Egy fekete lyuk által felfalt csillag utolsó pillanatait sikerült rögzíteni


kidsnews (127éves) - 2 hete

Egy csillag “spagettifikációját”, vagyis egy fekete lyuk által felfalt csillag utolsó pillanatait sikerült rögzítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak. A világ több pontján lévő teleszkópok segítségével észlelték a ritka fényrobbanást, amelyet a szupernagy tömegű fekete lyuk által elnyelt csillag bocsátott ki.  Ez az árapályerő általi szétszakítás (TDE) okozta fellobbanás a legközelebbi ilyen fényjelenség, amelyet eddig észleltek: a Földtől mindössze 215 millió fényévnyire történt.

Amikor egy csillag túl közel halad el egy fekete lyuk mellett, az abból ható szélsőségesen nagy gravitációs erő a csillagot vékony anyagáramlatokká nyújtja – ez a spagettifikáció. A folyamat közben az anyag belehullik a fekete lyukba, fényes energialobbanást idézve elő, melyet a csillagászok képesek észlelni.

 A TDE események nagyon ritkák és nem könnyű a tanulmányozásuk, mivel általában por- és törmelékfelhő homályosítja el őket.

A Birminghami Egyetem által vezetett nemzetközi kutatócsoport azért volt képes ennek az eseménynek a példa nélküli részletességgel történő tanulmányozására, mert rövid idővel azt követően észlelték, hogy a csillagot szétszakította a fekete lyuk – olvasható az egyetem közleményében.

A jelenség szinte azonnali és átfogó megfigyelése ultraibolya, optikai, röntgen- és rádiósugárzásban először  tárta fel csillagból kiáramló anyag és az elnyelésekor kibocsátott fényes lobbanás közötti kapcsolatot.

A kutatás a tudósok elképzelése szerint segít majd  jobban megérteni a szupernagy tömegű fekete lyukakat és azt, hogyan viselkedik az anyag a körülöttük lévő szélsőséges gravitációjú környezetben.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

Képek NASA.gov

2017 Kidsnews | All rights reserved