Családban marad


Brúnó (18éves) - 5 hónapja

Mikor már sikerült két nappal szenteste előtt kötött télapós pulcsit és nagykabátot magunkon hagyva zsúfolásig telt bevásárlóközpontokban rohangálva megtalálni egy nyakláncot, két parfümöt és két könyvet ajándékba, a legközelebbi aluljáróban négy csomag szaloncukor-kötözőt a karácsonyfára, két nappal később pedig megkaptuk az idei adag zoknit, dezodort és könyvet a serdülőkor rejtelmeiről, elfogyott az aznapi adag halászlé, rántotthús és mákos bejgli,

akkor már csak egy igazán nagy kihívás maradt hátra az évben: a családi összejövetel.

Felocsúdni sincs idő a téli szünet bájából, a stresszes ajándékozásból és a túlzóan giccses karácsonyi fényáradatból. Hamarosan többtucat ember egyként szuszogja tele pillanatok alatt a 70 négyzetméteres panellakást, ahol addig oly békés volt minden.

Az érzés ugyan ismerős lehet a csúcsidőben való tömegközlekedésből, de ez most mégis más. Itt azon hátborzongató érzést kell leküzdenünk, hogy ezek az emberek az ismerőseink, rokonaink, ezért feltételezhetően akarva-akaratlanul interakcióba fogunk velük keveredni és hát esetenként bele fogunk futni pár kellemetlen szituációba.

Vegyük is sorra a lehetséges kellemetlen szituációkat, amelyek diplomatikus megoldásához Kibédi Varga Katalin etikett szakértő segítségét kértük:

Az ilyen találkozók legnagyobb nyertesei általában a nagyszülők, akik végre gyermekeik és unokáik közelében lehetnek. Számíthatunk arra, hogy hamar, esetenként jóval a megbeszélt időpont előtt befutnak és máris kezdetét veszi a családi őrület.

Vajon mit lehet tenni az évek óta berögzült puszilkodás, arccsipkedés és egyéb nyájas köszönési formák ellen?

Az etikett szakértő szerint alap esetben szinte lehetetlen udvariasan elkerülni ezeket a köröket, azonban most,

a pandémia ideje alatt lehet hivatkozni arra, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel kerülni kell a közeli kontaktust, helyette inkább térjünk át az elegáns fejbólintásra.

Ezzel jó esetben a köszönés meg is van oldva, de a napnak a nagy része még mindig hátravan. Mikor mindenki megérkezik, egy darabig biztonságban tudhatjuk magunkat nagyjából addig, amíg mindenki kényelmesen elhelyezkedik, megkóstolja a kihelyezett rágcsákat és a család mókamesterei megkezdik első szárnypróbálgatásaikat az aznapi viccek terén.

Ezt követően lassacskán beindul a kérdéskör, ahol egy ponton nekünk fognak szegeződni ugyanazok a kérdések, amik az elmúlt öt alkalommal is. Etikett szakértőnk szerint a

„mi a helyzet a fiúkkal/csajokkal” kaliberű kérdésekre a megoldás a következő:

Udvariasan köszönjük meg, hogy érdeklődnek a magánéletünkről, és biztosítsuk őket afelől, hogy ha majd komoly kapcsolatunk lesz, esetleg bemutatunk a családnak valakit, mindenképpen szólni fogunk.

Bizony, ez a hárítás nem egyszerű, kissé kockázatos is, mivel gyakorlatilag a kérdésükre nem érkezett válasz, de ha szerencsénk van, nem azért kérdeztek, mert érdeklődnek, hanem mert mindenáron beszélni akartak, ezért aztán szemet hunynak a kitérő válasz felett. Hogyha ezt az akadályt is sikeresen átugrottuk, akkor talán az igazán feszélyező kérdéseken túlestünk, de a tukmálás is izgalmas rész.

A rengeteg étel és ital között mindig megbújik néhány olyan falat, ami nagyon nincs ínyünkre, rossz esetben pont ezek jutnak arra a sorsa, hogy szinte kötelezően kell ennünk belőle, de semmi pánik, az etikett szakértő megint megment minket:

„Az alapszabály az, hogy mindent illik megkóstolni, kivéve, ha egészségügyi vagy vallási okok miatt nem eheted meg. Egy falatot egyél, majd mondd, hogy rettentő finom minden és igazán sajnálod, de már annyira tele vagy, hogy nem tudsz többet enni.”

Hogyha véletlenül olyan szituációba futunk bele, ahonnan nem lehet azzal elállni az evéstől, hogy tele vagyunk (például ha a felajánlás azután érkezik, hogy éhségünknek adtunk hangot, ne adj isten az előző diplomatikus válasz helyett vagy mellett így próbáltuk meg lezárni a kérdéskört), akkor az is járható út lehet, hogy egy másik süteményt kóstolunk meg. De ez csak az én ajánlásom, én pedig nem szakértek, úgyhogy felelősséget nem vállalok az ebből adódó konfliktusok miatt.

Mikor márt órák óta tart a gyűlés és kezd kilátástalanná válni a helyzet, felmerül a kérdés, hogy vajon illendő-e elvonulni. Szakértőnk azt mondja, ez azon múlik, mennyi ideig tart.

Ha csak egy egy-két órás ebédről vagy vacsoráról van szó, ki lehet bírni félrevonulás nélkül is, amennyiben egy hosszadalmas családi eseményen veszünk részt, nyugodtan félrevonulhatunk egy rövid időre, csak kérjünk elnézést előtte. Így tehát ez, ha nem is lesz végső megoldás, de legalább egy kis szünetet tudunk magunknak csinálni, anélkül, hogy bárki is megsértődne.

A végén pedig érkezzen az az eset, ami aztán tényleg az összejövetel bármely pontján elérkezhet, mégpedig a hosszan tartó nem kívánt beszélgetés. Felmerül a kérdés, hogy mikor érkezik el az a pont, amikor már abba lehet hagyni a diskurzust vagy hogy hogyan érdemes befejezni anélkül, hogy rossz szájízzel váljunk el a beszélgetőpartnerünkkel.

Konkrét időintervallumot erre nem lehet meghatározni. Várjuk ki, amíg a szóban forgó témát nagyjából kiveséztük, majd sajnálkozás után közöljük, hogy most mennünk kell.

Jó tanács: előtte mindenképpen mondjunk valami pozitívat, hogy mennyire örülünk, hogy találkoztunk, beszélgettünk és reméljük, hogy lesz még alkalom arra, hogy folytassuk.

Ha mindezeket letudtuk, minden bizonnyal sikerült túlélni a családi összejövetelt. Vissza lehet tolni a bútorokat az eredeti helyükre és visszaállhat az élet a normális kerékvágásba, újabb hónapokig nem kell törődni az ilyen típusú kellemetlen élethelyzetekkel. Ha pedig ismét eljön az alkalom, már nagyobb rutinnal tudunk nekifutni ugyanezeknek a köröknek és remélhetőleg onnantól fogva egyre könnyebben lendülünk túl ezeken a szituációkon.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved