„A drog nem rossz, hanem veszélyes” – interjú Szabó Judit addiktológussal – 2. rész


Poscher Dominik (20éves) - 1 hónapja

Kallódó Ifjúságot Mentõ Misszió Támogató Alapítvány egy civil szervezet, mely szenvedélybetegek számára biztosít egy 13 hónapos, bentlakásos kezelést.  Az intézmény vezetőjével, Szabó Judit addiktológussal, református lelkésszel készített interjúnkat két részre bontottuk, és miután az első felvonásban a különböző segítségkérési lehetőségekről illetve a szenvedélybeteg hozzátartozóinak feladatáról ejtettünk szót, ezúttal a hatékony drogprevenció és a felépülést végig kisértő spiritualitás kerül előtérbe. Na meg arra a kérdésre ki tudja a választ, hogy miért van szükség az anonim alkoholistáknál külön női, és külön férfi gyűlésre? Szabó Judit tudja, és nem tartotta magában.

Mikor beszélhetünk szenvedélybetegségről? Például egy alkoholfogyasztó esetében? Hol van az a határ, amikor segítséget kell kérni?

Orvosi értelemben akkor beszélünk függőségről, amikor megjelennek az úgynevezett fizikai elvonási tünetek. Az alkoholfogyasztás kapcsán például amikor reggelente, vagy bizonyos absztinens időszak után elkezd valakinek remegni a keze, feszült lesz, izzad, rosszul lesz. Ezek a hiánytünetek egyértelműen jelzik, hogy a szervezett hozzászokott ahhoz a kémiai szerhez, amit az illető használ.

Ennél sokkal hamarabb jelentkezik a pszichés függőség, ami ritkábban azonosítanak be úgy, hogy ezt bizonyos szerek váltják ki. Viszont jól felismerhető, egyfajta sóvárgás jelenik meg a szerhasználat felé, amit aztán kezelni, elnyomni, visszatartani, időben hátráltatni kell.

A pszichés elvonási tünetek a szerhasználat közti időben a nyugtalanság, idegesség, ingerlékenység, türelmetlenség, depresszió. Ilyenkor ezt még a szerhasználók rá szokták fogni különböző külső körülményekre, nem mindig veszik észre, hogy a szervezet erős jelzéséről van szó. Ennél korábbai időszakban pedig a különböző balestek, rendőrségi ügyek magas kockázata teszi veszélyessé a fogyasztást.

Bármilyen fajta kezelésnek (pl. addiktológiai osztály) minden esetben önkéntes alapúnak és a beteg által igényeltnek kell lennie. Mit tehet a szenvedélybeteg családtagja, barátja, ismerőse, hogyha semmilyen úton-módon nem képes hatást elérni? 

Ez egy gyakran előforduló állapot, mert a környezet általában hamarabb észreveszi a bajt és eleinte jobban is szenved, mint a szenvedélybeteg. Különböző hozzátartozói csoportok vannak az országban, pontosan azért, hogy megerősítsék ezekben a helyzetekben őket. Különböző technikákkal lehet előre hozni azt a döntést, hogy valaki önként menjen el kezelésre.

Ehhez például az kell, hogy semmilyen formában ne támogassák a szerhasználatot.

Kezdve onnan, hogy a zsebpénzt ellenőrizve adják, vagy csak arra adnak zsebpénzt, amit bizonyítottan nem drogra tud költeni az illető. Nem engednek a kényszernek, amikor pénzt követel, fenyegetőzik, zsarolja, vagy éppen kedvességet mímel és így manipulálja a családját a szerhasználó, hogy tudjon újabb adagot venni.

A hozzátartozói csoportokon ehhez a családi játszmákhoz tudnak segítséget kapni a résztvevők. Ezzel, hogy nem szolgálják ki a szerhasználatot, hozzájárulnak ahhoz, hogy önként keressen megoldást a rokon, ismerős. Amíg lehet fejni valakit, addig a szerhasználó nem fog elmenni terápiára. Számtalan kreatív megoldást létrehoz, hogy azt az életet folytatni tudja.

Olyan esettel lehet találkozni, hogy egy szenvedélybeteg beismeri a függőségét, de semmiképpen sem szeretne külső segítséggel élni, hanem egymaga kíván a jó útra térni. Erre a kísérletre van sikeres recept? Vagy mindez lehetetlen küldetés, és nem szabad hagyni?

Nem mondhatom ki azt, hogy senki nem képes ezt a problémát megoldani. Az emberek többsége lehet, hogy valamilyen szinten tudja kezelni, viszont külső segítség mindenképpen nagyobb mértékű javulást tesz lehetővé.

Utóbbi nélkül csak a saját eszközeimmel foglalkozhatok, amik pontosan a szerhasználat miatt sérültek. Sokszor látjuk azt, hogy egy nagyon erős akaraterővel fenntartott elnyomás az, amire akár hosszú ideig képes a függő személy. Ezt ők leszokásnak hívják, miután azonban a visszaesések ciklikussá válnak, rájönnek, hogy csak kísérletet tettek a leszokásra.

Milyen kezelési módszereket különböztetünk meg (gondolok itt anonim csoportokra vagy rehabilitációra), illetve esetleg példákkal le tudná -e vezetni, hogy a függőség típusától, mértékétől függően milyen helyekre érdemes segítségért fordulni? 

A hozzátartozóknak is van önsegítő csoportjuk, az ACA-csoportok (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei – a szerk.), melyek biztosan megtalálhatók az NA (Narctics Anonymous – Névtelen Anyagosok) oldalán időpont és helyszín szerint. Emellett a szenvedélybeteg alapellátók és szenvedélybetegeket segítő civil szervezetek is szoktak hozzátartozói csoportokat szervezni.

Amennyiben a szerhasználó érzi már, hogy változtatni szeretne, legelőször az egyéni konzultációk léphetnek előtérbe. Nagyon sok addiktológiai konzultáns kollegám dolgozik az országban magánrendelésekben.

A szenvedélybeteg alapellátásokban ingyenesen segítő beszélgetésekhez vagy pedig terápiás csoportokhoz lehet kapcsolódni.

Ezeken a helyeken kaphat olyan mondatokat, segítségeket, ami akár elég is lehet ahhoz, hogy valaki abbahagyja a szerhasználatot.

Az önsegítő közösségekben, NA-, illetve AA-gyűléseken (Alcoholics Anonymous – Anonim Alkoholisták – a szerk.) van egy 12 lépéses program, ami mentén valaki át tudja alakítani az életét. Emellett vannak a keresztény rendszerű, egyházi segítő szervezetek is, mint katolikus részről a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, vagy a reformátusok részéről a Portage rendszerű alapellátások szolgáltatások (Portage-modell = egy kanadai módszer a szenvedélybetegek gyógyításában – a szerk.), a Pünkösdi Egyháznak is vannak ilyen segítő szervezetei, de említhetjük még a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítányt, vagy az Emberbarát Alapítványt is.

Amennyiben ezek nem használnak és már fizikai elvonási tüntetek is jelentkeznek, akkor elkerülhetetlen az, hogy valaki korházba menjen vagy pszichiáter segítségével, esetleg otthon, próbáljon meg az elvonási tünetektől megszabadulni.

A fizikai elvonási tünetek korházi kezelést és figyelmet igényelnek, főleg az alkohol-gyógyszer kombinációnál. Az ópiát tartalmú szerekről való leszokás ugyancsak orvosi felügyelet mellett kell, hogy végbe menjen, ilyenkor egy detoxikáló-kezelés feltétlenül szükséges.

Ahol a fizikai elvonási tünetek megjelennek, ott a rehabilitációs otthonokon el kell gondolkodni. A rehabilitációs otthonok 8-12-15 hónapos bentlakásos, nagyon intenzív és hatékony kezelési formák. Azoknak a szenvedélybetegnek, akik az előző kezelésekben nem értek el számottevő eredményt, számukra ez egy személyiségformáló lehetőség. 

Az Önök rehabilitációs intézete 13 hónapos, bentlakásos kezelést biztosít. Mesélne ennek a 13 hónapnak a menetéről? Hogyan épül fel a gyógyulási folyamat? Miből áll egy átlagos nap?

A mi rehabilitációs intézetünk a kanadai Portage-modell (pozitív pszichológiára épülő terápiás közösség – a szerk.) szerint működik, a rogersi humanisztikus filozófia alapján. Az első időszak izolációval, terápiás közösség működésmódjának megismerésesével, az úgynevezett beilleszkedéssel telik.

A közösség egésze visszajelzéseket ad a terápiásnak, aki egyébként segítséget kap egy idősebb terápiástól. A visszajelzések egyfajta reális önképhez segítik hozzá a felépülni vágyót, és már az elején meg tudja tapasztalni egy hasonló érzéseket, szenvedéseket átélő közösség erejét.

Az abban rejlő segítség, tisztaság, őszinteség nagy erejét, ami felszabadítólag tud hatni. A terápiás időszak közepén zajló úgynevezett múltfeltárás alatt megpróbáljuk feltérképezni azokat a viselkedési sémákat, elakadásokat, amik szinte forgatókönyvszerűen végig kísérték a szerfogyasztó életét. Megvizsgáljuk, hogy ezek honnan eredhetnek, mi lehet a gyökerük, mi lehet az, ami élteti, lendületben tartja őket.

A szerfogyasztás általában nem csak úgy lóg a levegőben, mindig bele van ágyazva egy életstruktúrába, életszeméletbe, családi kapcsolatrendszerbe. A valóságtól, normalitástól való eltérés tehát jelen van, ami akár lehet érthető is, például egy tragédia folytán, de azért mégsem egy egészséges viszony az élethez.

Amikor ezeket megtaláltuk, akkor elkezdünk építkezni az erősségekből, megtalálva azt, ami ép és jól működik az egyénben. Ezekre helyezve a hangsúlyt, megpróbáljuk elhagyni a régi működésformákat és az újakat begyakorolni. Először közösségen belül, hiszen az egy biztonságos terápiás közeg, majd az utolsó harmadban minél több kimenőre és külső szerepvállalásra ösztönözzük a közösség tagjait, hogy a megszerzett készségeiket, képességeiket kipróbálják a valódi életben, saját környezetükben, abban az új élettérben, amit terveznek maguknak kialakítani.

Ez a fokozatosság borzasztó fontos, eleinte több időt töltenek bent a közösség tagjai, a kinti tapasztalatokat átbeszéljük, majd ahogy haladunk előre, úgy lesznek kint egyre többször. Így, a leválás folyamatát segítve, általában azért egy másfél éves terápia után ünnepélyesen, hogyha megvan a biztonságos szállás és munkahely, akkor el merjük engedni a kliensket.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved