Folytatódik a „baby boom” a Budapesti Állatkertben is


kidsnews (127éves) - 1 hónapja

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az elmúlt hónapokban olyan sok kisállat született, hogy a kert szinte minden sarkában cseperedő kölyköket és fiókákat láthat a közönség. Meg lehet csodálni például a tevecsikót, a sörényes hangyász kölyköt, a tapír kislányt vagy a nagy maráknál született kölyköket, de az ifjú kornásdarvakat és a skarlát íbisz fiókát is. A legnépszerűbb jövevények talán az orangután bébik, az augusztusban született Móric és a két hete világra jött féltestvére, akinek az őszi szünet ideje alatt keresnek majd nevet. A legújabb látnivaló a Parma-kenguru kölyök, aki már egyre gyakrabban merészkedik elő az erszényből. És már látható a legifjabb szurikáta gyerek is.

A hetvennél is több ismert kengurufaj közül a Parma-kenguruk (fehértorkú kengurunak is hívják őket) a kisebb termetűek közé tartoznak, és egyik különlegességük, hogy a természettudósok évtizedeken keresztül kihaltnak hitték őket.

A Budapesti Állatkertben, ahol már több mint másfél évszázada foglalkoznak kengurukkal, ennek a fajnak a tartásába csak az idei évben fogtak bele. Az első kölyökre nem is kellett sokáig várni, hiszen a „zsebibaba” már szeptemberben ki-kikandikált az erszényből. Az elmúlt néhány napban pedig a gondozók azt tapasztalták, hogy a kicsi már egyre több időt tölt az anyaállat erszényén kívül. Most épp az ugrálás mesterségének elsajátításával van elfoglalva.

Gyermekáldás volt a látogatók körében igen nagy népszerűségnek örvendő szurikátáknál is.

A kicsi már kéthónapos is elmúlt, de eddig szinte állandóan el volt bújva (hiszen a bébi szurikátáknak a szemük is csak kéthetes korukban nyílik ki). Mostanra a tejről szinte teljesen átszokott a szilárd táplálékra, és ezzel párhuzamosan sokkal bátrabb is lett. Így már a közönség is könnyebben megfigyelheti.

Az idei évben egyébként már volt szurikáta születés az Állatkertben, ám akkor a gondozóknak be kellett avatkozniuk, és a kölyköt mesterségesen, cumisüveg segítségével nevelték fel. A mostani gyereknél erre nem volt szükség, így az apróság a szurikáta csapat többi tagjának lakóhelyén, velük együtt látható.

A sok kisállat és más látnivaló mellett az őszi szünetben jelentős kedvezményekkel is várja az Állatkert a gyermekeket, a családokat, és szépkorúakat is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is



Forrás:

Fővárosi Állat- és Növénykert

2017 Kidsnews | All rights reserved