Bejárunk a sulikba szeptembertől


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

    A koronavírus-járvány magyarországi alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet, és szükség esetén további intézkedésekről dönt. Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről – tudatta a tárca.


Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyereket ne engedjenek a szülők közösségbe – hangsúlyozták, hozzátéve:

“felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése”.

   A 2020/2021-es tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember elseje, kedd, utolsó tanítási napja pedig 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., csütörtök. A szünet utáni első tanítási nap november 2., hétfő. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 18., péntek. A szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4., hétfő. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31., szerda. A szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7., szerda.


    Az új tanévben tervezett témahetek: a “PÉNZ7” pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1-5. között, a Digitális Témahét 2021. március 22-26. között, a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23. között, az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (magyar diáksport napja).

    A rendelet részletesen tartalmazza az idei október-novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is. Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek – olvasható az Emmi közleményében.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved