Így kezdik ki az arcbőrt a szájmaszkok


kidsnews (127éves) - 9 hónapja

Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, de ma már hétköznapi viseletnek számít az orrot és a szájat eltakaró maszk. A koronavírus-járvány második hullámának berobbanását követően nemcsak zárt térben, hanem egyes nagyvárosok közterületein is kötelezővé tették a maszk viseletét, ezzel is elősegítve a betegség terjedésének visszaszorítását. 

Ugyan a maszk bizonyítottan magas fokú védelmet nyújt a kórokozók ellen, egyre többen tapasztalják, hogy az arcbőrre rossz hatással van, mert gyulladt pattanásokat okoz. Ackermann Helga kozmetikus-sminktetováló arról beszélt, a bőr rendkívül érzékeny téma, sokszor még a bőrgyógyászok is csak hosszú kísérletezéssel tudnak eredményt elérni, ezért kiemelten fontos az elővigyázatosság és a megelőzés. 

„A bőrünk is lélegzik, ez az úgynevezett láthatatlan vízleadás folyamata. A maszkok miatt viszont a lehelet által megragad az arcunk előtt a pára, amitől a bőr irritálódhat.

A problémákat pedig tovább fokozhatja a folyamatos dörzsölődés is. Mivel a bőrünk folyamatosan elszarusodik és körülbelül egy hónap alatt megújul, ha rendesen kezeljük, a pattanásokkal nem lehet baj. De ha valaki kapargatja vagy rosszul kezeli, akkor hegesedhet a bőr, ami esztétikai szempontból előnytelen lehet” – magyarázta a szakértő.

Ackermann Helga azt tanácsolja, a nők próbáljanak meg smink nélkül maszkot viselni, ezzel is csökkentik a pattanások kialakulásának kockázatát. Ha mégis kifestenék magukat, akkor otthoni ápolásnál a letisztítás ezekben az időkben hatványozott szerepet játszik. Mint fogalmazott, érdemes bőrhidratáló készítményeket is használni. Bár bőrtípus függő, a magyar nagy átlaga vízhiányos bőrrel rendelkezik, ami az idő haladtával mélyrétegi vízhiánnyá változik át.

A kozmetikus-sminktetováló szerint érdemes mindig átolvasni a bőrhidratálók csomagolásán fellelhető összetevőket.

„A hyaluron manapság nagyon trendi lett a kozmetikában, nem véletlenül, mivel magához láncolja a vizet, nagyon jó nedvességmegkötő tulajdonságokkal bír. Szintén ebbe a kategóriába sorolható a shea vaj, a rózsaolaj vagy a ligetszépe olaj is. Emellett az E-vitamin is nagyon jó a ráncok, barázdák ellen, valamint az ásványi anyagokban gazdag termékek is remek választások lehetnek” – tette hozzá.

A felhasználók körében egyre népszerűbbek a kézműves intenzív hidratáló natúr arckrémek, mely természetes alapanyagú, jó minőségű kézműves termékek, különösen jó lehet amelyeknek az összetevői között számos gyógynövény, így például körömvirág, levendula és citromfű, méhvisza, kókuszolaj, C-vitamin vagy a fentebb már említett rózsaolaj is megtalálható.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

ambrosian.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved