Október 31. – az egyház 359 év után belátta, hogy a tudomány és a fejlődés nem eretnekség


kidsnews (127éves) - 4 hete

A katolikus egyház 359 év elteltével, 1992-ben október 30-án rehabilitálta Galileo Galileit, aki keresztény hite mellett a tudományban, a fejlődésben is hitt. A megbecsült itáliai professzor korának  Elon Muskja volt, nemesi származása ellenére kicsit kevesebb pénzzel, de hasonló mértékű találékonysággal megáldva, aki a tanítással szerzett jövedelmeit kiegészítendő például az általa felfedezett Jupiter-holdak névadási jogát is megpróbálta értékesíteni.

Az Einstein által is nagyrabecsült 17. századi filozófus, matematikus és fizikus tudományos munkájában a kopernikuszi világnézetet propagálta, amely szerint a Nap van a Naprendszer középpontjában és nem a Föld. Ekkoriban az egyház „élenjáró” aggastyán inkvizítorai nem nézték jó szemmel a heliocentrikus világkép elfogadását és hirdetését.

Az egyház többször is figyelmeztette a professzort az azóta már tudományosan igazolt elméleteinek eretnekségére, de ő nem volt hajlandó tudományos következtetéseit visszavonni.

Galileit ezért végül 69 évesen perbe fogták és életfogytiglani házi őrizetre ítélték, valamint a tanai visszavonására kényszerítették, így neki is be kellett állnia az emberiség rövid történetének halhatatlan gondolkodói közé, akit igazságtalanul hurcoltak meg.

A polihisztor küzdelmeinek hátterében sokféle motívumot fedezhetünk fel, de sem az őt meghurcoló egyházról, sem a kor többi kirakatperéről, sem általában a kortárs keresztény közösség maradi világnézetéről nem ismerünk elég részletet, hogy egyértelműen rámutathassunk a gondolkodó ellen indított per valódi indítékaira.

1992-ben II. János Pál pápa a katolikus egyház nevében posztumusz rehabilitálta a középkor zsenijét, és fájdalmas félreértésként aposztrofálta Galileo Galilei elítélését, valamint utólag elismerte a tudós szellemi eredményeit.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

apologia.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved