Találtam egy nagyon réginek tűnő pénzérmét, megtartom – ne tedd


Poscher Dominik (20éves) - 1 hete

Nincs is jobb program annál az általános iskolás napköziben, mint kincskeresőset játszani kedves osztálytársainkkal. Izgatottan kutatjuk át az udvart töviről-hegyire, kis ásónkat, kezünket, mindenféle eszközt bevetve túrunk lejjebb és lejjebb a földben, hátha valaminek a nyomára bukkanunk. Hiszen tudjuk, az uzsonna is sokkal jobban esne valami ősi, értékes tárgy birtokában. Mondjuk a nutellás kenyér így is úgy is jól esik.

Képünk illusztráció

Sok-sok hétnyi, hónapnyi, évnyi sikertelen kísérlet után már-már feladni látszik a csapat a próbálkozást, mígnem valaki az utolsó nap, a nyolcadikos ballagás során az elejtett batyuja után lehajolva látja, hogy valami kikandikál a talajból. Azonnal eszeveszett ásásba kezd, az édesanya „össze ne sarazd az ingedet!” felkiáltását figyelmen kívül hagyva, mígnem kikerekedett szemekkel konstatálja, hogy egy igencsak réginek tűnő kardot sikerült kifognia. Az ifjú régész két dolgot tehet. Pontosabban hármat:

Gondolkodás nélkül a hozzá legközelebb eső fához rohan, és gyakorlásba kezd, ezzel felhívva magára a figyelmet. Esetleg óvatosan körbenéz, láthatta esetleg valaki a jelen lévő 500 ember közül, majd miután megbizonyosodik róla, hogy senki, a gatyájába rejti, hazaviszi és otthon őrizgeti. És csak ezután kezd gyakorlásba. A harmadik lehetősége, hogy torkaszakadtából felüvölt: találtam egy kardot!!!!!” – valahogy így, erre fel a tömeg tombol, a haverok irigyek, de büszkék, anyu, apu ugyancsak örül, majd egy kis babusgatás után gépies hangon tájékoztatja gyermekét:

minden, az ország területén talált régészeti tárgy állami tulajdon, és a törvény erejénél fogva védelem alatt áll.

A ballagó diák ezután kissé elkeseredik, de miután szülei közlik vele, hogy a dicsőség csakis őt illeti, nem mellesleg a lelet értékének felbecsülése után a beszolgáltatói jutalom is az övé lesz, máris jobb passzba kerül.

Képünk illusztráció

Nemrégiben egy szabadszállási férfi is hasonló döntési helyzetbe került, mint fiktív hősünk. Ő a második alternatíva mellett tette le a voksát, és megtartotta magának a földben talált régészeti leleteket. A nyomozók vádemelést javasolnak ellene. Vele egyetemben nagyon sokan úgy buknak le, hogy különböző közösségi oldalakra teszik ki a portékákat. Nem túlságosan átgondolt lépés.


Legjobb lesz, ha végig vesszük a műkincsvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat, és gondolkodunk (természetesen a következőkben nem a lebukás elkerülésére vonatkozó praktikákat fogjuk részletezni, de persze nálunk mindenki jól érzi magát, tehát aki ezért jött, az is maradjon).

Általában egy baráti társalgás során, ha esetleg szóba kerül a téma, a „műkincs” és „műtárgy” szavakat használjuk. Amennyiben ki akarunk tűnni, legközelebb a „kulturális javak” és „kulturális tárgy” kifejezésekkel éljünk, hiszen a hatóság is így tesz. Garantált a siker. Amíg a többieknek tátva marad a szája, nyugodtan el is mondhatod nekik, hogy kulturális javak alatt:

„az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -, valamint a művészeti alkotások”-at értetted. Röviden a műalkotásokat és a régiségeket.

Amellett, hogy a múzeumok, levéltárak, és a könyvtárak állományába tartozó tárgyak, valamint a lelőhelyek teljes régészeti leletanyaga (így pl. a ballagó diák földben talált honfoglaláskori kardja, mely állami tulajdon lévén múzeumba kerül) a törvény erejénél fogva védettség alatt állnak, vannak külön, a hatóság intézkedésénél fogva védetté nyilvánított műkincsek is. Azaz lehetőség van kezdeményezni a tárgyak védetté nyilvánítását. Amennyiben a védési eljárás sikeres, azaz az adott műtárgy kulturális örökségünk „kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan” eleme, mehet az ünneplés, azonban nem árt észben tartani, hogy a megszerzett tulajdonjoggal kötelezettségek járnak, mivel a tárgy onnantól „nemzeti kincseink” egyikévé válik.

A tulajdonos nem viheti azt kénye-kedvére külföldre, csak ha meghatározott célja van vele, valamint az állam kérése esetén köteles beszolgáltatni például egy kiállítás erejéig.

