Szeptember 11. – a Pentagon születése és újjászületése


kidsnews (127éves) - 3 hónapja

A Pentagon az amerikai honvédelem központja és a világ egyik leghatalmasabb építménye, ami az amerikai Védelmi Minisztériumot és a fegyveres erők főparancsnokságát foglalja magába. A Pentagon hét szintjén – amiből 2 a föld alatt található – 28,2 km hosszú folyosókról nyílnak az irodák, ennek ellenére az épület legtávolabb eső irodái között is csak 7 perc az út, hála annak az ezer építésznek, akik öt nap alatt megtervezték az épületet.

Az erődforma épületben a 23.000 katona és civil alkalmazott mellett 3000 főnyi kisegítő személyzet munkálkodik az Egyesült Államok biztonságán, napi 200.000 telefonhívás és közel egymillió e-mail bonyolításával munkaidejük alatt, amit 4200 db faliórán követhetnek, miközben elfogyasztják napi 30.000 csésze – illetve esetükben valószínűleg inkább pohár – kávéjukat.

Az amerikai építész, George Bergstrom vezetésével tervezett, 23 méter magas tömb építése 1941. szeptember 11-én kezdődött. A kivitelezésen összesen 14.000 munkás dolgozott, és kizárólag az Egyesült Államokból származó alapanyagokat használtak fel. A projekt végül 83 millió korabeli dollárba került. 

A Pentagon falai között a világ legnagyobb katonai ütőereje koncentrálódik, és bár az itt dolgozók feladata a kapitalista szuperhatalom, az Egyesült Államok védelme,  tevékenységük bolygónk legtávolabbi zugában élőket is egészen biztosan érinti.

A sors fintoraként éppen hatvan évvel az építés megkezdése után csapódott egy Boeing 757 kereskedelmi járat az épületbe, az azóta 9/11 néven hírhedtté vált terrorcselekmény részeként. A megrongálódott épületrész pontosan egy évvel később kapcsolódott vissza a Pentagon életébe, egy kápolnával kiegészülve az áldozatok emlékére. A támadás óta a Pentagon robbanásbiztos külső borítást kapott és vadászgépek őrzik a légi biztonságát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

mult-kor

2017 Kidsnews | All rights reserved