Virágok ezrei, festett koponyák és mexikói oltár is a díszletben – koponyák ünnepe Budapesten


kidsnews (127éves) - 4 hete

Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a halloweeni bulik, de ezek jellemzően az amerikai tradíciók szerint zajlanak. Josep Zara, a Neverland tulajdonosa többször is járt Mexikóban, tőle ered az ötlet, hogy csavarnak egyet a történeten, és mexikói stílusban bonyolítják le az idei, szombati Halloweent.

A Día de Muertos, vagyis a Koponyák ünnepe Mexikó talán legizgalmasabb – és több ezer évre visszanyúló – ünnepe, mely egyre inkább beférkőzik az USA-ba és Európába is.

A hagyományok szerint a közép-amerikai államban ez az élet ünnepe is egyben, amikor az emberek fesztivál jelleggel minél színesebben festik ki magukat, és együtt ünneplik a legszebb pillanataikat.

Ez a stílus elevenedik majd meg a Neverlandben is, ahol már hetek óta hatalmas energiákat mozgósítva készülnek az országszerte egyedülálló rendezvényre. Csak a díszlettel tíz ember foglalkozik, a szórakozóhelyet az események alkalmából több ezer szál virággal díszítik majd fel, amit művészek által festett koponyákkal és fényjátékkal egészítenek majd ki. 

A Neverland munkatársai az emeleten egy mexikói oltárt is építenek majd a hangulat fokozása érdekében, az utcán pedig gólyalábas, tűzokádó és tűzzsonglőr szórakoztatja majd a járókelőket. 

A rendezvény aranyszabálya, hogy csak beöltözve lehet belépni. A vendégeknek ugyanakkor nem kell sminkkel készülniük, erről több arcfestő művész gondoskodik majd a helyszínen, ráadásul mindenkiről profi fotó és videó készül majd.

Két DJ is fel fog lépni, akik különleges, mexikói zenei repertoárral rukkolnak elő.

Természetesen tematikus étel- és italkínálattal várják a bulizni vágyókat. Az étlapot többek között a taco, a csirkés empanada és a quesadilla is helyet kap majd, italok terén pedig a nyáriasabb, gyümölcsösebb változatokkal készülnek, mint a mezcal, a margarita vagy a paloma a városban egyedi tequila- és koktélválaszték mellett.

Az eseménnyel egy időben a Neverland szabadulószobái is nyitva lesznek majd.

A koronavírus-járvány miatt a szórakozóhelyen fokozott óvintézkedéseket vezettek be. A beöltözött személyzet természetesen maszkban lesz, kézfertőtlenítő mindenhol rendelkezésre áll, és ez Budapest egyetlen beltéri szórakoztatóipari egysége, ahol több hepa szűrőn megy át a befújt levegő, ami ezáltal 100 százalékban vírusmentes. Emellett minden gyakran érintett felületet extrán is fertőtlenítenek majd. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved