Augusztus 27. – Irén megmutatja a globális felmelegedés igazi arcát


kidsnews (127éves) - 1 hónapja

2011. augusztus 27-én csapott le Irene New Yorkra, ahol nemcsak a reptereket kellett lezárni, de a történelemben először nem üzemelhetett a NY-i metró sem. Kétmillió embert telepítettek ki, és további hárommillió maradt áram nélkül, összeségében pedig körülbelül 65 millió amerikait érintett a vihar kisebb-nagyobb mértékben. A kár becsült értéke 35 milliárd dollár volt, és 9 szövetségi államban hirdettek szükségállapotot, és állították le többek közt az atomerőműveket és olajfinomítókat.

A veszteség óriási volt, pedig Irén csak egy volt a globális felmelegedésnek hívott jelenség hatásai közül, amelyekből egyre többel kell majd szembesülnie Földünknek.

figure>

A trópusi ciklonokat a meleg (legalább 26 Celsius fokos) felszíni vízréteg felerősíti, és nagyobb erősségű hurrikán alakul ki. A legnagyobb hurrikánok akkor jönnek létre, amikor még 50-100 méter mélységből is meleg vizet szív fel magába a vihar, mivel ezzel a belső energiája megnő, ahogy ez Irén esetében is történt. Irén másik fontos újdonsága volt, hogy nem a hurrikánok hagyományos bölcsőjében, a Karibi-térségben keletkezett, hanem a nyílt Atlanti-óceánon alakult ki, ahol 26 Celsius foknál lényegesebben hidegebb víznek kellene lennie.

A hurrikánok kialakulásának másik alap tényezője a felső légköri rétegekben uralkodó szélerősség, ami a globális felmelegedés miatt szintén növekszik, ezzel még egy oldalról megtámogatva a kiemelkedő erejű trópusi viharok kitörésének valószínűségét.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

hugas.met.com; index.hu;

2017 Kidsnews | All rights reserved