A kivitelhez kötődő szabályozás országonként más és más, valahol engedélyhez kötik (mint pl. nálunk – aki esetleg ezek után kedvet kapott, noha ez nem meghatározott cél, az a Műtárgyfelügyeletnél kérhet engedélyt, plusz hozzájuk fordulhat bármilyen kérés, kérdés esetén), másutt szabadon, oda és akkor, amikor a tulajdonosa akarja, a harmadik helyen viszont egy könyörgő levél sem segíthet, a műtárgynak az országban kell maradnia.

Az Európai Uniónak a kulturális területen nem kötelez senkit semmire, tagállamaira bízza az ehhez kapcsolódó szabályok kialakítását. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy a kulturális javak mozgatható, szállítható értékek, vagyis gazdasági szempontból árunak minősülnek, létrehoztak egy olyan előírást, mely szerint, amikor egy tárgy elhagyja az EU területét, néhány esetben szükséges az engedély. Egy 49 éves 149 000 euró értékű festmény például még engedély nélkül kivihető, az 50 éves, 150 000 eurós ellenben már nem.

A védettség megszüntetését ugyancsak lehet kezdeményezni. Érdekesség, hogy a legtöbb védetté nyilvánítás 1949 és 1970 között ment végbe, amikor még a szakértői brigád és a tanácsadó testület dolga jóval könnyebb volt, mint napjainkban. A mai, összetettebb szempontrendszer alapján azok a tárgyak már nem esnének bele a védett kategóriába, azaz a rájuk vonatkozó, védettséggel járó előírások is érvényüket vesztenék.

Meglepetést okozhat, hogy bizonyos nyilvánosan is látogatható kereskedelmi egységek, így például a patikák, az éttermek és a boltok egyes berendezési tárgyai szintén védettség alatt állnak.  Tudni kell ugyanis, hogy ezek az iparművészeti, helytörténeti értékkel bíró alkotások nagy veszélynek vannak kitéve a korszerű fejlesztések jegyében történő átalakításokkor.

Egy tulajdonosváltásnál például erről nem árt tájékoztatni az újonnan érkezőt, nehogy aztán tudatlanságában első dolga legyen a védettség alatt álló lépcső lerombolása.

Amennyiben ehhez hasonló módon nem szeretnénk véletlenül egy bűnt elkövetni, műtárgyvásárlásnál legyünk nagyon „körülkörülkörültekintőek”. Ezt elősegítendő, az UNESCO kezdeményezésére olyan ajánlásokat fogalmaztak meg a műtárgyvásárlók számára, melyek jogi értelemben nem, de erkölcsi értelemben kötelezőek.

Az egyik legfontosabb ilyen ajánlás talán az, hogy nyélbe ütés előtt szánjunk néhány percet arra, hogy belepillantunk az ellopott kulturális javak hozzáférhető nyilvántartásaiba, nem pihen-e esetleg ott az általunk megvásárolni kívánt tárgy.

Emellett figyelembe kell venni a műtárgy megszerzésének minden körülményét, különösen a tárgy származásával kapcsolatos dokumentumokat, külföldre került műtárgy esetén a jogszabály szerint kötelező kiviteli engedélyeket. A lényeg tehát, hogy megtegyünk minden olyan lépést, amelyet hasonló körülmények között egy észszerűen eljáró személy megtett volna. Ha pedig minden igyekezetünk ellenére utólag kiderül, hogy a megvett műkincs valóban lopott, észszerűségünk jutalma egy esetleges kártérítés lehet.

Egyébként pedig, ha lopott a műkincs, ha nem, hozzájutásunk után fontos teendőink vannak. Feltételezhetően a hőn áhított darabot hazaérkezésünk után nem a spájzba hajítjuk be két táblacsoki közé. Ha mégis, akkor utána már fogyasszuk is el. Sokkal bölcsebb, ha az állagmegóvás érdekében utánajárunk a restaurátori ajánlásoknak, és az adott tárgy megőrzéséhez szükséges hőmérsékleti, páratartalmi, fény- illetve egyéb körülményeket alakítjuk ki. Továbbá tanácsos az őrzés helyét riasztórendszerekkel felszerelni, valamint szállítás (pl. kiállítási kölcsönzés) esetén fegyveres kíséretet biztosíttatni. Elengedhetetlen, hogy készítsünk egy házileltárt műkincseinkről, ami tartalmazza azok adatait (fénykép róla, műfaja, címe, pontos méretei, leírása, egyedi azonosításra alkalmas tulajdonságai – pl. sérülés, javítás, stb.) így egy lopás esetén gördülékenyebbé tudjuk tenni a nyomozást.

Most, hogy mindennel tisztában vagyunk, jöhet a móka: irány a hazánkban védetté nyilvánított műtárgyak nyilvántartása, melynek hála a „Jaa, én nem tudtam, hogy ez egy ilyen-olyan műkincs cucc…meg hogy izé…még védett is.” féle érv mindenképpen hatástalan a bíróságon: https://oroksegvedelem.kormany.hu/vedette-nyilvanitott-mutargyak-nyilvantartasa

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is



Forrás:

oroksegvedelem.kormany.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved