Elvan a gyerek (és mindenki más), ha a Művészetek Völgyén van


Poscher Dominik (20éves) - 2 hete

A Művészetek Völgyének hála idén sem maradtunk fesztiválélmény nélkül. Vagy akár úgy is mondhatnánk: A Művészetek Völgye rajongói idén sem maradtak Művészetek Völgye nélkül (pontosabban nem maradnak, hiszen a múlt hétvégi még csak a második volt a sorban a koronavírus miatt létrehozott négy “völgyhétvégéből”) Azt tudni kell, hogy a járványügyi előírásoknak eleget téve, ezúttal naponta legfeljebb 500 fő vehet részt az eseményeken. Csak bízhatunk benne, hogy ebbe a kis tömegbe a tősgyökeres fanatikusok mellett a nagyobb, más jellegű fesztiválokhoz szokott egyének ugyanúgy belefértek, és kaptak/kapnak egy kis ízelítőt abból, ami oly sokakat visszacsalogatott a fesztivál 29 éves története során.

Ízelítőnél, egy szeletnyi Művészetek Völgyénél többről azonban nem lehet szó, a vírushelyzet felülírt mindent, melynek következményeként a megszokott három falu helyett most csak Kapolcs szolgál a programok helyszínéül.

A különböző udvarok száma csökkent, a megszokott nyüzsgés, közlekedést megbénító jövés-menés elmarad. Ezúttal gyalogszerrel bejárható a fesztivál egész területe, nincs szükség kétségbeesett stoppolásokra vagy éppen a csigabuszos rendszerre, mely egyébként felejthetetlen utazásokkal és hangulattal jár helyszínről-helyszínre menet. Az utak szélét teljesen betöltő, egymás mellett sorakozó kisebb bódéknak, standoknak sincsen helye, melyek a különböző portékáikkal, csecsebecséikkel, falánkságaikkal hosszú sorokat eredményeztek az elmúlt évek alatt. A végeláthatatlan mennyiségű programot tartalmazó füzetből idén is kijutott, annyi különbséggel, hogy idén láttuk a végét. A kempinghelyeket megtöltő sátorhalom megint csak egy olyan dolog, ami a jelenlegi körülmények között nem valósulhatott meg.

De akkor mi maradt? Van -e bármi, ami az eddig Szigetet vagy Balaton Soundot látogató fiatalt meggyőzhetett arról, hogy ide jövőre is el kell jönnie? Nem hiszem. Aki ugyanis eddig a Szigetet és a Balaton Soundot látogatta, az köszöni szépen, jól van. Itt semmiféle minősítésről szó sincs, egyszerűen aki a Soundra jár, az nem fogja megkapni Kapolcson azt, amit a Soundon. Ellenben igenis rádöbbentheti, hogy érdemes azt a bizonyos látókört szélesíteni, és elmerülni abban a csodában, amit ez a vidéken töltött pár nap nyújthat.

A fesztivált nagyon sok kisgyermekes család látogatja, hiszen a számukra kialakított rajzos, kézműves, éneklős események száma az egekbe szökik.

Kívülről nézni azt, amint egy kifestős programot levezénylő személy a létező legőszintébb mosollyal segíti a gyerkőcöt, miközben a szülők ugyanúgy ott vannak mellette, hasonló boldogsággal, igencsak szép pillanat. A gyerek pedig, mondani sem kell, el van, ha játszik. A gyerek el van a Művészetek Völgyén.

A gyerek el van, ha Művészetek Völgyén van. Bármelyik alkalmazható. A szülőnek sem lehet teher ide oda cipelni a gyermeket, hiszen az interaktív játékokban többnyire nekik is ott a helyük. Az ilyen szép pillanatokból van dögivel.

Aztán persze két játék között bármikor elmehetnek egy izgalmas beszélgetésre, mint például, hogy Budapest mennyire tekinthető egyetemvárosnak/diákvárosnak napjainkban. A gyerek kipiheni a felhalmozott fáradalmakat, a szülő pedig új gondolatokkal ismerkedik meg. A fiatal gimnazista, vagy egyetemista pedig végképp megtalálja a helyét egy ilyen alkalom során.

A kapolcsi evangélikus templomban tartott komolyzenei előadások olyan újdonságként szolgáltak, amiket nem felejt el egyhamar az ember.

Hátborzongató volt Ács Dominika fuvolaművészt és Emszt András zeneszerző zongorajátékát hallani a templom falai között.

Könnyűzenéből is kijutott, itt volt például a Csaknekedkislány, valamint a Parno Graszt a Bohemian Betyarsszal fellépve. Utóbbi együttes egyik tagja, Kakas, a szokásosnál is sokkal jobban megőrült, a CSNK frontembere pedig az egyik szám felénél állította le társait félig viccesen, félig komolyan, mondván, valaki itt nagyon elcsúszott, nem akar neveket mondani, de inkább kezdjék újra. Ezek a példák véletlenül sem arra akarnak rávilágítani, hogy mennyire amatőr és komolyanvehetetlen lenne a két együttes (hiszen vérprofik), hanem arra, hogy a szokásosnál is családiasabb hangulatú volt a mostani Völgy, egy világjárvány után, közben, előtt (vagy micsoda), örömzenélésekkel.

Miután pedig véget értek a nap végén az utolsó koncertek 22:00 körül, mindenki a Hagyományok háza felé vette az irányt, ahol kivilágos virradatig ment a néptánc tanítás és a folkkocsma. És még a lángos is kifogásolhatatlan volt!

Az utcán sétálva mindenkinek szemet szúrhattak a falra ragasztott, látszólag régi újságcikkek, melyeket megközelítve az ember fülei is hegyeződtek, recsegős dallamok kísérték végig a nézelődést. Más teendő akkor és ott már nem volt, mint betérni Böbi Nosztalgiaboltjába, és végig tekinteni az elképzelhetetlen mennyiségű retro újságon, könyvön, kazettán, bakelitlemezen, játékbabán, kacaton, s mi egymáson.

Ez a retro hangulat megelevenedett, mondhatni testet öltött, amikor a Kalapos Udvarnál a szabadban, egy tábortűz mellett a vásznon hol kisebb, hol nagyobb bogarak repkedtek. A vászonra akkor éppen a “Lumiére” című 2017-s film (mely a Lumiére testvéreknek, a mozi feltalálóinak 50 mp-es, 19. század végi alkotásait tartalmazta) volt vetítve. Az első, több mint 120 éves filmek felvételeit ezek a kis élőlények is közel szerették volna tudni.

Ezen a helyszínen egyenként csupa olyan program volt, ahol elszabadulhatott az ember fantáziája és alkotóképessége, plusz a bejáratnál lévő két tábla valamelyikére azt rajzolhatott vagy írhatott, amit csak elképzelt, ezzel nyomot hagyva.

Noha a már az említett, bódékban árult falánkságokat idén kénytelenek voltunk nélkülözni, a Patakparti fakanalas mindenért kárpótolt. Remek árban lehetett hozzájutni a debreceni kolbászhoz, kőrözötthöz, rántottához, bundáskenyérhez és a többi finomsághoz, olyan (többek között pincérek teremtette) hangulattal, amiért aztán a következő héten újra volánbuszra szállnál.

Ha pedig az ember egy kis pihenésre vágyott a kiadós lecsó után, a tőle telhető legnagyobb intenzitással megközelítette a csordogáló patak melletti, almafák nyújtotta árnyékot élvező hintaágyat, bízva abban, hogy valami csoda folytán üresen találja.

És ott aztán elmélázhatott azon emésztés közben, hogy mennyire jó fesztivál ez a Művészetek Völgye. Még így kicsiben is. Hiszen egy dolog nem változott és nem is változhat: az emberek.

Szóval, miért is ne? Van -e bármi, ami az eddig Szigetet vagy Balaton Soundot látogató fiatalt meggyőzhetett arról, hogy ide jövőre is el kell jönnie? Meglehet. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved