Az első világháborút követően, 1918. december 1-én csatolták a Román Királysághoz Erdélyt. A történések előzménye nem az 1918-as gyulafehérvári román népgyűlés, ahogyan azt a legtöbben gondolják. Sokkal nagyobb jelentőséggel bírt a Monarchia területének demográfiája és a kisebbségeket elidegenítő politika, míg közvetlenebb okként jelölhetjük meg, hogy mi a vesztes központi hatalmak sorai közt álltunk, míg Románia pedig ekkor már a győztesek oldalán. A központi hatalmak késő ősszel kezdődő összeomlását figyelve megnyílt a lehetőség a Nagy-Románia álmának beteljesítésére.
Románia hadserege hamarosan megkezdte Erdély, majd a Partium sőt még a Tiszántúl megszállását is.
Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése miatt Magyarországon ebben az időszakban zajlott az őszirózsás forradalom. A magyar hadsereg már nem létezett, így Erdélyben a helyben frissen felállított, gyengén felszerelt 13 ezer fős Székely Hadosztályon kívül senki sem vette fel a harcot a megszálló erőkkel – egészen a Magyar Tanácsköztársaság 1919 márciusi megalakulásáig. Románia nem csak a megszállással követett el szerződésszegést (november 12-én, egy nappal a belgrádi fegyverszünet megkötése előtt indított csapatokat indított Erdély meghódítására) hanem azzal is, hogy a december 8-án a szerb fővárosban demarkációs vonalként meghatározott Marost is átlépte, és az általa követelt területek jelentős részét megszállta.
A fentiek ismeretében talán nem botorság azt mondani, hogy a wilsoni elv helyett – amely a népek önrendelkezési jogainak fontosságát mondta ki 1918-ban – Erdély esetében inkább az erő döntött.
Nem sokkal később a románok összehívták a sokat vitatott gyulafehérvári román nagygyűlést, ahol az 1228 küldött 1918. december 1-jén kimondta Erdély, a Kőrösök vidéke, Bánát és Máramaros, összesen 26 történelmi vármegye egyesülését a Román Királysággal. A határozatot december 24-én Bukarestben is törvénybe iktatták, majd a végleges határokat meghatározva, 1920-ban a trianoni békediktátum is szentesítette.
“Ha nem volna oly kínos a jelen s oly terhes a jövő, akkor az időleges kényszerű válásnak ez a pillanata alkalmas volna a múlton való elmerengésre s bizonyos keserű igazságoknak utólagos megállapítására. Valljuk be őszintén, hogy szétdarabolásunkat nemcsak a hadiszerencse hiánya, nem csupán a háború után uralomra jutott kalandorok ügyetlensége és gazsága okozta, hanem könnyűvé tette a Habsburgok magyarellenes viselkedésén kívül a múlt politikusainak sok hibája és értelmetlensége is.
Negyven esztendőn át harcoltunk a nemzeti politika csekélyszám írói gárdája az egységes magyar nemzeti állam eszméjéért, a békés kulturális eszközökkel, a becsületes közigazgatással s a szeretet politikájával elérhető összeolvadásért. Az üres politizálás azonban összeforrasztó munka helyett szétválasztó gyűlölködést termelt.
Elkésett leckeóra ez a június 4-ike a múltra nézve. De bár tanulnánk belőle a jövőre.”-Mindezt a Pesti Hírlap vezércikkében írta 1920. június 5-én, a trianoni béke másnapján.
A népszámlálási adatok szerint a Romániához csatolt területeken élő, 5,2 milliósra tehető lakosság 53,8 százaléka román, 31,6 százaléka magyar és 10,7 százaléka német volt.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a Twitter-en és most már a YouTube-on is.
Megosztás:
