Idén Budapesten nem, de Debreceni, és Miskolci Állatkertben is lesz Állatkertek éjszakája


kidsnews (127éves) - 3 hónapja

Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep. Augusztus 28-án, pénteken 19:00 és 23:00 között az immár kilencedik alkalommal megrendezett Állatkertek Éjszakáján az ország első vidéki állatkertje, és a Miskolci Állatkert is programkavalkáddal várja a nagyközönséget. E varázslatos este ritka alkalmat ad arra, hogy betekintsünk az idén még fényességesebb hangulatvilágítást kapó kert lakóinak addig ismeretlen, esti életébe.

Debrecenben most először feltárulnak a Pálmaház kulisszái mögötti titkok, de az érdeklődők látványetetések és szakvezetések során számos más helyszínen is megismerkedhetnek a legkülönlegesebb állatokkal és találkozhatnak az állatkert nemrég született, kézből nevelt sztárjaival, köztük Zaharával, a kéthónapos zsiráflánnyal – akiről az este folyamán jégszobor is készül majd – és Evettkével, a pingvinóvoda idei növendékével; emellett azt is megtudhatják, hogyan mos fogat a víziló.

A legmerészebb látogatókat egész estés Bátorságpróba is várja a Pálmaházban, ahol lehetőségük nyílik testközelből megismerni és megkedvelni az addig talán nem szeretett állatokat.

A hazai élővilág iránt érdeklődők óránkénti szakvezetésen hallhatnak érdekességeket a Nagyerdő flórájáról és faunájáról, továbbá a hazai éjszakák egyik ikonikus vadászával, az uhuval is találkozhatnak. Debreceniek éjszakai is nyitvatartó vidámparknak is örülhetnek majd.

Misolcon este tizenegyig várják a látógatókat, akik az ÉjszakáZOO buszjáratokkal is megközelíthetik a parkot. Ahol  19:00    Örvös mangábé ,19:20    Gyűrűsfarkú maki,  19:40    Európai barnamedve, 20:00    Ormányos medve és pekarik, 20:20    Mocsári macska, és Mosómedve 20:40    Kúszósül , 21:00    Fehérfarkú sül ,  21:15    Mocsári macska, Mosómedve, 21:30    Perzsa leopárd, 21:45    Vörös róka, 22:00    Szibériai tigris látvány etetéseivel kedveskednek az éjjeli vendégeknek.

Budapesten idén először nem tartják meg a rendezvényt, alternatívaként az állatkerti kulisszatitkok iránt érdeklődnek az Állatkerti Alapítvány által szervezett 25-30 fős minicsoportos exkluzív esti sétákat javasolják.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved