Válás. Egy olyan téma, amiről fontos beszélni -interjú egy elvált szülők gyermekével


Csata Emma (15éves) - 5 hónapja

A következő interjú sorozatban fiatalokat kérdezek meg arról, hogy ők ezt hogyan élték meg, mi segített nekik, és hogyan vészelték át a válás időszakát. A cikkek célja, hogy megmutassuk azoknak, akik esetleg most kerültek ilyen helyzetbe, vagy azt érzik, hogy magukra maradtak, hogy nincsenek egyedül és hogy merjenek beszélni erről, mert az is segíthet.

Első interjúm alanya Dóra, akivel erről a témáról beszélgettünk: Hány éves voltál, amikor elváltak a szüleid, hogyan hatott rád és ezt hogy élted meg akkor?

Nagyon pici voltam, körülbelül 2-3 éves, amikor szétmentek a szüleim, úgyhogy igazából nem volt rám hatással akkor, egyáltalán nem éreztem belőle semmit. Annyira nem emlékszem, hogy milyen volt mikor velem lakott apukám. Igazából ilyen erős élményem vagy bármilyen rossz érzésem nem volt, hogy most az egyik nap itt van apa a másik nap meg már nincs. Az se maradt meg, hogy ezt anyukám, hogy dolgozta fel, vagy, hogy milyen volt akkor.

Fogalmam sincs, hogy milyen érzés lett volna, átélni ezt mondjuk tizenévesként, amikor teljesen tudatában vagy annak, hogy valami eltűnt az életedből és hiányzik egy fontos része.

Milyen a kapcsolatod most a szüleiddel, hogy alakultak a dolgok azután, hogy apukád elment?

Apukámmal onnantól kezdve maradt az, hogy hetente nagyjából találkoztunk. Amire már emlékszem, hogy ilyen 6-7 éves lehettek, amikor elvitt programokra, de ezek mindig olyanok voltak, hogy ott tudott hagyni, és ő elmehetett.

Volt olyan, amikor bemutatott a párjainak, hogy velük is ismerkedjek meg. Nem viseltem nehezen, hogy apának másik új kapcsolata van. Nyilván ez is egy olyan dolog, hogyha a szülők szét mennek, akkor elkezdenek ismerkedni, Azonban minden gyerek másképp dolgozza ezt fel.

Nem voltam féltékeny, vagy dühös, mert nem láttam, ahogy apa és anya együtt vannak.

Egy – két heti találkozás volt, meg telefonhívások, de igazán mély kapcsolat nem alakult ki közöttünk, mind a mai napig sem. Ez több mindennek betudható.

Részben, hogy amikor ő próbált nyitni én nem akartam, amikor pedig jobban rám jött az, hogy beszélni akartam, akkor meg azt láttam, hogy őt annyira nem érdekli. Minden esetre azt veszem észre, így kicsit érettebb fejjel, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Alapjáraton ez a személyiségünkből fakad, hogy nagyon különböző módon látjuk a dolgokat.

Ahhoz, hogy ez összecsiszolódjon, vagy, hogy jobban megértsük a másikat, sokkal több időre és beszélgetésre lenne szükségünk.

Nem tud olyan programot kitalálni, amik engem is lekötnének. Ez amiatt van, hogy nem ismer, nem tudja, mit szeretek és ezért nem is tud olyan dolgokat kitalálni, amiket szívesen, teljes odaadással élvezni tudnék. Ezt persze ő is látja rajtam, érzi, hogy nem érzem jól magam, amitől ő is frusztrált lesz. Emiatt nem tudunk úgy elmenni egy közös ebédre, ahol mindketten jól éreznénk magunkat. Néha azért vannak jó ötletei is, olyankor lazább a hangulat kettőnk között.

Engem nagyon zavar ez a véleményeltérés. Nagyon ritkán látom azt, hogy valamilyen dologban egyetértenénk. Mindig meghallgatom, hogy ő mit mond. Annyira nem ismer, hogy nem is tudja, hogy szóljon hozzám.

Bennem e miatt sokszor sérelem keletkezik, de ezt nem kommunikálom le vele, ő emiatt ezt nem tudja lereagálni. Nyilván, ez az én hibám is, de bízom benne, hogy amikor felnőtt leszek, és úgy is kezel majd, akkor meg fogok tudni nyílni előtte és ő is jobban meg fog tudni érteni engem. Majd talán akkor, ő is megtudja mutatni egy másik oldalát.

Hogy hatott rád a válás, mitől függ, hogy kire hogyan hat?

Milyen kapcsolata van a gyereknek a szülővel az mindenképpen nagyban befolyásolja a válás hatását, : mindenki hallotta már azt a kérdést, hogy inkább “anyás vagy apás vagy?”.

Alapjáraton egyiknek se tartom magam. Anyukámmal nyilvánvalóan szorosabb a kapcsolatom, de igazán megbízni egyik szülőmben se tudok.

Mindent magamba tartok, ilyen típus vagyok. Lehet, ugyanilyen lennék, ha mindkét szülőmmel együtt laknék.

A válást mindenki máshogy dolgozza fel, a szülő döntése, milyen mértékben befolyásolja a gyermek érzelmeit. A szülőkkel való viszony alakulásához az is hozzájárul, hogy hova kerül a gyermek. Lehet, hogy valakinek, van egy szoros kapcsolata az apjával, de elválnak a szülők és teljesen más ívet vesz ez az egész, ha elköltözik az apa, és ezzel tényleg valamennyire megszakad a kapcsolat.

Számít, hogy a szülők, hogy dolgozzák fel ezt az egészet, hogy haraggal, dühvel válnak el, vagy megvan az a békés egyetértés, hogy a legfontosabb, most tényleg a gyerek. Az én szüleim dühhel váltak el és sajnos egyáltalán nem volt békés a szakítás. Az apukám volt a bosszúállóbb típus, de nem vette észre, hogy ezt én sínylem meg, nem pedig anyámhoz ér el elsősorban, hanem rajtam keresztül megy ez az egész.

Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy ez csillapodjon. Fontos a szülök közötti kommunikáció, mert az is hat a gyerekre, hat arra, hogyan fog hozzá állni a dolgokhoz.

Mit tanácsolnál annak, aki ilyen helyzetbe kerül? Szerinted mi segíthet átvészelni ezt a helyzetet? Vannak aranyszabályok?

Azt hiszem, az életben kevés aranyszabály van, ami minden helyzetben megállja a helyét. Szerintem fontos hogy pártatlan legyen a gyerek, mert ha az egyik szülő mellé áll, akkor a másikat teljesen kizárja az életéből. Akkor vagy egy apa vagy egy anya kép hiányosabb lesz. Esetleg ez a kapcsolataiban megnyilvánulhat, nem úgy fogja átélni dolgokat, ahogy kellene.

Sokszor nem csak egy szülő lép ki a kapcsolatból, hanem a gyerek is.

De nem szabad így kiszállni, mert akkor az emberben marad egyfajta harag. Nem szabad ítélkezni, mert valamilyen szinten mindkét fél hibás, bármi is történik. Persze lehet, hogy valakit jobban lehet szidni, de mindig kettőn áll a vásár.

Nem szabad, hogy magára vegye a gyerek. Azt hiszem a gyereknek erre nincs ráhatása. Maximum utólag tud összetartó erőként működni a két szülő között és fontos, hogy ez jól működjön.

Kell nyitottság, mert innentől a két szülőnek más élete lesz, legalább minimálisan. Lesz új párja, családja. De el kell hinni, hogy a szülő magának és a gyerekének is a legjobbat akarja. Nem biztos, hogy mindig sikerül pozitívnak maradni, de fontos, hogy legalább megpróbáljuk. Mindig próbálj úgy cselekedni, amit a szíved súg neked.

Összefoglalva tehát, fontos a nyitottság, a megértés, hogy megpróbáljuk kihozni a legtöbbet a helyzetből, és hogy megértsük mindkét oldal álláspontját. Mert:

„Az akaraton áll vagy bukik minden.”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved