Ferenc pápa üzenete: „A gondoskodás kultúrája – mint a béke útja”


Kovács Barna (19éves) - 10 hónapja

A béke egyaránt fontos a vallásos és a nem vallásos embereknek is, talán mindenki erre vágyik, csak különböző utakon szeretnék elérni. Január elsejére, a béke világnapjára Ferenc pápa, a katolikus egyház feje – szokásához híven – hosszú, tartalmas levélben fogalmazta meg gondolatait mindarról, ami a világot foglalkoztatja. A levél magyar fordítását teljes terjedelmében közöljük.

A gondoskodás kultúrája – mint a béke útja

1. Béke kívánság

1. Az új év hajnalán szívből szeretném köszönteni az állam- és kormányfőket, a nemzetközi szervezetek vezetőit, a különböző vallások szellemi vezetőit és híveit, valamint minden jóakaratú embert. A legjobbakat kívánom mindenkinek, hogy ez az esztendő az emberiség családját az egyes emberek, közösségek, nemzetek és országok közötti testvériség, igazságosság és békesség útján vezesse. A 2020-as évet a Covid-19 nagy egészségügyi válsága jellemezte, amely határokon átívelő globális jelenséggé vált, súlyosbítva az egymással szorosan összefüggő válságokat, nevezetesen az éghajlati, az élelmezési, a gazdasági és a migrációs kríziseket, súlyos szenvedéseket és szükséget okozva.

Azokra gondolok különösen, akik elvesztették családtagjukat vagy számukra kedves embereket, és azokra is, akik elvesztették munkájukat. Különösen is gondolok az orvosokra és a nővérekre, a gyógyszerészekre, a kutatókra, az önkéntesekre, a lelkészekre, valamint a kórházak és egészségügyi központok személyzetére, akik nagy áldozatot hoznak, és sok erőfeszítést tesznek – sokszor életük árán is – azért, hogy a betegek között legyenek, szenvedéseiket enyhítsék és életüket megmentsék.

Miközben tisztelettel adózom irántuk, megismétlem felhívásomat a politikai vezetők és a magánszektor képviselői felé, hogy tegyék meg a szükséges erőfeszítéseket a Covid-19 elleni vakcinákhoz való hozzáférés és az alapvető technikai eszközök biztosítása érdekében a betegek, a szegények és a legkiszolgáltatottabbak ellátására.

Szomorúan állapítom meg, hogy a szeretet és a szolidaritás számtalan tanúságtétele mellett sajnos a nacionalizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet számos formájának, s ugyanígy a háborúknak és konfliktusoknak a felerősödését is tapasztalhattuk, amelyek halált és pusztulást hoznak.

Ezek és más események, amelyek az emberiség útját jellemezték az elmúlt évben, megtanítanak minket arra, hogy milyen fontos törődnünk egymással és a teremtéssel egy testvéribb társadalom felépítése érdekében. Ezért választottam az idei üzenet címének azt, hogy A gondoskodás kultúrája mint a béke útja. A gondoskodás kultúrájáról van szó, ami a korunkban olyannyira elterjedt közöny, pazarlás és konfliktusok kultúrájának leküzdését jelenti.

Számos vallási hagyományban található leírás az ember eredetéről és a Teremtővel, a természettel, valamint embertásaival való kapcsolatáról. A Bibliában a Teremtés könyve kezdettől fogva feltárja a gondoskodás vagy a védelem fontosságát Istennek az emberiségre vonatkozó tervében, kiemelve az ember (’adam) és a föld (’adamah), valamint az embertársak közötti kapcsolatot. A teremtés bibliai beszámolójában Isten „kertet ültetett az Édenbe” (vö. Ter 2,8), amelyet Ádámra bízott azzal, hogy „művelje és gondozza” (vö. Ter 2,15). Ez egyrészt jelenti a föld termelékennyé tételét, másrészt azt, hogy védje és őrizze meg a földnek azt a képességét, hogy táplálja az életet.

A „művelni” és a „gondozni” igék leírják Ádám kapcsolatát kertbéli otthonával, de jelzik azt a bizalmat is, amelyet Isten Ádám irányában tanúsított azzal, hogy az egész teremtés urává és őrzőjévé tette.

Káin és Ábel születése a testvérek történetével folytatódik, akiknek kapcsolatára – negatív módon – még Káin is a védelem vagy a gondoskodás kifejezését használja. Miután megölte testvérét, Ábelt, Káin így felel Isten kérdésére: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). Úgy bizony! Káin „őrzője” testvérének. „Ezekben az oly régi elbeszélésekben, melyek mély szimbolikus jelentésekkel vannak teli, már jelen van egy korszerű meggyőződés, mégpedig az, hogy minden összefügg mindennel, a saját életünk és a természethez fűződő kapcsolataink igazi gondozása pedig elválaszthatatlan a testvéri szeretettől, az igazságosságtól és a másokhoz való hűségtől.”

3. A Teremtő Isten, a gondoskodás példaképe

A Szentírás nemcsak Teremtőként mutatja be Istent, hanem úgy is, mint aki törődik teremtményeivel, különösen Ádámmal, Évával és gyermekeikkel. Még Káin is, noha az elkövetett bűntettért átkozott lesz, védelmező jelet kap a Teremtőtől, hogy megkíméljék életét (vö. Ter 4,15). E tény, miközben megerősíti az Isten képmására és hasonlatosságára alkotott személy sérthetetlen méltóságát, egyben feltárja Isten tervét is, hogy megőrizze a teremtés harmóniáját, mivel „a béke és az erőszak nem élhetnek együtt.”

A teremtés megóvása a sabbath, a szombatnap intézményének az alapja, amelynek célja az istentisztelet szabályozása mellett a társadalmi rend helyreállítása és a szegényekre fordított figyelem volt (vö. Ter 1,1-3; Lev 25,4). A jubileumi év minden hetedik, szombatévi ünneplése békét hozott a földnek, a rabszolgáknak és az eladósodottaknak. Ebben a kegyelmi évben gondoskodtak a leginkább szükséget szenvedőkről, új életesélyt ajánlva nekik, hogy „ne legyen szegény néped körében” (vö. MTörv 15,4).

Figyelemre méltó a prófétai hagyomány, amely az igazságosság bibliai értelmezésének a csúcsa, és amelyben az nyilvánul meg, hogy miként bánik egy közösség a leggyengébb tagjaival.

Különösen Ámosz (2,6-8 és 8) és Izajás (58) emelik fel szavukat az igazságosságért a szegények érdekében, akik kiszolgáltatottságukban és tehetetlenségükben kiáltanak, és Isten az egyetlen, aki gondot visel rájuk és meghallgatja őket. (vö. Zsolt 34,7; 113,7-8).

4. A Jézus működésében megnyilvánuló gondoskodás

Jézus élete és szolgálata az Atya emberiség iránti szeretete kinyilatkoztatásának csúcspontját jelenti (Jn 3,16). A názáreti zsinagógában Jézus úgy mutatta meg magát, mint akit az Úr kent fel, és elküldött „hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, szabadulást hirdessen a foglyoknak, látást a vakoknak, szabadon bocsássa az elnyomottakat.” (Lk 4,18). Ezek a jubileumi évre jellemző messiási cselekedetek ékesszólóan tanúskodnak az Atyától rábízott küldetéséről. Krisztus együttérzően közelít a testben és lélekben betegekhez és gyógyulást hoz számukra; megbocsát a bűnösöknek és új életet ad nekik. Jézus a jó pásztor, aki gondját viseli bárányainak (vö. Jn 10,11-18; Ez 34,1-31), Ő az irgalmas szamaritánus, aki lehajol, hogy segítsen a sebesültön, bekötözi sebeit és gondját viseli (vö. Lk 10,30-37).

Küldetésének végén Jézus végső bizonyítékát adta irántunk való szeretetének, amikor feláldozta magát a kereszten, hogy megszabadítson a bűn és a halál rabszolgaságától. Így élete ajándékával és áldozatával megnyitotta előttünk a szeretet útját, és mindannyiunknak ezt tanítja: „Kövess engem; menj és tégy te is hasonlóképpen” (vö. Lk 10,37).

5. A gondoskodás kultúrája Jézus követőinek életében Az irgalmasság testi és lelki cselekedetei alkották az Ősegyház szeretetszolgálatának magját.

Az első keresztények megosztották egymással azt, amijük volt, hogy ne legyen köztük senki szűkölködő (vö. ApCsel 4,34-35), és arra törekedtek, hogy közösségüket befogadó otthonná tegyék, ami nyitva áll minden emberi élethelyzet előtt, és kész arra, hogy a leggyengébbeknek gondját viselje.

Szokássá vált, hogy önkéntes felajánlásokat tesznek a szegények élelmezésére, a halottak eltemetésére, az árvák, az idősek és a katasztrófák, mint például a hajótörések áldozatainak gondozására.

A későbbi időkben, amikor a keresztények nagylelkűsége kissé engedett kezdeti buzgalmából, néhány egyházatya sürgette a tulajdonnak mint a közjó céljának Isten szándéka szerinti értelmezését. Szent Ambrus így tanít:

„a természet mindent az emberiség közös használatára adott […] és így a természet mindenkinek közös tulajdonjogot alkotott, viszont a kapzsiság ezt keveseknek járó joggá változtatta.”

Az Egyház az első évszázadok üldöztetései után új szabadságát felhasználva inspirálta a társadalmat és a kultúrát. „Az idők szükségletei új erőfeszítéseket igényeltek a keresztény szeretet szolgálatában. A történelem számtalan példája tanúskodik az irgalmasság számos cselekedetéről […] az emberi szükség enyhítésére számos intézmény jött létre: kórházak, szegényházak, árvaházak, lelencházak, szálláshelyek az utazók számára

6. Az Egyház társadalmi tanának alapelvei, mint a gondoskodás kultúrájának alapja

Az eredeti diakónia, amelyet az egyházatyák reflexiója gazdagított, és amelyet az évszázadok során a hit számos ragyogó tanújának aktív felebaráti szeretete lelkesített, az Egyház társadalmi tanának dobogó szívévé vált. Ezt a tanítást minden jóakaratú ember figyelmébe ajánljuk, mint olyan elvek, kritériumok és javaslatok értékes örökségét, amelyek a gondoskodás „nyelvtanául” szolgálhatnak: elköteleződés minden emberi személy méltóságának előmozdítása iránt, szolidaritás a szegényekkel és kiszolgáltatottakkal, a közjó megvalósulására irányuló törekvés és a teremtés védelme.

* A gondoskodás, mint az emberi személy méltóságának és jogainak előmozdítása

„A kereszténység ölén megszületett és megérett személy-fogalom segít minket a teljes emberi fejlődést követni, hiszen a személy, a persona mindig kapcsolatot, és nem individualizmust, odafordulást, és nem kizárást, az egyedülálló és sérthetetlen méltóságot, és nem kizsákmányolást jelent.

”Minden ember öncél, soha nem egyszerűen egy eszköz, amelyet csak a hasznossága miatt értékelnek. A személy közös életre teremtetett, arra, hogy olyan családban, közösségben és társadalomban éljen, ahol mindenki ugyanolyan méltósággal rendelkezik.

E méltóságból fakadnak az emberi jogok, csakúgy, mint a kötelességek, például a felelősség a szegények, betegek, kirekesztettek iránt, minden „térben és időben közeli vagy távoli felebarátunk” befogadásának és megsegítésének felelőssége.

* A közjóról való gondoskodás

A társadalmi, politikai és gazdasági élet minden részlete akkor éri el a beteljesedését, ha a közjó szolgálatába áll, más szavakkal a közjó „azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.” Következésképpen terveinknek és törekvéseinknek mindig szem előtt kell tartaniuk az egész emberi családra gyakorolt hatást, és figyelembe kell venniük a jelen és a jövendő generációkra gyakorolt következményeket.

A Covid-19 járvány megmutatta nekünk, hogy ez mennyire igaz és időszerű, mellyel szembesülve

„ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk, mind törékenyek és irányt vesztettek, ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk, mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt” mert „senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában”,

és egyetlen elszigetelt nemzetállam sem képes a közjót saját lakossága számára biztosítani.



Forrás:

MKPK Sajtószolgálat

2017 Kidsnews | All rights reserved