Online pénzügyi vetélkedőn bizonyítottak Pest megye és Budapest diákjai


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

A koronavírus okozta helyzet külön izgalmak és kihívások elé állította a versenyző csapatokat. Nemcsak a felkészülés során, de még az éles versenyen alatt is virtuálisan tartották a kapcsolatot, ami a csapatmunka új formáját ismertette meg velük. Minden újdonság ellenére, a regionális középdöntősök között idén is igen kiélezett verseny zajlott, azonban kategóriánként és régiónként is csak egy-egy csapat juthatott tovább az országos döntőbe.

Az iskolai oktatás és a rendezvények megtartása átmenetileg ellehetetlenült, a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői nem adtak alább a 10 éve megrendezésre kerülő rendezvény színvonalából. A május 11-e és 14-e között lezajlott regionális középdöntők és majd az országos döntő esetében is arra törekedtek, hogy a csapatok ne csak a vizsgadrukkot tapasztalják meg, hanem akárcsak az eddigi rendezvényeken, jól is érezzék magukat. A feladatok összeállításánál a vetélkedő szervezői ügyeltek arra, hogy a középdöntők eddig megszokott szerepjátszós, körülírós feladatai helyébe hasonlóan színes, szórakoztató feladványok lépjenek, mint például a kulcsszavas történetírás vagy a rejtett tárgyak utáni kutatás.

Budapest és Pest megye döntős csapatai:

3-4. osztály: NéBé Klán, Újpesti Bajza József Általános Iskola

5-6. osztály: Számoló gepárdok, Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium

7-8. osztály: Profi Befektetők, Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium

9-11. osztály: Táppénz, Újpesti Babits Mihály Gimnázium

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved