek csak akkor van értéke, ha őszinte és szívből jön.

Sok esetben hajlamosak vagyunk (kamaszként) szégyenérzetünket elrejteni és kis szarkazmussal, cinizmussal palástolni zavarunkat, esetleg a másikra is át tolni a felelősséget. Hogyan tudjuk ezt elkerülni?

Bocsánatkéréstől nem tűnünk gyengének, épp ellenkezőleg, így fejezzük ki a tiszteletünket a másik iránt. Ha rendszeresen hárítjuk a bocsánatkérést, ha nem látjuk be, hogy hibáztunk, ezzel csak a törékeny egónkra hívjuk fel a figyelmet.

Legyünk őszinték: “Sajnálom, hogy ezt mondtam/tettem.”

Helytelen: “Sajnálom, hogy így érzel.” Ez utóbbi esetben nem azt kommunikáljuk, hogy megbántuk amit mondtunk/tettünk, hanem azt, hogy véleményünk szerint a másik rosszul reagál a helyzetre. Akkor vagyunk hitelesek, ha a verbális és a non-verbális kommunikációnk összhangban van, vagyis a bocsánatkérést nem idétlenül, vihogva kell előadni.

Arra is fel kell készülnöd, hogy megbocsátani is nehéz, de ha így döntesz, hogy megteszed, valóban felejtsd is el a történteket, és ne hánytorgasd fel újra és újra a másiknak, hogy megbántott valamivel.

Illik-e mással megüzenni az bocsánatkérésünket, ha esetleg az illető vállalja a békekövet szerepét?

Semmiképpen, legyen benned annyi tartás, hogy személyesen kérsz elnézést.

A tökéletes bocsánat kérés 6 elemből áll:

1.         Sajnálkozás kifejezése

2.         Elmagyarázni, hogy mit rontottunk el

3.         Felelősség elismerése

4.         Megbánás tényének kinyilvánítása

5.         Hiba korrigálásának felajánlása

6.         Megbocsájtás kérése

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved